Egy úszónő volt Gesztesi Károly titkos szerelme – legalább is most ezt állítja Mattesz Csilla. A nő azt mondja, 25 éves barátság és szerelem kötötte őt a színészhez.

Mattesz Csilla volt az utolsó, akit halála előtt Gesztesi Károly legalább tízszer hívott telefonon, de az nem vette fel. Az úszóolimpikon most a szólalt meg, és mesélt 25 éven át tartó titkos kapcsolatukról. 

Titkos kapcsolatot ápoltak

Az egykori olimpikon és a színész hosszú évekig eltitkolt kapcsolata Gesztesi tragikus halálával idén véget ért. Bár a művész sosem beszélt róla, nagyon szoros kapcsolatban volt Mattesz Csillával, aki mellette volt, mikor nős volt, mikor elvált magányban és a sikerekben is támogatta. A sportolónő először szólalt meg a Story magazinban különös viszonyukról.

„Sorsszerű volt Karcsi halála. Boldogtalan volt, marcangolta önmagát, örökös lelkiismeret furdalásban élt. Bántotta, hogy gyerekei nem mellette nőhettek fel. Amit elért a hivatásában, azzal sem volt elégedett.(…) Aki a leginkább hiányzott neki, a nagy ő Claudia”- mondta a Storynak Csilla, aki elárulta 16 éves koruk óta ismerték egymást Gesztesivel.

„Egyidősek voltunk, egy évben, egy hónapban születtünk, áprilisban, mindketten bikák vagyunk. Karcsi vízilabdázott, én úsztam, ugyanabban az uszodában.(..) Az élet aztán elsodort minket egymástól, én férjhez mentem, ő megnősült. Akkor láttuk legközelebb egymást, mikor a gyerekeit úszni hozta hozzám. Elválaszthatatlanok voltunk, barátok szerelmek. Én talán egy kicsit szerelmesebb voltam , mint ő”- vallotta be Csilla.

Közös gyereket terveztek

Mivel nagyon jó barátságban is voltak, és mindketten túl voltak már egy váláson, felmerült köztük, hogy közös gyereket vállalnak. Ám a sors másképp akarta.

„Sajnos köztünk későn merült fel, hogy gyerekünk legyen, túl idős voltam már akkor. (…)A nyilvánosság előtt nem vállaltuk barátságunkat, de a szívünk mélyén tudtuk, hogy összetartozunk”- fogalmazott Csilla

Claudia volt a Nagy Ő

Az úszóolimpikon elmondta: soha nem éltek együtt, de szoros kapcsolatban voltak egymással: „Számára a Nagy Ő Claudia volt” Csilla arról is beszélt, hogy válásuk után is az ő vállán sírta ki magát a színész. “Az elmúlt 25 évben, bár rengeteg mindent csináltunk együtt (…) a nyilvánosság előtt nem vállaltuk a barátságunkat, a szerelmünket, de a szívünk mélyén tudtuk, összetartozunk”

Gesztesi Károly tragikus haláláról a LikeNews.hu összes cikkét ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Gesztesi Károly – Forrás: TV2