A LikeNews is megírta, hogy véget ér a 22 éve képernyőn lévő Barátok Közt. A hírt megerősítette Kolosi Péter az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója a SorozatWikinek adott interjújában.

Mindig sikeres marad

Kolosi elmondta, hogy attól, hogy véget ér a Barátok Közt mindig a magyar televíziózás egyik legsikeresebb és legkorszakalkotóbb sorozata marad, a legjobb időszakaiban 70%-os nézettségi arányt is hozott a széria.

Nem éri el a várt nézettséget

„Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült” – nyilatkozta Kolosi a SorozatWikinek.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Ekkor kezdődtek a gondok

A programigazgató elmondta, hogy akkor kezdődtek a problémák, amikor Kalamár Tamás a sorozat alapító producere távozott, ugyanis ezután a sorozat egy olyan útvesztőbe került, ami teljesen az eredeti céloktól és gondolatoktól független volt, rossz irányba ment el.

„Akkoriban az Ufa Magyarország vezetőit (a Barátok közt gyártója) és minket is sokan figyelmeztettek, hogy ebből baj lesz és mi is kezdtük látni ennek a jeleit, de nem tudtunk mit tenni. Sokszor szóltunk a gyártó vezetőnek, hogy ha ezt az irányt folytatják, akkor el fogjuk veszíteni a Barátok közt nézőit, de nem hallgattak ránk. Később, amikor az Ufa Magyarországnak új német vezetése lett, ők rögtön megértették, hogy mi a problémánk. Nagyon hamar változtattak is a produkció vezetésén, de sajnos úgy tűnik, hogy már késő volt” – mondta Kolosi.

Tettek egy utolsó kísérletet

Kolosiék megpróbálták megmenteni a Barátok Közt jövőjét, Ondruss Ilonáék vették át a sorozat tartalmi vezetését, ekkor pedig leültek, hogy együtt átbeszéljék a dolgokat, még Kalamár is megjelent tanácsadóként.

„Mindannyian azt gondoltuk, hogy nagyon sok éve rossz úton jár a produkció és egyaltalán nem vagyunk meggyőződve arról, hogy még vissza lehet hozni a nézettségét. Viszont a Barátok közt 20-21 éves múltjára tekintettel azon voltunk, hogy megérdemli, hogy tegyünk még egy utolsó kísérletet. Ondruss Ilona és csapata az elmúlt egy évben nagyon sokat dolgozott a sorozat megújításán, majd azt reméltük, hogy amikor a megújított tartalommal a tavasz közepén a Barátok közt ismét főműsoridőbe kerül, újra sikeres lehet” – folytatta Kolosi a SorozatWikinek.

Nem nőtt a nézettség

„A tartalmi változtatások az év elején valóban megtörténtek, elégedettek voltunk a stáb munkájával és bíztunk a sikerben. Már nyáron látszódnia kellett volna, hogy a nézők visszaszoknak rá, de ez nem történt meg. Így igazából már akkor várható volt, hogy előbb-utóbb kénytelenek leszünk befejezni a sorozatot” – mondta az RTL vezérigazgató-helyettese.

Már a nyár közepén tudták, hogy vége

Kolosi elmondta, hogy a nyár közepén rájöttek, hogy a nézettség nem nőtt, tehát már nem azon kell gondolkodniuk, hogy esti idősávba kerüljön a sorozat, hanem azon, hogy miképpen fejezzék be. A Barátok Közt jövő nyáron búcsúzik az RTL Klub képernyőjéről.

Az ötödik leghosszabb széria a világon

A Barátok Közt miután nyáron elérte a tízezredik epizódját, világviszonylatban a még gyártás alatt lévő szappanoperák közül az ötödik helyen áll.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: RTL Klub