Site icon LikeNews

Megállt az idő Sas József otthonában: özvegyének nincs ereje elpakolni a néhai humorista holmiját

A LikeNews is beszámolt róla, hogy koronavírus-fertőzés következtében elhunyt a legendás humorista Sas József. Felesége, Zsuzsa asszony nagyon nehezen dolgozza fel a férje elvesztését.

Gálvölgyi János mondott beszédet a temetésen

Sas József temetésén a jó barátja Gálvölgyi János mondott beszédet. “Itt most magunk vagyunk, őszintén és szomorúan. Ha már őszinteség: őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze. Sokkal régebbről, mint a jelenlévők bármelyikével. Több mint 40 év. Fellépések, nyaralások, csöppnyi együttlétek. Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek. (…)Te nem adtad fel könnyen. Te azt sugalltad egész pályafutásod alatt, hogy nem lehet, nem szabad feladni, sikert kell csinálni. A legrosszabb körülmények között is csak hinni, és akarni kell” – mondta Gálvölgyi a temetésen, aki szintén végig bízott a barátja felépülésében. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A családban nem volt senki fertőzött

Mint megírtuk Sas József családja nem érti, hol kaphatta el a humorista a betegséget, ugyanis a családból senki más nem fertőződött meg.  


FRISS! “A karizmájával, az előadásával kiemelkedett az átlagból” – a Tankcsapda tagjai is gyászolják az AWS énekesét

Zsuzsa asszony gyászolja a férjét

A Bors információi szerint Sas József felesége nem igazán tud mit kezdeni a „Jóska nélküli életével”.

Semmit nem pakolt el

Az asszony a közös otthonukon semmit sem változtatott, a humorista tárgyai és ruhái ugyanott vannak, ahol eddig is. „Nehéz. Nagyon nehéz a magány elviselése. Még szoknom kell, nem tudom, hogyan kell ezzel együtt élni, de majd megtanulom. Muszáj megtanulnom” – mesélte Zsuzsa a Borsnak.

Nem tudja, hogy valaha feldolgozza- e az elvesztését

„Az életem egyik percről a másikra lépett ki a megszokott medréből, több mint négy évtized érzelmi emlékei árasztanak el, ezeket kell most a lelkemben helyükre tenni. Ez most a feladatom. Nem tudom, hogy valaha elmondhatom-e magamról, hogy fel tudtam dolgozni Jóska elvesztését – nyilatkozta a gyászoló özvegy a lapnak.

Hofi Géza özvegye támogatja

Zsuzsa asszonyt a szertartás ideje alatt végig a lánya, Ágnes támogatta, ám egy pillanatra sem hagyta magára Hofi Géze özvegye, Ildikó sem.

Fogta a kezét

„Zsuzsa nagyon fázott, fogtam a kezét, hátulról átöleltem, amikor rátört a zokogás a beszédek hallatán, mindig megszorítottam, szorosabban öleltem át, ettől erősebb lett. Végig így álltunk. A sírnál már a lányuk, Ágika vigyázott rá, ő támogatta. A Sasomnak az járt volna, hogy hatalmas tömeg búcsúztassa őt egy napfényes délelőtt, és a kabaréjeleneteire emlékezve barátaival, családjával a közönsége kísérje az utolsó útjára” – nyilatkozta néhány hete Hofi Géza özvegye. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Sas József, ATV

Exit mobile version