Elképzelhető, hogy az amerikaiaknak még 2022-ben is maszkot kell viselniük, még akkor is, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti majd az Egyesült Államok – mondta vasárnap Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója a CNN hírtelevíziónak.

Csökken a fertőzöttek száma

Ugyan az igazolt fertőzöttek napi száma folyamatosan csökken az Egyesült Államokban, továbbra is amerikaiak ezrei halnak meg naponta a koronavírus miatt. Az ország lakosságának alig több mint 5 százalékát oltották be eddig a vakcina mindkét adagjával. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezt mondja Joe Biden

Joe Biden egyik kiemelt célja, hogy felgyorsítsa az oltások beadásának ütemét, a szövetségi államok vezetői pedig egyre több adag vakcinát igényelnek, hogy megpróbálják megakadályozni a járvány terjedését, amely eddig mintegy félmillió emberéletet követelt az Egyesült Államokban.

Ez is érdekelhet: „A coviddal vívott csatát elvesztettük” – Összeomlott a gyásztól a magyar színművész

Ez várható a jövőben

„Ez a félmilliós szám egy szörnyű történelmi mérföldkő” – mondta az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa. Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak várhatóan továbbra is maszkot viselnek-e majd a következő évben, Fauci azt válaszolta: „lehetségesnek tartom, hogy ez a helyzet”. Hozzátette, hogy ez függ például az újabb variánsok elterjedésétől is.

Az immunitás kérdése

Az NBC amerikai televíziónak adott interjújában a szakember arról is beszélt, hogy túl korai lenne pontosan meghatározni, az Egyesült Államok mikor érheti el a teljes immunitást.

Ne hagyd ki! Jó hír a szomszédból: Romániában a beoltottak száma meghaladta a fertőzöttekét

Emlékeztető oltás

A Fox News televízió egyik vasárnapi műsorában pedig azt mondta: az hogy Egyesült Államokban élőknek szükségük lesz-e később emlékeztető oltásra, attól függ, hogyan alakul az úgynevezett dél-afrikai mutáció elterjedése.

A mutáns vírusok

„Míg a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák úgy tűnik, védettséget adnak az egész országban elterjedő brit variánssal szemben, addig kevésbé védenek a dél-afrikai változat ellen, amely egyelőre nem domináns” – mondta a virológus. Anthony Fauci hozzátette: „ha ez a változat dominánsabbá válik, akkor lehet, hogy be kell szereznünk a vakcina egy olyan változatát, amely kifejezetten a dél-afrikai mutáció ellen nyújt védettséget.” A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fontos! Sorsdöntő dolog történik a jövő héten vakcinafronton – Ez lesz a helyzet Magyarországon

Kiemelt kép: Illusztráció, Pexels