A bíróság elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki megvert és többször halálosan is megfenyegetett egy nőt, még az autógumiját is kiszúrta késsel.

A rendőrség kezdeményezésére az ügyészség indítványozta, majd a bíróság most elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki október 20-án este bántalmazással fenyegetett meg egy nőt Pécsváradon.

A 26 éves helyi férfi másnap késő este ismét felkereste a nőt, majd a ház előtt halálosan megfenyegette őt és a vele lévő ismerősét azzal, hogy a nála lévő késsel fogja bántalmazni őket.

A helyszínre érkező rendőrök ezt követően a zaklatónál megtalálták, majd lefoglalták azt a kést, amellyel az intézkedés előtt kiszúrta a nő ismerősének autógumiját.

A férfi november 15-én egy közösségi oldalon keresztül további fenyegető üzeneteket küldött a nőnek, sőt annak ismerősének és édesapjának is.

A rendőrök előállítását követően a férfit kihallgatták gyanúsítottként, amelynek során beismerő vallomást tett.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, és november 22-én kezdeményezték a letartóztatását. Ellene zaklatás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Bántalmazás

Néhány nappal ezelőtt itt a LikeNews.hu hírportálon írtunk annak a nőnek a bántalmazásáról, akit a felismerhetetlenségig vert a vőlegénye Bujákon. Bernadett a Facebook oldalára posztolta ki történetét, amlyet több tízezren osztottak meg.

Egy volt nyomozó a bántalmazás éjszakáján telefonon adott instrukciókat az áldozatnak. Kállai Zoltán arról beszélt, félholtra verték a nőt, ráadásul az elkövető folyamatosan azt ordibálta neki, hogy megöli, megdöglik és nem jut ki élve a szobából. Ez emberölési kísérletnek minősül. Ehhez képest a rendőrség hátat fordított neki. Nevetséges, ahogyan kezelték őt. Képesek voltak azt mondani neki, hogy majd menjen vissza, ha legközelebb ez megtörténik. És mi lett volna, ha legközelebb már nem tud visszamenni?

Kiemelt kép: illusztráció