Csaknem negyvenhárommillió forintból vásárolt speciális, a műtéten átesett betegek mozgását segítő ágyakat a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet – tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

A közlemény Stankovics Évát, a kórház főigazgatóját idézi, aki szerint a két új elektromos kórtermi ágyat a kórház traumatológiai osztályán helyezték el.
    

Az állami eszközfejlesztés során beszerzett eszközöket a betegmozgatás fontosságát szem előtt tartva alakították ki. Arra ügyeltek, hogy a lehető legkisebb teher háruljon az ápolókra, elősegítve ugyanakkor a betegek biztonságos mozgatását – mondta a tájékoztatás szerint a főigazgató. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztés a mindennapokban és járványhelyzetben egyaránt nagy segítséget jelent az intézmény dolgozóinak és a betegeknek.

Kiemelt kép: Illusztráció