Bors Máté távozott az Exatlonból! A fiatal sportolónak egy küzdelmes párbaj után kellett távoznia a versenyből.

Nem támogatták

Máté elmesélte, hogyan élte meg, hogy neki kell hazamennie Dominikáról, valamint azt is, hogy úgy érzi a csapattársai a Bajnokok csapata nem támogatta – mondta Máté a Life-nak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Azt gondolta, hogy bent marad

Máté elárulta, hogy nem gondolta, hogy ő marad alul a párbaj során.

Máté a kiesés után Gelencsér Timivel beszélgetett

A kék csapat most kezd szétbomlani

A LikeNews is megírta, hogy a Kihívók csapata másfél hónap után jutott el arra, hogy érzik, hogy a csapatuk kezd szétbomlani. A Bajnokok között már pár hete is érezhető volt, hogy nincs meg az összhang a versenyzők között.

Szabó Franciska kifakadt

Csakúgy, mint néhány hete Franciska most is elmondta a véleményét a piros csapatnak a tripla tét bukása után. A sportoló úgy gondolja, hogy nem tették oda magukat rendesen.

Szeretné, ha összekapná magukat

“Egyértelmű volt, hogy a csapat nem igazán hitt magában, és az aznapi győzelemben. Nagyon bosszantott, mert azzal, hogy ennyire hagyjuk elhúzni a kékeket, az a későbbiekben is táplálja őket, és nagyon meg tudnak majd minket szorongatni, akár a végjátékban is. Ezért tettem szóvá, és szólaltam fel ismét, mert úgy tűnik, a csapat elengedte ezt a versenyt. Szerettem volna, ha kicsit összekapják magukat” – mondta a cselgáncsozó a Borsnak.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Döbbenetes titkot árult el az Exatlon versenyzője: nagyon fiatalon kényszerházasságba keveredett

A párharc során gyengülhettek meg

Franciska szerint a párharc során gyengülhetett meg a Bajnokok csapata. Szerinte, amikor Krisztián is megrettent egy ügyességi feladattól, akkor a többiek is, ugyanis ha egy erősebb játékostól ezt látják, akkor magukban sem tudnak bízni.

A Kihívók között sincs meg az összhang

Hiába nyertek 10:4-re a kék csapat öröme akkor sem lehet felhőtlen, ugyanis Ricsi, Benő, Anna és Viktor között igen csak elmérgesedett a viszony. Ricsinek nem tetszett, hogy Anna és Benő kibeszélte Viktort. Valamint Benő a pályán is belekötött Viktorba, továbbá azon is nevetett, hogy folyton újratölti a müzlis tálat, mert nem szereti az elázott müzlit. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Bors Máté TV2