Nánási Pál és Ördög Nóra a közösségi oldalukon egy videóban tették közzé, hogy döntöttek a balatonakarattyai kisboltjuk sorsáról, ugyanis már tavaly nyár óta sajnos többször is panaszkodtak a szomszédok, amiért a látogatók mindig a házuk elé parkolnak és nagyon nagy tömeg van az utcában, főleg a nyári időszakban.

Megértik őket

Nóra és férje természetesen megértik, hogy a szomszédok nyugodtabb életre vágynak, ezért is egyeztettek már korábban is az önkormányzattal, hogy javítsanak a helyzeten. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Táblákat helyeztek ki

A házaspár a videóban elmondja, hogy kihelyezek közlekedési táblát az utcában, így most már behajtani belehet, de nem állhatnak meg az autósok és a jövőhétvégétől már büntetnek is a rendőrök, ha szabálytalankodnak a vendégek.

Elköltöznek

Ám a táblák ellenére Nóráék úgy döntöttek, hogy tavasszal elköltöztetik a kisboltot, hogy jobb parkolási lehetőségeket biztosítsanak azoknak, akik betérnek hozzájuk. A kisbolt új helye Akarattya körforgalmánál lesz, ahol sokkal több parkolóhely áll majd rendelkezésre.

Elérzékenyült

Nóri a videójuk végén elérzékenyült és sírt is kicsit, ugyanis elmondta, hogy nagyon szeretik a boltot és egyelőre semmiképp sem szeretnék bezárni.

A teljes felvételt itt tekinthetik meg

Korábban rendőrt is hívtak rájuk

A műsorvezető és társasága októberben az Ultrabalaton futóverseny résztvevőit biztatta, amikor elhaladtak az üzlet közelében. “A kisbolt előtt futott el a verseny mezőnye, szombat éjjel érkeztek a településre. Nóriék és pár helyi lakó kiment szurkolni és tapssal biztatni a sportolókat” – árulta el a Blikknek egy szemtanú, aki szerint az utcában már alig vannak lakók, a többség hazaköltözött a nyaralójából.

Bejelentés érkezett

“Valaki bejelentette, zavarja őt ez a tapsolás. A rendőrök kedvesek voltak, de megkérték a társaságot, hogy ne tapsoljanak és legyenek csendben.”

Nemrég komoly témában szólalt fel

Néhány hete Nóra egy interjú során őszintén beszélt róla, hogy Ördög Nóra kislánya Mici lombikprogrammal született, ezt akkor a népszerű műsorvezető nyíltan fel is vállalta, hogy a fogantatás rendkívül nehéz volt és többször is kudarcba fulladt a lombik, ugyanis csak sokadik próbálkozásra sikerült teherbe esnie.

Szerinte nincs mit szégyellni

Nóra úgy gondolja, hogy abban, hogy a kislánya lombikkal született nincsen szégyellnivaló.

Egy híresség is megvádolta

A műsorvezetőt egy híresség is megvádolta, hogy megpecsételte Mici sorsát azzal, hogy elárulta a fogantatása körülményeit. “Én nem ezt fogom Miciben táplálni, hogy ez egy szégyellnivaló dolog” – mondta Nóra Almási Kittinek.

Férje erősítette meg

Nórát férje, Nánási Pál erősítette meg abban, hogy jó döntést hozott, amikor megosztotta másokkal az ő történetüket. “Nem is biztos, hogy akarta volna tudni, hogy ő egy lombikos baba, de ne tekintsünk úgy a lombikra, vagy a lombikos gyerekekre, mintha ufók lennének” – jelentette ki a műsorvezető. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Ördög Nóra és Nánási Pál – Nánásiék/Youtube