Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében

Kedden éjféltől érvényes

A kedden nulla órától érvénybe lépő intézkedést Boris Johnson miniszterelnök jelentette be hétfő esti televíziós beszédében.

Rengetegen kapták már meg a vakcinát

Johnson hangsúlyozta ugyanakkor: az Egyesült Királyságban már több ember kapta meg a koronavírus elleni oltást, mint Európa többi országában együttvéve, és a kormány várakozása szerint a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokból február közepére már mindenkinek beadják a koronavírus elleni oltás első dózisát.

EZ IS ÉRDEKELHET:

A korlátozások feloldása a cél

Ez lehetővé teszi majd számos korlátozás feloldását – mondta a brit kormányfő.

Szigorú szabályok

Johnson szerint azonban most még szükség van az eddigieknél is szigorúbb korlátozásokra.

A LikeNews koronavírus híreit itt találod.

Indokolt esetben lehet elhagyni az otthonokat

Ennek jegyében keddtől Anglia teljes lakossága újból csak a legindokoltabb esetekben – például bevásárlás, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás vagy testmozgás céljából – hagyhatja el otthonát. Az iskoláknak online oktatásra kell átállniuk, és a szabadtéri sportlétesítményeknek is be kell zárniuk.

Mindeközben több magyar is a londoni reptéren rekedt

Harminc magyar állampolgárt nem engedtek felszállni a Londonból Pozsonyba tartó Wizz Air-járatra a lutoni repülőtéren. A Telex azt írja a több tucat magyar állampolgár már túljutott a biztonsági ellenőrzésen, többen, akik feladós bőrönddel utaztak volna, már feladták a bőröndöket, azok a gépen voltak, – többen bemutatták a 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztjüket is – ám a becsekkolásnál jelezték, hogy magyar útlevéllel nem utazhatnak be Szlovákiába, így a gépre nem szállhatnak fel.

NE HAGYD KI!

A Wizz Air közleménye:

„A mai napon több utastól is hibásan megtagadták a felszállást a Wizz Air, London Luton repülőtérről Pozsonyba tartó járatára. A Wizz Air jelenleg példátlan kihívásokkal néz szembe a különböző országok által bevezetett, folyamatosan változó utazási korlátozások miatt. A Wizz Air elnézést kér a helyzetből adódó kellemetlenségekért, és az utasok türelmét kéri ebben a nehéz időszakban. Az érintett utasok megkapnak minden szükséges információt és segítséget. A Wizz Air szálláslehetőséget és ingyenes átfoglalást biztosít számukra a következő Wizz Air repülőjáratra. Amennyiben ezzel nem kívánnak élni, úgy a légitársaság vagy az eredeti jegyár teljes összegű visszatérítését, vagy az eredeti jegyár 120 százalékának kreditben történő visszatérítését vállalja. A Wizz Air ismételten elnézést kér az okozott kellemetlenségekért.”

Kiemelt kép: Illusztráció, Getty Images