Hatalmas az öröm Nagy Feróéknál. A Beatrice frontemberének ugyanis megszületett harmadik unokája. A kicsi Feró fiának, Nagy Hunor Attilának a gyermeke. Az örömhírt a boldog apa tudatta a közösségi oldalon, amiből is kiderült, hogy a gyermek a Nimród Zalán nevet kapta.

Harmadszor is nagypapa lett Nagy Feró

Feróék még az ősszel számoltak be róla, hogy bővül a család, ugyanis akkor derült ki, hogy kisebbik fia, Hunor ismét apai örömök el néz. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mutatjuk a kicsiről készült első fotót:

Ősszel tudták tudták meg, hogy úton van a pici

„Márciusban érkezik a harmadik unokám. Egy hónappal ezelőtt kaptam egy üzenetet a fiamtól és a menyemtől, amihez egy fénykép volt mellékelve. A fotó egy ultrahangos felvételt tartalmazott. Akkor még a baba nem fordult úgy, hogy látható legyen, kisfiúval vagy kislánnyal bővül-e a család, de azóta már ezt is sikerült megfejteni. Csodálatos, amikor az anyaméhben látni a fejlődő gyermeket, aki még csak 6 centiméter. Majdnem elájultam, sőt, elsírtam magam örömömben. Egyszerűen nem akartam elhinni” – mondta akkor az AcNewsnak Feró.

Kiderült: kisfiú lesz

„A múlt héten volt a nagy leleplezés, összejött a család, vártuk a bejelentést. A menyem már tudta, de addig titokban tartotta, hogy kisfiút hord a szíve alatt. Most is épp unokázok, Alizzal vagyok, általában egy héten egyszer „lepasszolják” a gyerekek a kislányt, aki velünk alszik, a szülők pedig ilyenkor kicsit kettesben lehetnek és csavaroghatnak. Tudják, hogy bármikor jöhetnek, az unokákért pedig bármikor és bármit képes vagyok félrerakni” – árulta el akkor a lapnak a Beatrice frontembere. EZ IS ÉRDEKELHET: Nagy Feró is megkapta a koronavírus elleni védőoltást – ezzel a vakcinával oltották be

Feró kisebbik fiának már van egy kislánya

Feró fiának egyébként már van egy kislánya, aki 2018-ban született és az Alíz Beatrice nevet kapta. A névválasztás kapcsán a nemzet csótánya akkor a Blikknek beszélt: „Hunor fiam és a felesége döntése volt, de nagyon örülök neki. Főleg azért, mert nem volt egyszerű, külön engedélyeztetni kellett, hogy ez lehessen az írásmódja.”

Alíz Beatrice a neve

A zenész pedig arról is beszélt, meglepte-e a névválasztás: „Nem annyira, hiszen Hunor a Beatricével, a Beatricében nőtt fel. Hatéves kora óta járt velünk koncertre, most meg ő a zenekar dobosa és a sztárja is. Most már nemcsak nekem kell kimenni a buli végén autogramot osztogatni, hanem neki is, de egyre népszerűbb az új gitárosunk, Zalán is. Ő jó választás volt, főleg azért, mert mint kiderült, olyan rockzenész, aki nem iszik.” – árulta el akkor a lapnak.

A másik fiának is van egy kisfia

Ferónak a nagyobbik fia, Botond részéről is van egy fiú unokája, Patrik, aki 2016-ban született. Nagy Feró egyébknt rajong az unokáiért, akiknek szinte bármit megenged, kenyérre kenik. „Nem tehetek róla, egyszerűen rajongok az unokáimért. Szabályosan rosszul vagyok, ha nem látom őket egy nap” – mesélte a Ripostnak 2019 augusztusában. 

A koronavírus miatt keveset láthatta őket

Ezért is nagyon nehéz a zenész számára a koronavírus okozta helyzet, emiatt ugyanis nem láthatta olyan rendszerességgel az unokáig mint szerette volna. „A fiam, Hunor és a családja itt lakik mellettünk, az ablakból látom őket mindennap. De most – bármennyire is szeretném – mindannyiunk érdekében le kell mondanom a nagypapai látogatásokról. Alíz Beatrice ugyan hív, hogy papa, jelzi, menjek oda, de én nem tehetem, nem vehetem fel, nem simogathatom meg, csak messziről integetek neki. Ő meg nem érti, mi történik, miért mond nemet neki a papája, hiszen azért még kicsi, hogy megértse, hogy most nincs más választásunk” – mesélte az énekes korábban a Blikknek. NE HAGYD KI! Gólyahír: megházasodott és gyermeket vár Mihalik Enikő – nem fogja elhinni, hogy ki adta össze a házaspárt

A felesége is nehezen viselte

„A feleségem, Ági többször el is sírta magát ettől a helyzettől, nagyon nehezen viseljük, hogy nem játszhatunk velük, bevallom, nem könnyű, én is megkönnyezem ezt a helyzetet, hiszen imádjuk az unokáinkat. A másik fiam, Botond kisfiával, Patrikkal is csak telefonon érintkezünk, neki próbáltuk elmagyarázni, hogy a vírus miatt történik ez, erre ő elkezdett tiltakozni, hogy nem, nincs vírus, és én a papához akarok menni. A szívem szakad meg, de most mindannyiunk egészsége érdekében ez az egyetlen megoldás – mondta Feró Néhány hónapja a lapnak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Nagy Feró – Forrás: TV2