Az elmúlt hónapokban Pásztor Anna egyértelműen a közönség kedvencévé vált, hiszen a Dancing with the Starsban nyújtott teljesítményével, gyakorlatilag mindenkit levett a lábáról. Az énekesnő és partnere, Köcse György győzelmét sokan már borítékolták is, ám Annáék végül a harmadik helyen végeztek.

A döntőben kettőt táncoltak

Anna és partnere a döntőben két táncot mutattak be, ám a harmadik kör előtt búcsúzniuk kellett. Pedig a páros a hetek során annyira lenyűgözte a zsűrit, hogy volt megkérdezték tőlük: akkor most ki a tanár és ki a tanítvány. A páros ezúttal, a döntő első fellépőjeként is felszántotta a színpadot. Anna egyébként arról is beszélt, hogy annak idején, amikor szere foszlottak a táncos karrierjét illető álmok, nem gondolta volna, hogy egyszer még valaki visszaadja neki a “játékszerét”.

Pásztor Anna és Köcse György visszaemlékeztek a Dancing with the Stars műsorában eltöltött hetekre, a nosztalgiázás során pedig a páros mindkét tagja meghatódott

Erősnek tűnik, de a háttérben kemény dolgokat élt meg

Anna egyébkén a közönség számára mindvégig erősnek és mosolygósnak tűnt, azonban a Blikk megtudta, hogy az énekesnő nemrégiben élete legnehezebb szakaszán ment keresztül, ugyanis szakított kedvesével és gyermekei apával, Galotti Balázzsal.

Kapcsolódó:

Közel 30 évig voltak együtt

– Nagyon szomorú dolog ez egy család életében, így a miénkben is az volt, amikor különváltak az útjaink hónapokkal ezelőtt. Volt majdnem harminc csodálatos évünk, amit nem szeretnénk megtagadni. Szomorú, amikor két ember ennyi idő után szakít. Mivel vagyunk annyira intelligensek és szerettük egymást, ezért jóban maradtunk – árulta el Pásztor Anna, a lapnak, illetve arról is beszélt, hogy természetesen a gyerekeket közösen nevelik továbbra is.

EZ IS ÉRDEKELHET:

A gyerekek örökre összekötik őket

– Minket a két gyermekünk örökre összeköt, és szerettük volna a különválásunkat úgy intézni, hogy ők a lehető legkevésbé sérüljenek. Minden velük kapcsolatos dolgot megbeszélünk és számos alkalommal programokat is csinálunk együtt, de természetesen ez a helyzet soha nem egyszerű és nem fájdalommentes – mondta a Blikknek az énekesnő.

Nem hibáztatják egymást

– Ahogy egy kapcsolatért is ketten felelősek, addig a vége is két emberen múlik, egyszerűen így alakult. Nem akarunk egymásban hibát keresni, mert nincs – árulta el Anna.

Rengeteget segített neki a Dancing with the Stars

– Az ember ilyenkor szépen-lassan halad előre, egyik napról a másikra lépeget és próbál kapaszkodni abba, amibe tud, például a gyerekekbe. Igaz, nem egyszerű, de fel kell dolgozni, és ebben az elmúlt négy hónap, a Dancing with the Stars nagyon sokat segített. Általában én találtam ki a produkciókat és Köcse Gyuri alkotta meg az ötlethez a koreográfiát, így a táncainkban benne voltak azok az érzelmek, amelyeket a szakítás óta megéltem – vallotta be a lapnak az énekesnő.

Kiemelt kép: Pásztor Anna