Hét éve él szerelmemben párjával, Péterrel Détár Enikő. A pár nemrégiben ketten maradt otthonukban,ugyanis Enikő fia is kirepült a fészekből.
Boldogok együtt
Habár azt mondják, hogy a párkapcsolatok a hetedik évben mélypontra jutnak, Enikőék esetében erről szó sincs. A színésznő elmondta, hogy ő és a párja nagyon jól megvannak együtt.
Kettesben maradtak Péterrel
Nemrég Enikő fia is elköltözött otthonról, így már csak kettesben élnek párjával. Enikő elmondta,hogy ő nem hisz a babonákban és egyébként sem gondolta soha,hogy a hetedik év lenne a mélypont a párkapcsolatukban, ugyanis általában a rózsaszínköd két-három év után száll el, ők pedig azon már bőven túl vannak.
EZ IS ÉRDEKELHET!
“Valami elképesztően durva levertség kerített a hatalmába, ki se tudtam mászni az ágyból, tizenhat órákat aludtam” – Tóth Dávid, a Dancing with the Stars versenyzője elmondta, hogyan élte meg a koronavírust
Megváltozott a teste
Enikő teste a Dancing with the Stars óta rengeteget változott, sokkal izmosabb lett, aminek nagyon örül.
„Sok fizikai munkával jár ez a műsor, amelynek nemcsak lelkileg, de fizikailag is vannak hatásai. Eddig közel öt kilót fogytam, illetve az egész testem sokkal izmosabb lett, ami, bevallom, tetszik. Nem is fogom abbahagyni a testedzést, és ha vége a műsornak, sportolni fogok, amit eléggé hanyagoltam eddig. Sok minden volt, a munka, az építkezés, de elsősorban a saját lustaságom volt az akadálya annak, hogy eddzem a testem” – nyilatkozta a Blikknek Enikő.
Rengeteget adott neki a műsor
A táncosműsorban rengeteg tapasztalatot szerzett Enikő, amiből tanulhat.
” Rengeteget tanultam, amióta benne vagyok a műsorban, mint embernek és mint nőnek is sokat ad a tánc. Rájöttem, tényleg képes vagyok arra, amit elhatározok” – mondta a Blikknek a színésznő.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Munkavégzés közben, két postás is meghalt a kánikulában: Kapitány István azonnal vizsgálatot rendelt el
- Jövő pénteken vesznek végső búcsút Berhidán a 11. emeletről kizuhant Németh Zsanett birkózótól
- Videó az ámokfutásról: Kilométereken át a forgalommal szemben száguldott egy 69 éves sofőr az M6-os autópályán, azt sem tudta, hol van
- Életmentés a Római-parton: Hős táborozó gyerekek mentették meg két fuldokló kisgyerek életét, másodperceken múlt a tragédia
- Végigpróbálta a parkoló kocsik ajtóit a zuglói tolvaj, meglepően sokat tudott így lopni a 19 éves srác
Kiemelt kép: Détár Enikő – TV2

