Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta Schobert Norbi néhány nappal ezelőtt egy Facebookra feltöltött drámai videóban tudatta, hogy a súlyosan elhízott férfi, aki nemrégiben segítséget kért tőle sajnos elhunyt. Norbi megrendülten mesélte Bíró Norbert megrázó történetét, fitneszguru végig a könnyeivel küzdött, most pedig bevallotta: már két napja nem alszik a fájdalomtól.

Pár napja kapott segélykérő levelet

Mint megírtuk Norbi gyakorlatilag könnyek között jelentkezett be a közösségi oldalán, ahol arról beszélt, hogy pár héttel ezelőtt kapott Bíró Norbitól egy segélykérő levelet. A rábaszentadrsái férfi abban kért segítséget a fitnesztgurutól, hogy le tudjon fogyni, Schobert Norbi pedig oda is utazott, vitt neki ételeket, ezt követően pedig megrendelte számára az orvosi vizsgálatot. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az orvosi háttér fontossága

Mint a videóban fogalmaz erre azért volt szükség, mert semmiféle életmódprogramba nem vág úgy bele, hogy nincs egy biztos orvosi háttér. A kivizsgálás hat napon belül meg is történt, a több mint 300 kilós férfit speciális eszközöz segítségével szállították kórházba.

Pártfogoltja súlyos beteg volt

A vizsgálatok után jött a lesújtó hír: Bíró Norbinál az elhízás következtében kialakul egy nagyon komoly szívelégtelenség, illetve hasnyálmirigy és májrák áttétjei is voltak. Kiderült, a férfit nem lehet sem műteni, sem kemoterápiás kezelést nem kaphat, így csak a fájdalmait tudták már enyhíteni.

Hospice házba szerette volna elhelyezni, ám erre már nem volt mód

A férfi számára nem volt kórházi hely, éppen ezért a fitneszguru megpróbált a számára hopsice ellátást intézni, ugyanis Bíró Norbi nagyon rossz, szegény körülmények között élte az életét. Erre azonban már nem kerülhetett sor, ugyanis Schobert Norbi a videó végén könnyek között tudatta: Bíró Norbert kedd este, fél 9-kor elhunyt.

Túl későn szólt

„Ő az első olyan tanítványom, kövér fiú, aki annyira későn szólt, hogy már azok a betegségek és azok a szövődmények, amelyeket az elhízás okoz, amelyek ellen harcolok, azokat már nem tudta megúszni. Volt bakancslistája. Azt kívánta, hogy még egyszer ússzon a Balatonban, nem tudom…” – mondta a könnyeivel küzdte Norbi.  „Ha elhamvasztják, majd akkor ezt a balatoni úszást, ezt majd valóra váltjuk neki…”

Nem tud mindenkit megmenteni

„Ne haragudjatok, ezt el kellett mondanom. Nem tudok minden elhízott embert megmenteni. Nem vagyok megmentő. Főleg akkor nem, hogy ha ennyire későn szólnak. Figyeljetek oda magatokra. Magyarországon két és félmillió embernek kell lefogynia, hogy el tudjátok kerülni ezt. A májrákot, a hasnyálmirigyrákot, a diabéteszt, az amputációt, a bajokat.” – mondta elcsukló hangon a fitneszguru.

Álmatlanul forgolódik

„Rettenetes éjszakám volt, hiszen korábban soha nem fordult elő velem, hogy egy olyan valakit veszítsek el, aki segítségért fordult hozzám. Erő felett tettem meg mindent, hogy orvosi felügyelet mellett megmentsem az életét, de már túl késő volt, hiszen az elhízás következményeképp kialakult rákos megbetegedés már elhatalmasodott a szervezetében”- árulta el a Ripostnak Norbi.

Rengeteg tanulság

„Norbert tragédiája rengeteg tanulságot rejt. Egyrészt számomra üzeni, hogy nem menthetek meg mindenkit, másrészt azt, hogy jó úton járok, amikor orvosi támogatás mellett próbálok segíteni a Norberthez hasonló esteken, hiszen mielőtt elkezdem lefogyasztani az adott személyt, pontos képet kell kapnunk az állapotáról. Én azt mondom, hogy mindenki, aki túlsúllyal, pláne extrém elhízással küzd, először keresse fel az orvosát, hogy ne maradjanak rejtve az esetleges betegségek. Ha minden rendben van, azután forduljon hozzám, vagy más szakemberhez” – mondta Norbi a lapnak.

Ez nem egy életforma

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy az elhízás nem egy életforma, nem egy életstílus, hanem egy halálos betegség! Már húsz kiló túlsúly is olyan visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el a szervezetben, melyek tragédiához vezethetnek” – zárta gondolatait a fitneszguru. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Schoberb Norbi, TV2