Aktuális
„Veszekedést, majd verekedést hallottunk, aztán pedig törtek-zúztak” – egy brit turistát késelt halálra a 34 éves utitársa
Amint arról beszámoltunk, gyilkosság történt hétfő hajnalban Budapesten, a 7. kerületben. A bulinegyed egyik lakásában az egy férfi szúrta le társát. az egyik lakásban leszúrtak egy férfit. A bérelt lakásban két külföldi férfi szállt meg, akik turistaként érkeztek Budapestre. Elfogták a tettest A mentők hajnali négy után érkeztek a lakáshoz, azonban a férfin már nem lehetett segíteni. Barátja nem menekült el a helyszínről, a társát leszúró férfit a holttest mellett, a helyszínen fogták el. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Rendőrségi közlemény A Budapesti Rendőr-főkapitányságra szeptember 8-án, 4 óra 13 perckor érkezett bejelentést […]
Tudj róla
„Engedjél be, mert már úgyis vége” – fejen és nyakon szúrta volt élettársát a börtönből szabadult férfi, a haldokló asszony arra kérte gyermekeit, hogy meneküljenek
Élete végéig rács mögött maradhat az a jászladányi férfi, aki 2022 december végén halálra szurkálta a négygyermekes volt élettársát, mert a nő nem akart kibékülni vele. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla hagyja helyben a férfi tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetését. Újra akarta kezdeni a kapcsolatot A férfi a börtönből való szabadulása után felkereste volt párját, hogy folytassák a korábban megszakadt élettársi kapcsolatukat. A többgyermekes anya nem akart kibékülni a férfivel az erőszakos természete miatt. A férfi ezt nem tudta elfogadni, ezért többször is megfenyegette a nőt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]
Szponzorált cikkek
Potencianövelő, amit sok férfi választ bizalommal
Előfordulhat, hogy egy férfi úgy érzi, most nem a legjobb formáját hozza. A mindennapi nyomás, a...
Ezt olvastad?
Kezdődik a káosz: mától egy évre lezárták az M1-es autópálya bővítése miatt a biatorbágyi fel- és lehajtóját
Szeptember 1-jén megkezdődtek a főpálya bővítési munkálatai. Emiatt szeptember 8-ától lezárják az M1 biatorbágyi csomópontját – nem lehet majd fel-és lehajtani a pályáról egészen 2026 augusztus végéig. Kerülőútként az 1-es főutat javasolja a cég. Bővítik az autópályát Az M1 autópálya 78 km-es szakasza (M0 – Concó pihenő) 2×3 sávossá válik, valamint oldalanként egy-egy intelligens leállósáv is épül, amely baleset, munkavégzés vagy nagyobb forgalom idején megnyitható. Így Budapest és Győr között akár 2×4 sávon is haladhat majd a forgalom. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. 10 éves program Az elmúlt […]
Szponzorált cikkek
Biztonságos potencianövelő használat
A modern életvitel, a stressz és az egészségi állapotok egyaránt hozzájárulhatnak a merevedési...
Ne hagyd ki
Fekete hétvége a MÁV-nál: vasárnap este elgázolt egy embert a vonat Albertfalvánál, szombat hajnalban ketten is a vonat elé léptek
A Balatonszentgyörgyről 16:15-kor a Déli pályaudvarra indult Déli-parti sebesvonat (18503) Albertfalva megállóhelynél elütött egy embert. A vonat utasait átszállítják a következő, Ajkáról Déli pályaudvarra tartó Bakony InterCityre (IC 913). Módosul a közlekedés Baleseti helyszínelés miatt módosul vasárnap este a közlekedési rend a székesfehérvári vonalon, hosszabb menetidőre és késésekre lehet számítani. a Kelenföld felé közlekedő S36-os vonatok Albertfalván és Kastélyparknál a mindkét irányban a 2., Budafokon 3. vágányon állnak meg. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Gázolás Gyöngyösnél Szombat hajnalban, a Gyöngyösről 4:08-kor Kőbánya felsőre elindult IR85-ös Mátra InterRégió […]
Szponzorált cikkek
Az ideális orsó feeder horgászathoz
A feederezés a horgászat egyre népszerűbbé váló válfaja, ezért az ehhez illeszkedő felszerelés...
Hírek
Dráma a fonyódi Lidlben: rosszul lett és meghalt egy vásárló
Rosszul lett és meghalt egy vásárló a fonyódi Lidl-ben. Mentőhelikopter is érkezett, amely az üzlet mögötti területen tudott leszállni. A haláleset után bezárták az üzletet. Pár évvel ezelőtt, az érdi Lidl-ben is meghalt egy nő. Ő is minden előjel nélkül lett rosszul, sajnos nem tudták újraéleszteni. Haláleset a Lidl-ben A fonyódi Lidl áruházhoz mentő és mentőhelikopter is érkezett szombat délelőtt. A sonline.hu azt írja, hogy az egyik vásárló rosszul lett, az életet nem tudták megmenteni. A tragikus esetet a rendőrség is megerősítette. A férfi vélhetően korábbi betegsége miatt lett rosszul, de a halál okát orvosszakértő vizsgálja. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]
Hírek
Szombat hajnalban két embert is elgázolt a vonat: Budapesten és Gyöngyösnél is fennakasok vannak a vasúti közlekedésben
Szombat hajnaltól baleseti helyszínelés miatt Vámosgyörk és Gyöngyös között pótlóbuszok közlekednek, a Mátra InterRégiók utasainak hosszabb eljutási időre kell számítaniuk. Szintén baleseti helyszínelés miatt Budapesten a körvasúton, Rákos és Rákosszentmihály között a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek. Gázolás Gyöngyösnél A Gyöngyösről 4:08-kor Kőbánya felsőre elindult IR85-ös Mátra InterRégió (3039) Gyöngyösön, a Kitérőgyár közelében elütött egy embert, emiatt Vámosgyörk és Gyöngyös között pótlóbuszok közlekednek. A MÁV forgalmi változásokat vezetett be az érintett vonalon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Forgalmi változások: A buszok megállási helyei: Gázolt a vonat […]
Hírek
Megvadult szarvas támadt egy férfire Dunaújváros közelében, felöklelte és rongybabaként dobálta az utcán – Videóval
Döbbenetes képsorokat rögzített egy autóba épített kamera Mezőfalván, Dunaújváros szomszédságában, nem messze Pest megyétől. Egy megvadult szarvas felöklelt egy állatvédőt, vonszolta és nem akarta elengedni. Szerencsére két férfi segített a bajbajutott állatvédőnek, a szarvas azonban így sem tágított, le kellett lőni. Az esetről készült videót a cikkünk alján nézheted meg. Gyerekek felé indult a megvadult szarvas Megvadult hímszarvas tartotta rettegésben Mezőfalva lakóit szeptember 2-án, kedden reggel. A vad több kertben is járt, kutyákkal akaszkodott össze, majd az egyik helyi buszmegálló felé indult, ahol gyerekek is tartózkodtak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit a párkeresés során szinte senki sem úszhat meg?
A feltett kérdést olvasva minden bizonnyal a szerelmi csalódások, a kínos randik és a még cikibb...
Hírek
Javítóintézetbe küldenék azt a 15 éves lányt, aki a pécsi kollégium mosdójában szülte meg gyermekét: a kisfiú meghalt
A kollégium mosdójában szülte meg gyermekét, majd a WC-kagylóban hagyta az újszülöttet egy fiatal lány. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség négy év javítóintézeti nevelés helybenhagyását indítványozta. A döbbenetes eset még 2024-ben, az év elején történt. A lány senkinek nem szólt a terhességéről, bő ruhákkal igyekezett eltakarni állapotát. Terhesen kezdte a gimnáziumot A kekvillogo.hu is beszámolt róla, hogy a tizenöt éves lány várandósan kezdte meg a 2023-as tanévet a pécsi Gandi Gimnáziumban. A diáklány terhességét bő ruházattal igyekezett eltitkolni, a hozzátartozóinak, ismerőseinek nem szólt, terhesgondozásra nem járt, a testnevelésórákon inkább vállalta a felszerelés hiánya miatti szaktanári figyelmeztetést. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]
Hírek
Ágyi poloskát észleletek a székesfehérvári kórházban, az intézmény szerint egyelőre nincs fertőzésveszély
Nincs ágyipoloska-fertőzés a székesfehérvári kórházban, de az elmúlt időszakban előfordult, hogy a munkatársak „észleltek egy-egy rovart”, ami után fertőtlenítették a kórház érintett részét – ezt írta az intézmény, miután egy betegből kiszivárgott, hogy kéretlen rovarok lepték el az ágyakat. Nincs fertőzés A székesfehérvári kórház több osztályán is elszaporodtak az ágyi poloskák – ezt állítja a Telex egyik olvasója. A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a lap megkeresésére az közölte: „Nem alakult ki ágyipoloska-fertőzés, intézményünk azonban fokozottan védekezik a megjelenésük ellen. Fontos tudni, hogy az ágyipoloska a betegforgalom cserélődése miatt, bármilyen közösségi térben előfordulhat.” A Budapest és Környéke hírportál […]
Hírek
Orbán Viktor és Magyar Péter Kötcsén: TEK-sek lepik el vasárnap a balatoni települést, még a helyieket is ellenőrzi a rendőrség
A Terrorelhárítási Központ szeptember 7-én, 6:30 és 21:00 között forgalomkorlátozásokat vezet be Kötcsén a Fidesz eseményének idejére. A Szóládi út és a Kossuth Lajos utca egyes szakaszait lezárják, a rendőrség pedig szigorú ellenőrzéseket végez a közbiztonság érdekében. A helyiek és az átutazók is számíthatnak fennakadásokra. Orbán Viktor Lakcímkártyával lehet belépni A korlátozások a helyben lakókat is érintik: a rendőrök kérhetik a lakcímkártyák felmutatását, hogy az érintettek igazolják a tartózkodási helyüket. A településen és környékén megnövekedett forgalom várható, ami a közlekedést is lassíthatja. A helyi lakosoknak érdemes előre tervezniük, hogy minimalizálják a fennakadások okozta kellemetlenségeket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide […]
Szponzorált cikkek
Hogyan kell ápolni a szarvasmarhák csülkét és patáját?
Ahhoz, hogy magas szintű legyen a termelés, fontos, hogy ne hanyagoljuk el a szarvasmarhák...
Ne hagyd ki
Csecsemőhalál Terézvárosban: bevallotta az apa, hogy kiesett a kezéből a kéthónapos lánya, akit nem tudott újraéleszteni
Döbbenten áll a budapesti, Szondi utcai társasház lakóközössége a tegnapi tragédia előtt. Az épület harmadik emeletére néhány hete költözött be egy háromgyermekes kínai család. Az apa szeptember 2-án értesítette a segélyhívó központot, hogy a kéthónapos kislánya nem mutat életjeleket. Lényegében a már halott csecsemőhöz hívta ki a mentőt. Leejtette a gyereket A mentők ugyan hamar a helyszínre értek, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi a rendőröknek aztán bevallotta, hogy előző nap leejtette a gyermekét – írja a Bors. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Zárkózottan éltek “A családot alig ismertük. Zárkózottan éltek. […]
Hírek
Mindent eladott a házból a 2 éves Hanna feltételezett gyilkosa, csakhogy kábítószerhez jusson – videón a férfi elfogása
Kedd este megemlékezést tartottak annál a misei háznál, amelyben a hétfőn meggyilkolt 2 éves Hanna édesanyjával élt. Velük lakott az asszony új párja, J. Dávid is, aki kegyetlen módon végzett a gyermekkel. A család barátai azt mesélték, hogy a férfi súlyos drogfüggő volt. Adrienn, az édesanya, sokat panaszkodott a szomszédoknak, hogy minden pénzüket leviszi Dávid szenvedélybetegsége. J. Dávid elfogásáról készült videót cikkün k végén tudod megnézni. Mindent pénzzé tett A ház, amelyben laktak, már szinte üresen áll. A férfi mindent pénzzé tett, hogy szerhez jusson. Adrienn, a tragédia előtti napon a szomszédba ment, ahol elmondta, hogy nem bírja egyedül eltartani a […]
Hírek
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki megölhette a 22 hómapos Hannát Miskén
Elfogták azt a férfit, akit a 22 hónapos K. Hanna meggyilkolásával gyanúsítanak. J. Dávidot tegnap óta körözte a rendőrség, miután hétfő reggel, a kislánnyal együtt tűnt el. A gyermek holttestét tegnap este találták meg a rendőrök. Körözték a férfit A Kalocsai Rendőrkapitányság körözési eljárást indított szeptember 1-jén egy majdnem 2 éves miskei lány eltünése ügyében. A gyermek keresésében rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek is részt vettek. A kislány holttestét az esti órákban találtuk meg. Az eset körülményeire tekintettel a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást” – írta közösségi oldalán a vármegyei rendőrség. Kezdeményezik a letartóztatását “A gyanú szerint […]
Hírek
Borzalom Miskén: holtan találták azt a 22 hónapos kislányt, aki hétfőn reggel apjával tűnt el, a gyermeket megölhették
A rendőrség a lakosság segítségét kérte a 22 hónapos K. Hanna Adrienn megtalálásához. A gyermeket hétfő reggel látták utoljára miskei otthonában, azóta családja semmit nem tudott róla. Kutyákkal és drogokkal keresték a kislányt, végül csak a holttestét találták meg. Eltűnt kislány A Kalocsai Rendőrkapitányság a 03030/157/276/2025. körözési számon eljárást folytat K. Hanna Adrienn miskei gyermek eltűnése ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint a 22 hónapos gyermek 2025. szeptember 1-jén a reggeli órákban miskei otthonából tűnt el. A rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek jelenleg is nagy erőkkel keresik a gyereket – írta a police.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred […]
Szponzorált cikkek
Hogyan nyerd vissza bőröd ragyogását és természetes egyensúlyát?
A bőrünk sok mindenről árulkodik, többek között az egészségi állapotunkról és a korunkról is. Az...
Hírek
„Az ő boldogsága most a mi legfőbb életcélunk” – félárván maradt egy fél éves kisfiú Kistarcsán, miután édesanyja agyvérzésben elhunyt
Elhunyt egy kistarcsai kismama pár hónappal a szülése után. Felícia többször fájlalta a fejét, majd agyvérzést kapott. A Flór Ferenc kórházban hiába küzdöttek érte az orvosok, nem tudták megmenteni a fiatalasszonyt. A félárván maradt kisfiú nagymamája most segítséget kér. Fejfájásra panaszkodott “Felícia első gyermeke születése után fejfájásra kezdett panaszkodni. Máté születésekor is fájlalta a fejét. Akkor meg is vizsgálták a menyemet, de semmit nem találtak” – mondta a gyászoló anyós. Éva szerint néhai menye életének utolsó hónapjában is fejfájásra panaszkodott, de az akkor kevesebb, mint 5 hónapos kisfiút nem akarta egyedül hagyni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva […]
Hírek
Tragédia a 15 kerületben: meghalt az idős asszony, lánya felgyújthatta a lakást, majd ő is a halálba ugrott
Vasárnap hajnalban érkezett bejelentés, a 15. kerületből, mely szerint az egyik panelház 6. emeleti lakásában tűz van. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai oltották el a tüzet. A szeméttel teli lakás pillanatok alatt lángba borult, a szomszédok rémülten rohantak ki az utcára. A tűzoltók oltás közben találták meg az idős nő holttestét, lánya pedig kiugrott az ablakon. Anya és lánya halt meg Anya és lánya halt meg a 15. kerületi tűzben vasárnap hajnalban, miután kigyulladt egy hatodik emeleti lakás. A lángok rövid idő alatt elborították a szeméttel zsúfolt otthont. A tűzoltók a lakás oltása közben találták meg egy idős asszony holttestét. […]
Hírek
Motorostúra közben szívrohamot kapott és meghalt az 54 éves férfi Nyíregyházán
Egy 54 éves férfi vesztette életét abban a balesetben, amely szombat délelőtt történt Nyíregyházán, a Simai úton. A férfi motorkerékpárjával letért az útról, nem tudta követni a kanyar ívét, majd az árokba csapódott és felborult. A családapát rengetegen gyászolják. Barátaival ment motorozni Tragédia lett az augusztus 30-i motorozásnak Nyíregyházán. Az 54 éves családapa barátaival indult motorostorára, amikor rosszul lett és az árokba csapódott. A szon.hu úgy tudja, a három férfi a nyár utolsó napjait kihasználva indult útnak, azonban a Simai úton járva megtörtént a tragédia: egyikük egy kanyarban lesodródott az útról. A motoros életét már nem lehetett megmenteni. A Kékvillogó legfrissebb híreit […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit feltétlenül pakolj be a bőröndbe?
Amikor végre eljutunk oda, hogy a szabadság előtti utolsó munkanapnak is vége, akkor kerülnek elő...