Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést – mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Előállították

A gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője a műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek – írja az MTI.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hörcsögökön tesztelték

A sejtkísérletek bebizonyították, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre – közölte. Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak: a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek.

EZT IS OLVASD EL!

Koronavírus: itt vannak a legfrissebb hazai adatok, ennyien haltak meg az elmúlt 24 órában

Ősszel embereken is tesztelhetnek

Az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és végül – várhatóan ősz végén – az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet – emelte ki.

FRISS! Lassan egy éve nem ölelhette át a szüleit Vastag Csaba – a személyes találkozást semmi sem pótolhatja

Náluk érdemes használni

Kacskovics Imre azt is mondta, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert.

Megelőző szerep

Hangsúlyozta, hogy a súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció