A színész immáron a tizedik könyvet jegyzi. Ezúttal a novellák, valamint az esszék műfajában vetette papírra gondolatait a nőknek címezve, melyről párjának is megvolt a véleménye. 

Az írásnak adta át magát

Az utóbbi időben leginkább az írásnak adta át magát Ernyey Béla, akinek nemrég jelent meg tizedik könyve, a Céltábla Nő. A színész még a járvány első hulláma alatt írta meg novelláskötetét, amelynek gondolata évek óta ott motoszkált a fejében.

FRISS!

Megszólalt Bodrogi Gyula, elárulta hogyan éli meg a koronavírusos időket

Az első hullám alatt teljesen bezárkóztak

„Az első hullám alatt teljesen bezárkóztunk. Most is nagyon óvatosak vagyunk, tartunk minden óvintézkedést és ugyanezt várjuk el másoktól. Bár az utazás szerelmesei vagyunk, idén több utat is le kellett mondanunk. Legutóbb az őszi, törökországi utazásunkat. Ez most egy ilyen időszak, úgy vagyok vele, hogy így jut idő másra. Dórival jobban ráérünk egymásra, be tudtam fejezni a könyvem, próbálom a pozitív dolgokat meglátni ebben a helyzetben” – mondta a színész, akinek az írás az egyik legkedveltebb elfoglaltsága.

EZ IS ÉRDEKELHET:

A Neoton Família egykori énekese országgyűlési képviselő akar lenni

Az írás a hobbija

„A színészetből élek, az írás viszont a hobbim. Itt nincs kényszer, nyomás rajtam, hogy mit, mikorra kell megírnom. Akkor írok, amikor időm engedi, amikor kedvem tartja. Az viszont fontos, hogy a párom lássa a vázlatot. Neki mindig megmutatom. Van, amire most is azt mondta, hogy ez betalált és akadt, amire azt mondta, hogy ez kevésbé, dolgozzam át, ha gondolom. Az első „vizsgálat” mindig az övé, azután jön nálam az önvizsgálat és ha úgy érzem, változtatok. Ez a mostani könyv is így készült” – árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Ernyey Béla. 

 A beszélgetés itt érhető el

EZEKET SE HAGYD KI!

Kiemelt kép: Ernyei Béla