Meghalt egy 27 éves férfi a “Bika” nevű dizájnerdrog miatt Heves megyében. A fiatal férfi 4 gyermek édesapja volt. Szeptemberig Magyarországon 21 áldozatot szedett ez a kábítószerfajta.

A polgármester közölte a hírt

Bükkszentmárton polgármestere a Facebook-oldalán adott ki tájékoztatást a szomorú ügy kapcsán: ,,Sajnálattal közlöm, hogy településünkön is megjelent a ‘Bika’ elnevezésű dizájnerdrog, amely sajnos egy 27 éves, 4 gyermekes bükkszentmártoni édesapa életébe került…”

Elfogták a terjesztőt

A polgármester azt is írta, hogy a kábítószer terjesztésével gyanúsított férfit a bélapátfalvai rendőrök elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.

Már 21 áldozata van

Már 21 halálos áldozata van Magyarországon a bika néven emlegetett pszichoaktív szernek. A drogtól akár órákig is haldokolhatnak a fogyasztók.

NE HAGYD KI!„Rasszista vagyok, vissza fogok jönni suli után, megvárlak titeket és elintézlek!” – roma származásuk miatt gázfegyverrel fenyegetett meg a két iskolás fiút a férfi

Budapesten és Borsodban tarol

A  halálesetek többsége Budapesten történt, de Borsod is különösen érintett, és történt haláleset Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is – mondta Csákó Ibolya, a rendőrség alezredese. 

Kínából származik

A kínai laborokból származó újtípusú pszichoaktív anyag sokkal erősebb, mint a legtöbb hasonló szer, melyek szintén nagy pusztítást végeznek az országban.<

“Láttam, hogy nem stimmel valami”

“Nagy csattanásra lettem figyelmes. Nagyobb gyerekem is felébredt, rátettük a kanapéra. Láttam, hogy nem stimmel valami. Elkezdett izzadni, de olyan izzadás volt rajta, mint akit a zuhany alól vettek ki. Mintha görcsbe rándult volna, és utána se kép, se hang” –mondta az egyik áldozat édesapja, miután fia meghalt a “Biká” – tól.<

NE HAGYD KI! Újabb információk érkeztek a miskolci barnamedvéről – Ezt közölte a polgármesteri hivatal

Kiemelt kép: a “Bika” nevű drogtól elkábult fiatalok – Forrás: police.hu