Meg akarta fojtani feleségét egy gyömrői férfi, miután felesége el akart válni tőle. Bosszúból még meztelen fotókat is posztolt a nőről. A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben.

Rossz házasságban éltek

A Gyömrőn élő férfi és a nő egy ideje már elhidegültek egymástól, sokszor veszekedtek is. A nő 2018 év végén közölte, hogy el akar válni, de a férfi ezt nem vette komolyan, írja a BudapestKörnyéke.

EZEK PÖRÖGNEK MOST

A fojtogatástól elájult az asszony

A nő azonban ügyvédnél is volt emiatt, amiről a férjének is beszámolt, s ezen összeszólalkoztak. A szóváltás során a férfi a nőhöz lépett, majd két kezét annak nyakára tette, aztán azt szorítani kezdte, amíg a nő el nem veszítette az eszméletét. Az elalélt nőt azután elengedte.

Kórházba vitték

Amikor a nő magához tért, kihívta a rendőrséget, majd az intézkedés után egy ismerőse szállította kórházba.

EZ IS ÉRDEKELHET! Még mindig kóborol a miskolci medve – Itt látták legutóbb

Életveszélyben volt

A fojtogatás következtében a nő nyakán keletkeztek sérülések, így pajzsporca felső nyúlványa is eltörött, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. Csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy életben maradt.

Továbbra is zaklatta feleségét

A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Az otthonában többször is kapcsolatba próbált vele lépni, alkalmanként agresszíven, illetve az ismerőseit is folyamatosan kereste miatta.

Meztelen fotókat posztolt róla

Ezen kívül a nőről egy szexuális tartalmú fotómontázst készített, amit a nő munkahelyének közösségi oldalára is elküldött.

EZ IS ÉRDEKELHET! Halálos gyalogos gázolás Dabason, tragikus ütközés Pusztaottlakánál, súlyos baleset Kispesten – És még csak hétfő reggel van

Vádat emeltek a férfi ellen

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, zaklatás vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.

Kiemelt kép: illusztráció