Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország felé – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videoüzenetében, a közép-európai külügyminiszterek találkozójára, Szlovéniába indulóban.

A harmadik hullámról beszélt

Szijjártó Péter kifejtette, sajnos itt van a világjárvány harmadik hulláma, ezért Közép-Európában több ország is arra kényszerült, hogy szigorító intézkedéseket vezessen be vagy tovább szigorítsa az eddigi korlátozó intézkedéseket. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez következik most

Annak érdekében, hogy ezek a lehető legkevesebb gondot okozzák az embereknek és a lehető legkevesebb kárt a gazdaságoknak, hétfőn Ljubljanában találkoznak a közép-európai külügyminiszterek – tette hozzá.

Erről beszélt a videón:

Kollégákkal találkozik

A miniszter közölte, szlovén, szlovák, cseh és osztrák kollégáival találkozik annak érdekében, hogy koordinálják a lépéseiket.

Megoldást csak a vakcina jelent

Fontos a koordináció, de az igazi megoldást kizárólag a vakcina jelenti – mondta, aláhúzva, ezért is jó hír, hogy hajnalban megindult Moszkva mellől két kamion, amely 280 ezer oltóanyagot hoz Magyarországra körülbelül 48 órán belül, erről részletesen a BudapestKörnyéke agglomerációs hírportál írt.

Soha ennyi oltóanyag nem érkezett még az országba

Kiemelte, egy kínai szállítmányt leszámítva, soha ekkora mennyiségű oltóanyag egyszerre még nem érkezett Magyarországra, hiszen a brüsszeli beszerzésből 104 ezer volt az eddigi legnagyobb mennyiség.

Ezt mondta az orosz vakcináról

Szijjártó Péter elmondta, a 280 ezer orosz vakcina a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakembereinek döntését követően válik felhasználhatóvá. Hangsúlyozta, ezzel fel lehet gyorsítani az oltást, “előbb el tudjuk érni az átoltottsági szintet, amit a szakemberek megkövetelnek”.

Hamarosan biztonságban leszünk

“Biztonságban leszünk és biztonságosan újra tudjuk indítani az országot” – zárta videoüzenetét a miniszter.  

Johnson & Johnson-vakcina

Az országba néhány héten belül érkező Johnson&Johnson-vakcinával kapcsolatban a főorvos elmondta, a hatásmechanizmusa ugyan olyan, mint az AstraZeneca-vakcináé, de ebből elegendő egy adag és sima hűtőszekrényben is lehet tárolni. 

Nemsokára megérkezik az újabb amerikai vakcina

Magyarországon jelenleg ezek a vakcinák érhetők el:

Hamarosan Magyarországra is megérkezik

A főorvos azt is elmondta, a Johnson&Johnson vakcina hátránya, hogy nem olyan hatásos, mint azok az oltások, amelyekből emlékeztető oltást kell beadni. Ez 28 nap után 60-70% védettséget ad és 85%-ban megakadályozza a súlyos fertőzést. Az oltást most engedélyezték Amerikában, napokon belül európai engedélyt is kap, így hamarosan Magyarországra is megérkezik. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szputnyik V – Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt