Védőmaszkok varratására, fertőtlenítésre, a kórházba érkező betegek előszűrésére koncentrál a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben több vidéki, illetve fővárosi kerületi önkormányzat. Hajdúnánáson karantént csináltak egy szállodából.

A debreceni polgármesteri hivatal munkatársai szállítják ki a fertőtlenítőszert minden helyi háziorvosnak és házi gyermekorvosnak. A napokban ezer, 500 milliliteres műanyag flakonos kézfertőtlenítőt juttatnak el a háziorvosoknak, a házi gyermekorvosoknak, az ügyeletes bölcsődének és óvodáknak.

Hajdúnánás önkormányzata két ózongenerátort vásárolt, a gépekkel fertőtleníteni lehet a gépjárműveket és a helyiségeket. Az egyik ózongenerátort a helyi mentőállomásnak adták, a másikat a közintézményeikben használják. A külföldről hazatérők elkülönülésének segítésére a hajdúnánási gyógyfürdő területén lévő Korona szállót ideiglenesen karanténszállássá alakították át.

Keszthelyen az Asbóth Sándor Szakközépiskola nőiruha-készítő tanulói hétfőn mosható egészségügyi maszkok varrását kezdték meg – az első 120 darabot át is vette Nagy Bálint polgármester -, az ezer darab gyártásához a fenntartó Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerezte be a szükséges textilanyagot. Ezeket már a lakosság kapja, miután a múlt héten az önkormányzati intézményeket, a mentőállomást és a városi kórházat már ellátták hasonló maszkokkal, amelyeket keszthelyi varrónők készítettek.

Az Orosházi Kórház várhatóan a héten használatba veszi azt a hat konténert, amelyben előszűrik az intézménybe érkező betegeket. A konténerek – amelyekre az önkormányzat hatmillió forintot adott – pénteken érkeztek meg, jelenleg tart az átalakításuk, fertőtlenítésük.

Ezzel egy időben a sürgősségi betegellátó osztályt átépítésekkel légúti és nem légúti részlegre választották szét, hogy a fertőző betegeket elkülöníthessék. Ha a konténervizsgálóban történt előszűrésen koronavírus-fertőzés gyanúja merül fel, a beteg kizárólag a légúti sürgősségire kerülhet. Őket további gyógykezelésre a Békés Megyei Központi Kórház gyulai járványkórháza fogadja.

A Békés Megyei Könyvtár épületében létrehozott természettudományos laborban 3D-s nyomtatókkal és a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával arcvédő maszkokat gyártanak.

Szolnokon ingyen juttatnak maszkokat a közintézményekben dolgozóknak, a bolti eladóknak, a piaci árusoknak, a taxisofőröknek és a bölcsődék, óvodák, iskolák alkalmazottainak. A lakosság is kap maszkokat, háztartásonként legfeljebb kettőt, ezt keddtől igényelhetik telefonon a városházán. A szájmaszkokat szerdától kezdik majd osztani térítésmentesen a lakosoknak.

Kisvárdán néhány nap alatt több száz egészségügyi segédeszközt, lábzsákot, maszkot és fejvédőt varrtak a hivatali közfoglalkoztatottak mellett az önkormányzat felhívására jelentkező önkéntesek. A helyhatóság továbbra is várja azok jelentkezését, akik szabásminta alapján tudnak a szájmaszkok varrásában segíteni, illetve jó minőségű textillel, gumival, esetleg varrógéppel, ezekhez használható tűvel és cérnával járulnának hozzá a munka folyamatosságához.

Pécsen begyűjti a megyeszékhely frekventált területein lévő, nem rögzített köztéri padokat a közterületeket kezelő városi tulajdonú Biokom NKft. Az intézkedés többi között a pécsi székesegyháztól délre lévő Szent István téren és a város legforgalmasabb sétálóutcáiban álló utcabútorokat érinti. A padok a járvány elmúlta után felújítva kerülnek vissza az utcákra.

A 18. kerületi önkormányzat saját készítésű maszkokkal segíti a védekezést, egy önkormányzati varrodában, hét embert foglalkoztatva készítik a mosható, fertőtleníthető, jó minőségű, többször felhasználható textil arcmaszkokat.

A védőfelszerelést az önkormányzat egyrészt az utcákon dolgozó alkalmazottaknak, utcaseprőknek, parkfenntartóknak, városgazdának adja, másrészt pedig a hetven év felettieket ellátó idősgondozóknak és önkénteseknek, akik önkormányzat felhívására jelentkeztek, hogy segítsenek az ellátásban.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán