Ma este kiderül, hogy ki lesz Magyarország legjobb táncospárja. A döntősök Győrfi Dániel, Pásztor Anna, Gelencsér Tímea, Gabriela Spanic és a párjaik izgatottan várják, hogy bemutassák utolsó három táncukat.

Ma este három produkciót adnak elő

Komoly feladat előtt áll a négy döntős páros, ugyanis ma este már három produkciót kell előadniuk, valamint a kiesett táncosok és partnereik is fellépnek egy közös tánccal.

A zsűri ma este már nem pontoz!

Fontos információ, hogy a zsűri ma este bár értékel, de már nem pontoz. Vagyis ez azt jelenti, hogy az eredmény alakulása száz százalékosan a nézők kezében van. A zsűri tagja ezúttal is: Molnár Andrea, Ördög Nóra, Kováts Gergely Csanád és Schiffer Miklós.

A döntő menete

A ma este folyamán a még versenyben maradt sztárok partnereikkel együtt az első kört követően még kétszer fognak táncolnak, miközben folyamatosan elbúcsúzunk valamelyik versenyző párostól. A végére már csak két páros marad majd a parketten. Ez a két pár méri majd össze tánctudását és közülük kerül ki a nézők döntése alapján, hogy ki lesz a ma esti finálé győztes párosa, vagyis ki lesz az első magyarországi Dancing with the Stars nyertese.

Káprázatos produkcióval indult a Dancing with the Stars első évadának Döntője!

EZ IS ÉRDEKELHET!

Megvan a győztes! Ő viheti haza a Farm VIP 11 milliós fődíját

Gabriela Spanic hétfőn hazautazik

Gabriela és kisfia hétfőn két nappal a döntő után már el is utaznak Mexikóba – írja a Ripost.

Múlt héten Tóth Dávidék távoztak

Az előző adásban az elődöntőben Tóth Dávidtól és Lissák Laurától búcsúztak a nézők.

KAPCSOLÓDÓ: Ők már nem lesznek ott a döntőben: számukra véget ért a Dancing with the Stars

Elsőként Pásztor Annáék lépnek színpadra

A show első fellépői Pásztor Anna és Köcse György voltak, akik a produkció előtti kisfilmben elmondták, hogy ezalatt a pár hét alatt igazi csapattá kovácsolódtak össze, sőt arról is beszéltek, hogy a hip-hop hozta őket igazán össze, ugyanis az Gyurinak is új volt, neki is tanulnia kellett. A páros a hetek során annyira lenyűgözte a zsűrit, hogy volt megkérdezték tőlük: akkor most ki a tanár és ki a tanítvány. A páros ezúttal, a döntő első fellépőjeként is felszántotta a színpadot. Anna egyébként arról is beszélt, hogy annak idején, amikor szere foszlottak a táncos karrierjét illető álmok, nem gondolta volna, hogy egyszer még valaki visszaadja neki a “játékszerét”.

Pásztor Anna és Köcse György visszaemlékeztek a Dancing with the Stars műsorában eltöltött hetekre, a nosztalgiázás során pedig a páros mindkét tagja meghatódott

A Döntő első versenyprodukcióját Pásztor Anna és Köcse György mutatta be, akik a Blondie slágerére ropták újra a jive-ot

Másodikként Gabriela Spanic és Andrei Mangra léptek színpadra

A páros szintén az első élő show koreográfiáját adta elő és sambát táncolt. A zsűri dicsérő szavakkal illette Gabyt és kitértek arra is, hogy a színésznő rengeteget fejlődött a műsor ideje alatt. Pedig nem volt könnyű dolga, egy tragédia is beárnyékolta a felkészülést, hiszen a Paula és Paulina sztárjának édesanya néhány héttel ezelőtt hunyt el, miközben Gaby Magyarországon tartózkodott, így még csak el sem tudta búcsúzni egymástól.

KAPCSOLÓDÓ: Rengeteg tragédia érte Gabriela Spanicot az elmúlt időszakban: “Az élet megy tovább, mindig előrefelé kell haladni és hinni Istenben”

Nem volt könnyű dolga Gabriela Spanic-nak a show kezdetén, hiszen nem csak a rá nehezedő nyomással kellett megküzdenie…

Újra bemutatta azt a táncot Gabriela Spanic és Andrei Mangra, amivel a Dancing with the Stars első adásában parkettre léptek. Nézd vissza Te is a produkciót!

Harmadikként Győrfi Dániel és Stana Alexandra léptek színpadra

Harmadikként Győrfi Dániel és Stana Alexandra a legelső produkcióban látott quicksteppel léptek színpadra, ami a zsűri szerint óriási fejlődésen ment keresztül. Dani utolsó férfi versenyzőként jutott el úgy a döntőbe, hogy anno, a műsor kezdetén az első adásban kiesett, ám azt követően, hogy a koronavírus felütötte a fejét a páros vissza került a mezőnybe, onnan pedig elképesztő produkciókkal meneteltek a döntő irányába.

Győrfi Dani saját bevallása szerint botlábúként indult neki a Dancing with the Starsnak, de sikerült levetkőznie a gátlásait

Lendületes quick-steppel lépett parkettre a Döntőben Győrfi Dániel és Stana Alexandra!

Győrfi Dani úgy érzi, táncpartnere nélkül nem tartana ott, ahol most

Negyedikként Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan lépett a színpadra

Az első körben utolsóként Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan lépett a színpadra, akik már a múlt heti adásban is elmondták, elképesztően közel kerültek egymáshoz, így a műsor végeztével sem szeretnének elszakadni egymástól. A páros szintén az első élő adásban látott produkciójukkal, vagyis a tangóval tértek vissza, a fellépésük előtti kisfilmben pedig ismét elérzékenyülve beszéltek a kapcsolatukról. Timiék ezúttal is elképesztő teljesítményt nyújtottak, a zsűri le volt nyűgözve, Stohl András pedig egyenesen azt mondta, lehetetlen, hogy Timiék búcsúzzanak első kör végén.

Semmi sem lesz már ugyanolyan, mint az elmúlt hetekben volt Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan között

A Dancing with the Stars első adása után most a Döntőben is bemutatta csodálatos tangó produkcióját Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan!

A Dancing with the Stars Fináléjába visszatértek a versenyből már kiesett versenyzők, hogy egy fantasztikus produkcióval búcsúzzanak el a show-tól!

Az első forduló eredményhirdetése, számukra ért véget a verseny, ez a páros a Dancing with the Stars negyedik helyezettje

Az első forduló végén távoznia kellett az egyik párosnak, a Dancing with the Stars negyedik helyezettje Győrfi Dániel és Stana Alexandra párosa lett. Ez pedig azt jelenti, hogy a második fordulóban Gabriela Spanic és Andrei Mangra, Pásztor Anna és Köcse György, illetve Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan fog táncolni majd.

Így búcsúztak a döntőtől

A második fordulóban ismét Pásztor Annáék kezdtek

Pásztor Anna és Köcse György a második fordulóban kortárs tánccal léptek a színpadra, a produkció pedig ismét zseniálisra sikerült. Stohl András még azt is kiemelte, hogy Pásztor Anna bizony már 48 éves, ennek fényében pedig a teljesítménye valami egészen elképesztő.

KAPCSOLÓDÓ: Pásztor Anna döbbenetes vallomása: „Minden héten sírok, vasárnaponként pedig szörnyethalok”

A zsűri választott: Pásztor Annától és Köcse Györgytől a kortárs produkciójukat szerették volna újra látni a Döntőben!

Hatalmas traumát élt át Pásztor Anna korábban, és most úgy hozta a sors, hogy szembe kell néznie ezzel a félelmével

Gabriela Spanic és Andrei Mangra újra a színpadon

A második fordulóban a zsűri által választott tánccal léptek színpadra a versenyzők, az ítészek Gabyéknak a quicksteppet választották méghozzá azért, mert ennél a produkciónál tudta meg a színésznő, hogy az édesanyja haldoklik. A zsűri ezzel azt szerette volna elérni, hogy Gaby ne negatív élményként gondoljon erre a számra, hanem pozitív érzéseket tudjon hozzákötni.

A zsűri őszintén elmondta véleményét Gabriela Spanic és Andrei Mangra párosáról, majd kiválasztotta azt a produkciót, amit a versenyzőknek újra el kell táncolniuk

A zsűrinek nagyon tetszett Gabriela Spanic és Andrei Mangra produkciója a harmadik adásban, ezért úgy döntöttek, hogy ezt a táncot szeretnék tőlük újra megnézni

Gelencsér Timiék léptek harmadikként színpadra a második körben

Gelencsér Timiék ezúttal a paso dobléval tértek vissza, ezt választotta számukra a zsűri. A páros a Rómeó és Júlia musical ismert nótájára táncolt, a zsűri szerint pedig ez nem más volt, mint egy győztes produkció.

KAPCSOLÓDÓ: Csúnya sérülés érte a Dancing with the Stars egyik versenyzőjét: vajon színpadra tud lépni ma este?

A Rómeó és Júlia című musical betétdalára eltáncolt Paso Doble volt a zsűri abszolút favoritja Gelencsér Tímeától és Hegyes Bertalantól

Vége a második körnek, ők lettek a Dancing with the Stars harmadik helyezettjei

A párosok letáncolták a második kört is: mindenki elképesztő teljesítményt nyújtott, ám egy párostól ezúttal is búcsúzni kellett. A nézők döntése alapján a finálé harmadik helyezettje Pásztor Anna és Köcse György párosa lett. A TOP2-be így Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan, illetve Gabriela Spanic és Andrei Mangra jutott.

Erre várt már mindenki: végre színpadra állt a zsűri!

Az utolsó körben bécsi keringővel tértek vissza Gabriela Spanicék

A harmadik körben Gabriela Spanic és Andrei Mangra a táncok királynőjéve, a bécsi keringővel tért vissza színpadra. A zsűri a produkció után méltatta Gaby kitartását, illetve úgy értékelték, hogy ez a tánc most nagyon szép volt.

Így néz ki egy győztes keringő

Gelencsér Timiék is bécsi keringővel léptek utoljára színpadra, amit a zsűri röviden úgy értékelt: így néz ki egy győztes keringő. Grátisz az ítészek nem voltak restek kimondani, szerintünk Timiék párosának kellene megnyerni a versenyt.

Könnyeivel küzdött Ördög Nóra Gelencsér Timiék utolsó produkciója után

Visszatér a Dacing with the Stars

A műsor vége előtt nem sokkal hatalmas bejelentést tett Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna: kiderült: a show 2021-ben folytatódik, újabb 12 párossal tér majd vissza a Dancing with the Stars.

Kihirdették a győztest

A harmadik kör után, hatalmas izgalmak közepette hirdették ki a győztest párost. Gabriela Spanic és Anderi Mangra, illetve Gelencsér Timi és Hegyes Bertalan is lélegzet visszafojtva várták a pillanatot, amikor kiderül, ki lett Magyarország legjobb táncos párosa. Az utolsó pillanatokban tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, majd végre kiderült, ki lett a Dancing with the Stars győztes párosa. A fináléban Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan került ki győztesként, ők Magyarország legjobb táncospárja vagyis a parkett királya és királynője. Timiék alig tudtak megszólalni, hihetetlen boldogok voltak a győzelemtől, ráadásul az is kiderült, hogy Timinek a jövő éve is igencsak sűrű lesz, ugyanis utazik Dominikára, hiszen jön az Exatlon Hungary következő évada, ahol csakúgy mint előzőleg az ő feladata lesz meginterjúvolni a játékosokat.

Kiemelt kép: Dancing with the Stars – TV2