A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak, a következő tíz esztendő pedig még jobb lehet – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nagy idők kapujában

A kormányfő úgy fogalmazott, „nagy idők kapujában állunk”, és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja „nyomorúságosnak” tűnik is majd a korlátozások miatt.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Emelkedő pálya?

„Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (…) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit ma még kevesen értenek.

Magyarország technikailag készen áll a tömeges és gyors oltásra

Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba – mondta Orbán Viktor.

Mutatjuk a napi járványügyi adatokat:

Ennyi vakcina van most itthon

A kormányfő hangsúlyozta, jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre, amelyet a kormány oltási terve alapján az orvosok és más, az egészségügyben dolgozók kapnak meg elsőként.

Választási helyszínek

Kiemelte, amennyiben hirtelen több millió vakcina állna rendelkezésre, akkor azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen történhetne meg, az állampolgároknak tehát oda kellene menniük, ahol szavazni szoktak.

Több millió vakcina nem várható

Orbán Viktor megjegyezte ugyanakkor, mostani tudásuk szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina, mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.

Orbán szerint a második hullámot megfékeztük

A koronavírus-járvány második hullámát „megfékeztük”, és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám – mondta Orbán Viktor.

Sikerült leszorítani…

A kormányfő a második hullámról úgy fogalmazott, „sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (…) levittük a birkózószőnyegre”.

A korlátozások kérdése

Orbán Viktor nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat.

Harmadik hullám?

„Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta.

Kiemelt kép: Orbán Viktor