Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 319 266 fő a beoltottak száma, ebből 392 703 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. 

Ismét sok az új fertőzött

8863 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 516 490 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

162 halálos áldozat

Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 952 főre emelkedett. 

Sokan vannak lélegeztetőgépen

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 351 891 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 147 647 főre emelkedett.  8764 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1005-en vannak lélegeztetőgépen. 

Folyamatosan oltanak

Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy veszélyeztetettségük miatt a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A háziorvosok ehhez AstraZenecát kaptak ezen a héten, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltanak. 

Erre jöttek rá a kutatók a brit mutációval kapcsolatban

Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében – derült ki a Neumann Labs-nál elvégzett több mint 1500 PCR teszt adatainak elemzéséből. KAPCSOLÓDÓ! Döbbenetes dolgot vettek észre a kutatók, erre jöttek rá a brit koronavírus mutációval kapcsolatban

Kevésbé vagyunk védettek

Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember – köztük fiatalok is – kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek.

Megdöbbentő felfedezés

Megdöbbentő felfedezésre jutottak a magyar tulajdonú Neumann Labs diagnosztikai labor szakértői miután a náluk levett PCR tesztek eredményeinek adatait kielemezték. Méréseik szerint ugyanis a brit variáns által fertőzött személyekben 10-szer, sőt akár 20-szor több vírus van jelen, mint a régi hagyományos variáns általi fertőzöttekben.

A PCR tesztek

„A nukleinsav-alapú PCR teszt nemcsak elképesztő hatékonysággal képes fertőzések kimutatására, de egy hatékony vírusterhelést mérő módszer is. Magyarán nem csak azt mutatja ki, hogy valaki fertőzött-e, hanem azt is, hogy feltehetőleg mennyi vírus van a szervezetében. Az utóbbi időben a nálunk elvégzett napi 3000 tesztnek mintegy 95 százalékában már a brit variánst azonosítottuk, de ami még ennél is ijesztőbb, hogy ezekben a mintákban jóval több, átlagosan 15-ször annyi vírust mértünk, mint a korábbi, az első és második hullámban terjedő vuhani vírusfertőzöttek esetében” – hangsúlyozza Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

Ezt vették észre a kutatók

A labor kutatói 1500 brit mutációval fertőzött mintáját vizsgálva jutottak erre a következtetésre. 

Ezt erősítik meg az adatok

„A napi új fertőzöttek és halálesetek számát látva az általunk mért adatok megerősítik azt a tudományos feltételezést, hogy egy személy mintájában talált vírusmennyiség egyenesen arányos lehet a betegség súlyosságával. Sőt, még az is elképzelhető, hogy azért fertőzőbb a brit variáns nagyjából 50 százalékkal, mert a betegekben egyszerűen több vírus termelődik, így könnyebben tudják átadni azt. Sajnos már teljesen egyértelmű az is, hogy ez a mutáció vált a dominánssá, a nálunk kimutatott fertőzések 95%-a köthető a brit mutánshoz, míg a dél-afrikaiból mindössze néhány esetet találtunk” – fűzi hozzá Nyíri Miklós.

Elhunyt egy 38 éves tanárnő

A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy nemrégiben egy ápolónő hunyt el Ausztriában nem sokkal azután, hogy megkapta az AstraZeneca védőoltást, egy másik nővér pedig tüdőembóliát kapott, ám a vizsgálatok nem találtak összefüggést a vakcina és a két eset között. Most Szlovákiában egy 38 éves tanárnő vesztette életét. A 38 éves tanárnőt, Antóniát február 13-án oltották be, majd néhány nappal később kórházba került, miután komoly fejfájást, magas lázat és izomfájdalmakat tapasztalt. OLVASD EL! Újabb rejtélyes haláleset: elhunyt egy 38 éves tanárnő nem sokkal azután, hogy megkapta az AstraZenecát

Február végén meghalt

A tanárnő február 27-én hunyt el, 14 nappal az oltást követően. A halál pontos okára a boncolás után fog fény derülni, de valószínűleg agyi ödéma és tüdőembólia miatt hunyt el a fiatal tanárnő. A nő trombofíliás volt, ami genetikailag hajlamossá tesz a trombózis kialakulására.

Nincs bizonyíték

Szlovákiában a szakértők kihangsúlyozták, hogy nincs bizonyíték az AstraZeneca beadása és a tanárnő halála közötti összefüggésre. Az országban már 804 esetben tapasztaltak súlyos mellékhatást az AstraZeneca beadását követően, ám halálesetet , amely az oltással lenne összefüggésben még nem jelentettek.

Ausztriában is történt hasonló eset

Elhunyt egy nővér Ausztriában nem sokkal azután, hogy megkapta az AstraZenecát, egy másik pedig megbetegedett. Elővigyázatossági okokból vonták ki a forgalomból, azt az AstraZeneca vakcinaszállítmány adagot, amelyet az elhunyt ápoló is kapott, de bizonyíték nincs rá, hogy köze lett volna a halálához. Mielőtt az oltóanyagot engedélyezték 23 ezer emberen tesztelték.

Kiemelt kép: MTI/ Árvai Károly