Eljegyezte az ország egyik legsármosabb színésze barátnőjét. Nagyon úgy tűnik, Nagy Ervin nemsokára elveszi feleségül Borbély Alexandrát.

Borbély Alexandra a gyűrűjét mutatva, egy homályos boldog pillanatot osztott meg a közösségi oldalán, ahol nem csak a rajongói, de celebbarátai is gratulációjukat fejezték ki.

A két színész néhány éve már egy párt alkot, sőt a gyerekvállalás is szóba került közöttük, ezért nem annyira meglepő, hogy Nagy Ervin rászánta magát a lánykérésre is.

„Szeretnék gyereket, szerintem az a valódi élet, amit a családoddal töltesz. Kaptam sok ajánlatot, külföldről is, ezért most nem tehetem meg, hogy hagyom ezt elmenni. Leforgatom  a filmeket, még ha teljesen másra is vágyom” – nyilatkozta egy évvel ezelőtt Borbély Alexandra, aki szerint ha anya lesz, gyermeklelkűségét is maga mögött hagyja.

Nagy Ervin is sokszor beszélt arról, hanem mennyire megváltozott az élete, amióta Alexandrával él közös háztartásban. Például nem mehet be cipővel a lakásba és macsóságát is levetkőzte. Amióta beleszeretett Alexandrába, rájött, hogy az érzékeny oldalát is megmutathatja a világnak.

Kiemelt kép: Viasat3