Ahogyan arról a LikeNews.hu hírportál is beszámolt 56 éves korában elhunyt Igaly Diána, olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke.

Koronavírusos volt

Mint megírtuk a kiváló skeetlövő koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét Sinka László, a magyar szövetség főtitkára erősítette meg pénteken reggel az MTI-nek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!  

Néhány napa került kórházba

Néhány nappal ezelőtt az MSSZ közölte, hogy Igaly Diána kórházba került, akkor a sportvezetőként dolgozó fiát idézve azt írták: „Édesanyám nem érezte jól magát, így elővigyázatossági okokból kórházba vonult. Az egész család kényesen ügyel a rendszeres fertőtlenítésre, maszkviselésre és a biztonságos távolságtartásra, mégis sokakhoz hasonlóan Édesanyám is elkapta a koronavírust.”

Fia adott hírt az állapotáról akkor

“Hálásak vagyunk az orvosok és ápolók odaadó munkájáért! Köszönjük, hogy sokan gondolnak rá és imádkoznak a mihamarabbi gyógyulásáért. Azt szeretnénk, hogy felépülése továbbra is nyugodtan és zavartalanul folytatódhasson”. Igaly Diána szervezete azonban végül feladta a koronavírussal folytatott harcot.

Sinka László beszélt Diánáról

Az RTL Klubb Reggeli műsorában hétfő reggel Sinka László beszélt Igaly Diánáról, aki elmondta, hogy január végén beszélt Diánával, ezt követően februárban még különböző terveket beszéltek át, majd megakadt a beszélgetés, ugyanis jött a hír, hogy betegeskedik.

Nem volt alapbetegsége

Sinka László arról is beszélt, hogy Diánának nem volt alapbetegsége, illetve arról is beszámolt, hogy egy ideig otthon próbált gyógyulni. A betegségével kapcsolatos hírek pedig azért nem láttak korábban napvilágot, mert Diána édesanyja súlyos szívbeteg, így a híreket az ő védelme érdekében tartották vissza.

Heroikus küzdelem

Diána több mint egy hónapig heroikus küzdelmet folytatott a vírussal – árulta el Sinka László, továbbá azt is elmondta, hogy Diána társasági ember volt, de mégis volt benne némi zárkózottság. „Mérhetetlenül szerény volt”

Csodás kolléga volt

Csodás kolléga volt, mondta Sinka László, bár hozzátette, ő elfogult is a kérdésben, hiszen több mint 30 éves ismerték egymást. „Mérhetetlenül tüneményes, aranyos klassz embert ismertünk meg mindannyian”

Élmény volt vele dolgozni

„Vele dolgozni egy élmény volt” – mondta Sinka László, aki azt is kiemelte, hogy Diána rengeteget tett a sportágért. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Az RTL videója itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: Igaly Diána – Forrás: MTI/Földi Imre