Dúlhat a szerelem az Exatlon háza táján! Kiderült, hogy Kővári Viktornak nagyon tetszik az egyik csapattárs Buzás Dóri, ám a lány erről egyelőre még fogalma sincsen.

Kis Bálintnak mondta el

Viktor elmondta, hogy nagyon szimpatikus Neki Dóri személyisége, valamint nagyon jókat tudnak beszélgetni. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A tévénézők örülnének

A közösségi oldalakon több rajongó is kifejezte, hogy örülnének a Viktor&Dóri párosnak, ugyanis szerintük összeillenének és nagyon cukik együtt.

Köztük is szikrázik a levegő?

Nem Viktorék lehetnek az egyetlenek, akik között több lehet, mint barátság, ugyanis Szabó Benő és Kőnig Anna is rengeteg időt töltenek együtt.

Szendy Lilla kiközösítve érzi magát

Közben a Bajnokoknál is drámai a helyzet, nemrégiben Szendy Lilla fakadt ki, mert úgy érzi, hogy kiközösítik csapattársai. A bánatát barátnőjének, Tóth Jankának sírta el. “Mi vagyunk kiközösítve és nem mi közösítünk ki hat embert ketten” – mondta Lilla Jankának. A sportoló elmondta, hogy egyre inkább azt érzi, hogy nem szeret az Exatlonban lenni. További tartalmak a LikeNews hírportálon Exatlon Hungary témában itt érhetők el.

Janka örül, hogy Lilla beszélt vele

„Lillában szerintem most túl sok tüske van. Örülök, hogy velem megosztotta a problémáit. Szerintem kellett ez a kisebb balhé a csapaton belül, hogy ez végre kijöjjön belőle” – mondta Janka, aki egy kisebb pofont is adott csapattársának, hogy jobb belátásra bírja.

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Kővári Viktor és Buzás Dóri TV2