Egy Philadephiában élő magyar kutató, Karikó Katalin tette le a messenger RNS-módszer alapját, ami most az egyik legígéretesebb készítmény a koronavírus elleni védekezésben.

Szegedről költözött Amerikába

Karikó Katalin Szegedről költözött Amerikába, hogy ott folytassa a kutatást, amiben eleinte senki nem hitt. Olyannyira nem, hogy létszámleépítés miatt el is bocsájtották Szegedről, ezért is költözött el az ismeretlen Amerikába. Mindvégig hitt abban, amit csinál, sőt egyesek szerint Nobel-díjat érdemel évtizedes munkája.

Többször írtunk már róla

Karikó Katalinról már többször írtunk, mint arról beszámoltunk kirúgták a szegedi kutatóintézetből, most talán mégis neki köszönhetjük a koronavírus elleni oltást. Megkezdődött több ezer koronavírus elleni vakcina gyártása a Pfizer gyógyszergyár belgiumi üzemében. Év végéig 100 milliót darabot állítanak elő. A végleges engedélyezés még pár hétig tarthat, a gyártó azonban annyira biztosra megy, hogy nem állnak le a gyártással. A koronavírus-elleni védőoltás alapjait magyar kutatók rakták le.

Kisújszállási kutató ötlete

A BioNTech nevű német cégben évek óta több magyar származású kutató dolgozik, a legismertebb közülük a kisújszállási születésű Karikó Katalin, aki a Szegedi Tudományegyetemen végzett, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett dolgozni.

Szegedről kirúgták, beindult a nemzetközi karrier

A szegedi intézetből 1985-ben kirúgták, azóta külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben dolgozik az úgynevezett mRNS technológián. Az utóbbi majdnem 10 évben pont annál a BioNTech-nél fejleszt, akik együttműködnek a Pfizerrel a koronavírus kifejlesztésén.

Szegeden figyelt fel a technológiára

Az mRNS technológiára Karikó Katalin még szegeden figyelt fel, akkor jött rá, hogy mennyire hatékony módszer és gyorsan lehet vele oltásokat, gyógyszereket kifejleszteni.

Ezt mondta, most az RSN módszerről

Karikó Katalin az RTL Klub Fókuszában nyilatkozott arról, pontosan mit is takar az RNS-módszer. Maga az oltóanyag messenger RNS-t tartalmaz; ez az RNS nagyon könnyen lebomlik a szervezetben, ezért egy kis zsírburokba csomagoljuk be és ez lesz az, amit az izomba injekciózunk – magyarázta az RTL Klubnak Katalin.

Ebben segít az oltás

Az oltás segíti, hogy az RNS bejusson a sejtekbe. Ekkor elkészül a tüskefehérje, ami a sejt felszínén megjelenik, ezt az immunsejtek érzékelik, majd a nyirokcsomókban létrejön az immunitás. Az RNS azonban két-három nap múlva lebomlik, eltűnik a fehérje és a sejtek is, amelyek elkezdik az ellenanyagot termelni. Ezek a sejtek azonban emlékező sejtek, így egy a későbbi fertőzés esetén újra ellenanyagot termelnek.

Korábbi próbálkozások

A kutatónő úgy érezte, el kell hagynia az egyetemet, hogy a klinikumba bekerüljön a messenger RNS. Végül a szabadalommal emberek gyógyultak meg, ám még dolgozniuk kell, hogy a patikákban is ott lehessen az oltóanyag. Katalin arról is beszélt, hogy korábban már próbálkoztak vakcinával, amikor elsőként megjelent a koronavírus Kínában, de a vírus akkor eltűnt.

Szupergyógyszer lehet belőle

Legutóbbi interjújában azt is elmondta, hogy a 2020-as évek közepén megjelenhetnek az első mRNS elven működő gyógyszerek, melyek a daganatos megbetegedések gyógyításában óriási fejlődést hozhatnak.

Nagyon biztonságos

Az mRNS oltás lényege, hogy nem legyengített vírusból készül, ezért nagyon biztonságos. Az mRNS amolyan üzenőmolekula, amely segít időben megtanítani a test védekezősejtjeinek, hogyan kell elbánni a koronavírusokkal.

Nobel-díjas is lehet

Ha a jelenleg már a gyártósoron lévő vakcina tényleg hatásos lesz, Karikó Katalin neve könnyen felkerülhet az Nobel-díjra jelöltek közé.

A sok munka eredményre vezet

“Nagyon jó volt látni a gyártósoron az első injekciós üveget. Óriási mosolyt csalt az arcomra, hogy láthattam, hogy a sok munka valóban terméket eredményez.” – nyilatkozta Ben Osborn a Pfizer vállalat főnöke. Az elkészült vakcinákból kettőt kell majd beadni a fertőzötteknek. 100 millió dózis tud előállítani a cégóriás év végéig, ha engedélyezik.

Már kérik az engedélyezést

Az amerikai Pfizer gyógyszergyár novemberben már kéri Európa legnagyobb magántulajdonban lévő biotechnológiai vállalatával, a BioNTech gyógyszergyártóval közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina engedélyezését – ezt pénteken jelentette be Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója. Akkor tudatta, hogy sürgősségi eljárást kérnek az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelettől (FDA) a készítmény forgalomba hozatalához.

Jók az eredmények

A szakember a vakcinával folytatott eddigi kísérletek eredményeit jónak értékelte, s mint írta, ezeket részletesen be is terjesztik az FDA-hez. Ha az oltás tényleg hatékony lesz, a szegedről kirúgott magyar kutatónak sokat köszönhet a világ.

Kiemelt kép: Illusztráció, Pexels