Egy polgári tanintézmény aulájában ököllel esett egymásnak egy 13 és egy 14 éves fiú.
Az iskolaőr választotta szét őket
Az iskolaőr szétválasztotta őket, majd értesítette a rendőröket.
Egy általános iskolában történt a verekedés
A polgári általános iskolában 2020. október 21-én 12 óra körül arra lett figyelmes az iskolaőr, hogy két fiatal fiú összeverekedett az épület aulájában. Azonnal odasietett hozzájuk, szétválasztotta őket, majd értesítette a rendőröket.
Ez is érdekelhet! Korábban összeverték a postán a napokban elhunyt magyar bokszbajnokot
Orvosi ellátásra is szükségük volt a verekedő fiataloknak
A verekedésben a két fiú könnyű sérüléseket szenvedett, az intézmény orvosa még a helyszínen ellátta őket. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 14 éves fiatalkorú fiúval szemben – írja a police.
Ez is érdekelhet! Kegyetlen férj: meg akarta fojtani feleségét, miután az asszony bejelentette a válást
Friss! Csicskáztatásként élte meg idős, beteg szülei gondozását, ezért élettársával közösen végeztek a házaspárral, majd rájuk gyújtották a házat
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Vége 100 milliárdos extraprofitnak: Vitézy Dávid keményen visszaszólt Mészáros Lőrincék autópályás cégének, a milliárdos felesége, a TV2 volt üdvöskéje, Várkonyi Andrea is idegesen pisloghat most
- Teljesen átalakul a budapesti áruszállítás: Drónok, teherbicikli-flotta, új behajtási díjak, digitális rakodóhelyek lesznek nemsokára a belvárosban
- Elaludhatott az M3-ason balesetet szenvedett busz sofőrje: 12-en meghaltak, 10 sérült állapota kritikus
- Súlyos vízhiány a Zsámbéki-medencében: csőtörés miatt teljesen leállt a vízszolgáltatás Pátyon és környékén
- Vasúti baleset Galgagúton: vonattal ütközött egy autó, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre
Ezekben az iskolákban dolgoznak iskolaőrök
Az EMMI júliusban adta ki a listát azokról az intézményekről, ahol iskolaőr dolgozik.
Az iskolaőrségről
Az intézményi kör a későbbiekben változhat: előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben ezt kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe.
Az iskolák listáját itt tekinteted meg: Itt a lista: ezekben az iskolákban lesz iskolaőr szeptembertől
Kiemelt kép: Police