Nem a korábban őrizetbe vett férfi okozott halálos balesetet pénteken Salgótarjánban, hanem a barátja, aki ellen most már hamis vád miatt is folytatják az eljárást. Ráadásul a baleset után közvetlenül érkezett a helyszínre a Fidesz helyi képviselője, aki lefotózta az áldozatot és a kegyeletsértő fotót a Facebookon tette közé.

Pénteken este Salgótarjánban, a Rákóczi úton elütöttek egy gyalogost. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetője a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Nemsokkal a baleset után két férfit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, majd egyiküket őrizetbe vették. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

A rendőrségi szóvivő szerint a nyomozás további adatai, a tanúvallomások és a térfigyelő kamerák felvételeinek részletes elemzése eredményeképpen megalapozott a gyanú arra, hogy a járművet a balesetkor nem az őrizetbe vett férfi, hanem a barátja, Sz. Lajos vezette, aki a gázolás után fiatalabb társára terelte a gyanút. A 40 éves férfit őrizetbe vették, korábban őrizetbe vett társát pedig szabadlábra helyezték.

Ráadásul a tragédia után nemsokkal a helyszínre érkezett a helyi Fidesz frakcióvezetője, aki lefotózta az áldozatot és képet felrakta a Facebook oldalára. Ezt azzal magyarázta, hogy ezzel akarta megkönnyíteni az áldozat azonosítását.

Turcsányi László később törölte a fotót, és közölte, hogy lemond képviselői mandátumáról. Majd pár óra múlva ezt a bejegyzését is törölte.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: 112press