Szilágyi István özvegyének Humenyánszky Jolánnak az ősszel találtak foltokat a tüdején, majd később kiderült, hogy rosszindulatú daganata van.

Kórházban van

Az idős nő október óta szinte megszakítás nélkül kórházban fekszik.

Ózdra került

Miután Jolika néni otthona, ahol férjével élt lakhatatlanná vált a testvére vette gondozásba Ózdon, ám később kórházba került.

Csak a segítője érdeklődik felőle

Az ünnepek is magányosan teltek Jolika néninek, ugyanis unokája és annak édesanyja nem kereste fel karácsonykor sem, egyedül segítője Baricz Dezső érdeklődik felőle mindennap.

Nem lehet rajta segíteni

„A napokban beszéltem Jolika néni ózdi kezelőorvosával, akinek sikerült felvennie a kapcsolatot a néni budapesti kezelőorvosával, aki azt mondta: nem veszik vissza az osztályra, mert nincs értelme. Az ózdi orvos volt olyan rendes, hogy elmondta, abetegsége súlyossága miatt már nem lehet segíteni Jolika nénin. Azt is hozzátette, ezért kellene valami végleges helyet találni számára, ahol megpihenhet és ez lehetőleg ne egy kórház legyen” – mondta Baricz Dezső a Ripostnak.

Fiával nem találkozhat

A LikeNews is beszámolt a szörnyű tragédiáról, hogy tavaly éppen anyák napján Jolika néni és Szilágyi István gyermeke Péter meggyilkolta a legendás magyar színészt és mivel az idős asszony a koronatanú, így még telefonon sem tarthatják a kapcsolatot.

Többször megverte apját Sz. Péter

Szilágyi István 49 éves fia szülei nyugdíjából tengődött. Többször bántalmazta édesapját. Három évvel ezelőtt már bíróság elé kellett állnia súlyos testi sértés miatt, mert nagyon megverte az idős színészt.

Az ország Lópici Gáspárja azonban nem akarta, hogy fia bajba kerüljön, ezért többször, még a bíróságon is letagadta a bántalmazást.

Jolika néni a szörnyűség ellenére is szereti a gyermekét

Hiába ölte meg imádott férjét, mindenki Lópici Gáspárját, Joli néni továbbra is szereti és hiányolja a fiát.

“Hiányzik a fiam, és amint lehet, szeretném meglátogatni őt, mert szeretem. Igaz, haragszom rá a papa miatt, de akkor is a fiam. Van egy unokám, ő Brüsszelben él, de nem is akarom, hogy megtudja ezt a szörnyűséget. A papa jó ember volt, jól megvoltunk együtt, hiányzik nagyon” – nyilatkozta Jolika néni korábban a Borsnak.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Jolika néni, Szilágyi István özvegye