Majdnem egy év elteltével kiengedték a börtönből azt a román állampolgárságú férfit Cegléden, akit azzal gyanúsítanak, hogy a kislányával szemben szexuális erőszakot követett el.

A férfi mindvégig tagadta a bűnösségét, állítása szerint a sérüléseket, amelyekből a nőgyógyász megállapította az erőszakot, egy több mázsás betontömb okozta a kicsi lány testén – írja a Blikk.

Megerősíthetem, hogy a védencemet valóban kiengedték, miután az ügyészség helyt adott a védői indítványomnak a fogvatartás megszüntetéséről. Ügyfelemmel szemben nem rendeltek el semmiféle további kényszerintézkedést – közölte Surdy Miklós ügyvéd.

A négyéves kislányt azért vitték kórházba a szülei, mert ráesett egy több száz kilós súly. A kórházban kiderült, a gyereknek eltört a combcsontja, valamint vérzett a nemi szerve. A gyereket megvizsgáló nőgyógyász megállapítása szerint a gyermeket megerőszakolták. Nem sokkal később a rendőrség őrizetbe vette a kislány apját, a gyereket pedig nevelőszülőknél helyezték el.

„A gyanúsítás most is ugyanaz védencemmel szemben, mint eddig, ez nem változott. Most még egy szakvéleményre várunk, aztán szerintem a nyomozás lassan véget ér. Reményeim szerint hamarosan mindenki számára kiderül, hogy az édesapa ártatlan, nem követte el a bűncselekményt. Jelenleg a feleségével van, és minden vágyuk, hogy újra ők nevelhessék a kislányukat” – tette hozzá a védő.

Kiemelt kép: illusztráció