Betörtek Kásler Miklós sárvári házába. A rendőrök több mint hét órán át helyszíneltek. Az ablakon juthatott be a betörő az épületbe.

Rendőrök érkeztek a sárvári házhoz

Hétfő 13 óra után érkeztek rendőrök a sárvári Hunyadi János utcába, majd szalaggal lezártak egy járdaszakaszt a Petőfi Sándor és a Hunyadi János utcában. A rendőrök ezután Kásler Miklós házánál dolgoztak több órán keresztül. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt történt a betörés

Vadul ugattak a kutyák

 „Vasárnap éjszaka nagyon vadul ugattak a környék kutyái, nem úgy, mint ami megszokott. Még bosszankodtam is miatta, de nem mentem ki megnézni, mi az oka a hangzavarnak” –mondta az egyik szomszéd a 112pressnek.

Csak délután derült ki a betörés

Egy másik szomszéd is hasonlóról számolt be: „Idegesen ugattak a kutyák, de nem sejtettem, mi az oka. Csak azután jöttünk rá, miután délután rendőrök érkeztek. A miniszter úr nem lakik itt, ritkán látjuk, de például a múlt héten itt állt a nagy autó, a tetején a kék lámpával”.

Helyszínelés a betörés után – Forrás: 112press

Egy férfi gondozza a házat

A szomszédasszony szerint a házat egy férfi gondozza, „minden nap itt van, szorgoskodik. Évekig nyugalom volt, azonban nemrégiben munkások érkeztek. Ha jól tudom, parkettáztak. Kicsit gyanús, hogy pont ezután törnek be a házba”.

Az ablakon mászhattak be

A betörők a házba a vasútállomás felőli oldalon lévő ablakon juthattak be az épületbe. Az viszont nem derült ki, hogy mit vittek magukkal a betörők.

Helyszínelés – Forrás: 112press

A szomszédba is be akartak törni

A 112press azt írja, hogy nemrégiben egy közeli házba is megpróbált betörni valaki, de a házigazda megzavarta.

Sárváron járt iskolába

Dr. Kásler Miklós Budapesten született, Sárváron járt általános- és középiskolába. 2012-ben a város díszpolgárának választották.

Vagyonnyilatkozat

A miniszter vagyonnyilatkozata szerint az ingatlant 2000-ben vásárolta. 98 négyzetméteres a ház, amely egy több mint 900 négyzetméteres telekre épült.A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: