Biztos mindenki emlékszik Zentére és Leventére, akiknek 2019 végén gyűjtött egy egész ország azért, hogy összejöjjön a giga összeg, vagyis a 700 millió forint a gyógykezelésükre. Zentéék sikerén felbuzdulva egy másik család is gyűjtésbe fogott, ugyanis Zsombi ugyanúgy gerincvelői izomsorvadásban szenved, számára is csak a 700 milliós gyógyszer jelenthet megoldást. Ami most végre összegyűlt, a család pedig nagyon boldog.

Köszönetet mondott akkor Zente anyukája

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta Zente még 2019 év végén kapta meg a gyógykezelést, erről akkor az édesanya tájékoztatta az értük aggódókat. „Köszönöm a türelmeteket az elmúlt egy hét hírzárlata alatt! Boldogan jelentem be, hogy Zente a mai napon megkapta a Zolgensma génterápiás kezelést Budapesten a MRE Bethesda Gyermekkórházában! Egy borzasztó kemény időszak ezennel lezárult, most pedig egy nagyon fontos fejezet kezdődik el. Zente jelenleg jól van, de szigorú karantén, megfigyelés, és utókövetés veszi kezdetét. Bízom benne, hogy itt is minden a legnagyobb rendben lesz. Mivel Zente számomra most (is) a legfontosabb ezért még néhány hétig nem tudok a facebokkal illetve az interjúmegkeresésekkel foglalkozni, de a kritikus időszak letelte után igyekszem rendelkezésre állni. Mindent megpróbáltam fénykép és videó formájában dokumentálni amennyire egy ilyen helyzetben lehetséges, illetve részletes beszámolót is fogok nektek írni mi hogyan történt. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Zente azóta már nagyon jól van

Zente amióta megkapta a gyógyszert egyre jobban van, állapota napról napra javul. Az édesanya azóta is rendszeresen oszt meg tartalmakat a fia mindennapjaiból, több videót is megosztott már a kis Zente fejlődéséről.

Például ezt itt, így lépked most Zente 15 hónappal a Zolgensma beadása után:

EZ IS ÉRDEKELHET!

Ilyen állapotban van most Zente, aki 2019 év végén kapta meg a világ legdrágább gyógyszerét

Zsombi is esélyt kapott

Most pedig hála az emberek elképesztő összefogásának a kis Zsombi is esély kapott, ugyanis számára is összegyűlt a 700 millió forint. Zsombiról egyébként itt a LikeNews hírportálon is írtunk, cikkünk születésekor, novemberben még 110 milliónál járt csupán az egyenleg.

Régóta gyűjtöttek a szülők

A szülők már régóta gyűjtöttek a kisfiúnak, január közepén 450 milliónál járt az egyenleg, mostanra pedig végre összejött a teljes összeg. A szülők a közösségi oldalon fejezték ki a hálájukat.

Óriási hála

„Óriási hálával és örömmel írhatom ma nektek, hogy megcsináltuk. Zsombi számláján a mai napon rendelkezésre áll az az összeg, amely egy új élet kezdetét jelentheti számára. Nagyon nehéz gyűjtésen vagyunk túl! Nyáron még annyira elképzelhetetlen és rettenetesen hosszúnak tűnt ez az út. Igazából az is volt, de közben olyan embereket és olyan összefogást ismerhettünk meg, ami legalább annyira elképzelhetetlen volt, mint maga az összeg.” – kezdik a bejegyzésben.

Hatalmas összeg érkezett a végén

„Köszönjük nektek! Örök hálánk és elismerésünk minden egyes embernek, aki bármilyen módon segítette ezt a gyűjtést! Az pedig, hogy a Duna Bonum Alapítvány most kipótolta, egy szintén hatalmas összeggel egy óriási harc és menetelés végét jelzi! Ezúton is köszönjük nagylelkűségüket és emberségüket.”

Összefogás

„Elmondhatatlan milyen hálát érzünk most irántuk is. Tudjuk jól, hogy meghatotta őket is Zsombi története, hisz elmesélték, hogy a szívbetegség kapcsán ők is érintettek a témában és mélyen együttéreznek velünk. Hisszük az igazi szeretet és összefogás a bajban valóban megmutatkozik. Óriási erőt képvisel. Mint ahogy ti mindannyian, akik támogattatok minket.”

Büszkeség

„Hatalmas az erőnk együtt, amit a szeretet és az együttérzés hajt. Legyetek büszkék magatokra! Mi azok vagyunk rátok” – olvasható a szülők megható bejegyzésében.

Itt a teljes poszt:

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Zsombi, Sma baby Zsombor – Facebook