Az élelmiszerboltokon és a patikákon kívül minden kereskedelmi egységet bezárnak Olaszországban, ahol csak szerdán 200-an haltak meg a koronavírus miatt.

Az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte szerda este jelentette be, hogy az élelmiszerboltok és gyógyszertárak kivételével minden boltot bezárnak Olaszországban, írja az Il Sole. A miniszterelnök arról beszélt, hogy Olaszországban most minden kereskedelmi tevékenység beszüntetése a legfontosabb, ez alól az alapvető szükségleteket kiszolgáló boltok és a gyógyszertárak képeznek csak kivételt.

Conte kiterjeszti a Lombardia régiójára már érvényes szabályokat. Észak-Olaszország bizonyos régióiban az eredeti rendelet szerint már több helyet bezártak, köztük templomokat, mozit, színházat, edzőtermeket. A miniszterelnök most ezt a javaslatot terjesztette ki az egész országra. Az országban korábban már bezárták az iskolákat. illetve a mozikat, múzeumokat és színházakat is.

Az új rendelet szerint emellett bezár még:

  • Az összes kiskereskedelmi tevékenységet végző hely, kivéve az alapvető közszolgáltatásokat ellátó, illetve az alapszükségletek kielégítéséhez szükséges boltok
  • bárok, vendéglők, éttermek és étkezdék
  • szépségápolással foglalkozó helyek, fodrászok, kozmetikusok stb.
  • szállodák, szállók, bármilyen szállásadó hely, ami nem közszolgáltatási feladatot lát el

Az olasz kormány hétfőn jelentette be hogy egész Olaszországot lezárják Lombardia tartományhoz hasonlóan. A döntésre ahogy most, úgy akkor is azért volt szükség, mert ezzel igyekeznek megfékezni a járvány folyamatos terjedését.

Szerdán 200-an haltak meg

Olaszországban csak szerdán több mint 2000 új megbetegedést és közel 200 koronavírus miatti halált jelentettek be.

A vírus napok óta ezernél is több embert fertőz le minden egyes nap, az országban jelenleg több mint 10 ezer ember fertőzött. A környező országok sorra zárják le Olaszországgal közös határaikat, járatok pedig nem közlekednek, az országban utazásstop is van az országzár miatt.

Magyarországon is vészhelyzet van

Vészhelyzetet hirdetett a magyar kormánya, amely többek közt azt is jelenti, hogy Szlovénia és Ausztria felől visszaállítják a határellenőrzést. A LikeNews.hu erről szóló cikkét ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: illusztráció