Döbbenetes adatokat közölt a közösségi oldalán Szél Bernadett, aki egy a Facebook oldalára posztolt bejegyzésben tudatta: minden negyedik itthon elhunyt koronavírusos beteg egy idősotthon lakója volt.

Idősotthonban hunyt el minden negyedik áldozat

„Minden negyedik koronavírusban elhunyt honfitársunk idősotthon lakója volt a járvány második hullámában is” – kezdi posztját Szél Bernadett, országgyűlési képviselő.

Veszély?

A független képviselő posztjában továbbá azt is jelezte, hogy néhány nappal a három hónapra nyújtott válaszadási határidő lejárta előtt Müller Cecíliától megkapta a szociális otthonok fertőzöttségi és halálozási adatait. „Azokat az adatokat, amelyeket három hónapja titkolnak előlünk azzal a „szöveggel” (ahogy ő mondja), hogy kiadásuk „veszélyzetetné a közfeladatok ellátását”. Gondolom, most már azért nem veszélyez…” – írja a bejegyzésben a politikus.

Kapcsolódó:

865 telephely volt érintett

A Szél Bernadett által kikért adatok szerint a második hullámban 865 telephely volt érintett, és 1074 intézménybe nem jutott be a vírus. Vagyis ez azt jelenti, hogy az intézmények 44 százalékában jelent meg a vírus. Az összes intézményt tekintve 23 0007 gondozottnál igazoltak fertőzést, ez a teljes létszám 23 százaléka. Közülük 17 264-en meggyógyultak, 840 gondozottat ápoltak kórházban, 3316 beteg hunyt el.

A pontos adatok

„Eszerint a második hullámban elhunytak 25,5 százaléka volt szociális otthon lakója, azaz minden negyedik áldozat. Jelenleg 2427-en még nem gyógyultak fel. A dolgozók közül július 1-je után — tehát amikortól Müller Cecília a második hullámot számítja — 7929 volt pozitív, ami az összes dolgozó 9 százaléka, és közülük 12 fő hunyt el, akik krónikus betegek voltak.” – írta a posztban a képviselőnő.

FRISS! Újabb fiatal áldozatokat követelt a covid: meghalt egy 20 éves férfi és egy 28 éves nő is, ilyen alapbetegségeik voltak

Felelős hozzáállás hiánya

Szél Bernadett továbbá arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja, hogy novembertől idáig kellett kérniük majd követelniük az adatokat. „A felelős hozzáállás az volna, hogy időben és teljeskörű válaszokat kapjunk közérdekű kérdésekre. Mert itt például egy sor kérdésre még most sincs válaszunk: hogy pótolták a 8 ezer munkából kieső szociális gondozót, ha köztudott, hogy így is súlyos munkaerőhiány van a területen, mindent megtettek-e a vírus továbbterjedésének megakadályozásáért, teszteltek-e a vírus első megjelenését követően, megfelelően elkülönítették-e a betegeket, betartották-e a védőeszközök használaára vonatkozó szabályokat és folytathatnánk a sort.”

Ez is érdekelhet: Koronavírus: aggasztó híreket közöltek a brit vírusmutációról – Ezt követeli a pécsi virológus

Nincsenek illuziói

„Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ezekre a kérdésekre valaha is választ kapunk, de remélem, hogy a téma forszírozása segít a Fidesznek abban, hogy ne feledkezzen meg a társadalom legsérülékenyebb csoportjairól és végre több figyelem jusson a szociális ellátórendszerben élőkre és az értük dolgozókra.” – zárja sorait Szél Bernadett.

Kiemelt kép: Illusztráció, Freepik