Megjelent a koronavírus-fertőzés a a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Krónikus Belgyógyászati és Ápolási Osztályán a páciensek körében – mondta dr. Káldy Zoltán orvosigazgató a Blikknek.
Koronavírus-teszteket végeztek
A Blikk megtudta, hogy a kórházban teszteltek az elmúlt napokban, a vas megyei szombathelyi Markusovszky kórház fekvőbeteg-ellátó osztályán a 11-es Huszár úton, többen pedig pozitív eredményt produkáltak, köztük egy idős mozgásképtelen nő és, aki már régóta az osztályon van.
EZ IS ÉRDEKELHET! Brutális számok: 5595 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 151 beteg
Látogatás nélkül kapják el
Érdekes, hogy a betegek miképpen fertőződnek meg a fekvőbetegek, ha hónapok óta nincs rokonlátogatás az osztályon.
KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!
Izolálták a covidos betegeket
„A kiszűrt betegek részére egy 27 ágyas COVID-elkülönítő részleget hoztunk létre, ahol jelenleg 17 COVID-beteget ápolunk
” – mondta dr. Káldy Zoltán.
EZ IS ÉRDEKELHET! Többen is kimaradhattak a tesztelésből a szociális ágazatban, olyanok is voltak, akiknek betegen kellett dolgozniuk – megdöbbentő dolgokat mondott az SZMDSZ elnöke
Fertőtlenítettek
Az orvosigazgató elmondta, hogy az érintett kórtermeket fertőtlenítették, a szobatársakon gyorstesztet csináltak, valamint szervezetten szűrik az egészségügyi dolgozókat is és továbbra is, ahogy eddig is betartják a higiénés szabályokat.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Rengeteg a baleset az autópályákon, az M1-esen nyolc, az M7-esen négy kilométeres a torlódás
- Romlott az állapota a 43 éves férfinak, akit egy brit turista vert ájultra a Vígszínházzal szemközti Szeráj étterem előtt
- Óriási korrupciós hálózat a műszaki vizsgaállomásokon: Megdöbbentő, hogyan engedik rá a veszélyes autókat a magyar utakra – Kitálalt a szakértő
- Hétvégi fesztiváldömping Budapest környékén: Így szórakozhatunk a Vecsési Káposztafeszten és a Pátyi Pincehegyen vagy éppen Csömörön
- Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat dobott be egy rolleres férfi a budapesti börtön területére
Kiemelt kép: illusztráció