VV Fanni ügyének tárgyalásán levetítettek egy felvételt, ahol a helyszínelők láthatóak, akik kimentek az egykori villalakó lakásához.

Bent voltak a kutyák

Fanni kutyái négy napig voltak bezárva a lakásába.

A videót a Bors Facebook oldalán tudják megnézni ide kattintva

Fanni barátnője hallható

A videón az áldozat barátnője, Hajnalka hallható, aki arra kérte a nyomozókat, hogy keressék még a kutyák hámjait – írja Bors.

Érdekes dolgokra keresett rá a gyanúsított

B. László Fanni eltűnése előtt az interneten rákeresett, hogy “VV Fanni”, “autósnyomkövetés”, valamint az áldozat eltűnése után, pedig azokra a kifejezésekre, hogy “vízihulla” és “vízi holttest”, továbbá a nyilvános körözésekre is ránézett a rendőrség honlapján.

Többször telefonáltak Fanni telefonjával

Novozánszki Fanni november 17-én tűnt el, de ennek ellenére huszonnegyedikéig több sikeres és sikertelen hívást is felfedeztek a nyomozók. A nagy kérdés, hogy kihasználta a lány telefonját.

Nem tudja hol van a mobil

“Nem láttam Fanni telefonját, amikor a lakásban voltam, és nem is vittem magammal. Fogalmam sincs, hol van a mobilja” – mondta B. László a Borsnak.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Nemrég gyermeke született az elrablónak

LikeNews is megírta, hogy kisfia született VV Fanni elrablójának,  B. Lászlónak.

Kiemelt kép: VV Fanni