Site icon LikeNews

Merkely Béla szerint már legalább négymillió magyar volt koronavírusos

Már akár négymillió magyar is áteshetett a koronavírus fertőzésen Merkely Béla szerint. A SOTE rektora, Marofka Ferenccel, az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóságának tisztviselőjével beszélgetett egy tegnap közzétett podcastben.

Háborús helyzet?

A podcastet az  Index elemezte ki, akik azt írták: a a két szakember csaknem háborús helyzetről beszélt a Covid kapcsán. Mint mondják: egyesek szerint az EU-s vakcinastratégia megbukott, melynek már a védőeszköz-beszerzések kapcsán voltak előjelei 2020-ban.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

AstraZeneca csörte

A szakemberek továbbá beszéltek az ún. AstraZeneca csörtéről is, illetve az is elhangzott, hogy az EU célja nem más, mint a felnőtt lakosság mintegy 70 százalékának a beoltása.

Ez is érdekelhet: Döbbenetes adatokat tett közzé a magyar politikusnő: itt halt meg minden negyedik koronavírus áldozat a második hullámban

A Szputnyik V kérdése

Ezenfelül szóba került a a Szputnyik-vakcina is, melynek uniós vizsgálata zajlik jelenleg. A szakemberek ismertették: a klinikai vizsgálatok ugyan orosz szabályok szerint zajlanak, ám a gyártás minőségét egy német cég garantálja, Németországban. A magyar hatóságok is ugyanilyen szigorú szabályok szerint vizsgálták a Szputnyik gyártását.

Mellékhatások

A vakcina mellékhatásainak kérdését is tisztázták, Merkely Béla ezen a ponton elmondta, hogy egyetlen egy esetről tud csak, amikor anafilaxiás sokkot kapott az egyik páciens Magyarországon.

Friss! Megint nagy a baj? Müller Cecília elmondta, hány magyarnál azonosították a brit vírus mutációt

Négymillió ember eshetett már át a betegségen

A rektor ezenkívül arról is beszélt, hogy szerinte azoknak, akik kaptak oltás, vagy már átestek a betegségen meg kell adni egyfajta részleges szabadságot a korlátozások nélküli mozgás tekintetében, majd hozzátette, véleménye szerint már legalább négymillió magyar átesett a fertőzésen.  

Ez is olvasd el! Újabb fiatal áldozatokat követelt a covid: meghalt egy 20 éves férfi és egy 28 éves nő is, ilyen alapbetegségeik voltak

Már decemberben beszélt a mutáns vírusról Merkely Béla

„Londonban úgy tűnik, hogy a megbetegedések nagyobb részét ez a vírus okozza, de azok az esetek nem súlyosabbak, nincs több beteg, aki lélegeztetőgépre kerülne és nem magasabb a halálozás ettől. Lehet, hogy a fertőzőképessége erősebb, de ez csak a figyelmet hívja fel arra, hogy még fokozottabban tartsa be mindenki az eddig is javasolt előírásokat” – közölte Merkely Béla még decemberben.

Terjedésnek indult

Mint azt a LikeNews is megírta már Magyarországon is elkezdődött a koronavírus brit mutációjának közösségi terjedése, ezért is fontos a védőoltás – ezt Müller Cecília közölte az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Már 69 esetről tudni Magyarországon

Müller Cecília elmondta: míg néhány nappal ezelőtt még arról számolt be, hogy Magyarországon 33 ilyen esetet fedeztek fel, ma ez a szám már 69, és a fertőzéseknek csak egy része hozható összefüggésbe külföldi utazással. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Merkely Béla, Echo TV

Exit mobile version