Aktuális
Durva részletek derültek ki a penészleki molesztálásról: fadarabbal verte az anya a lányát, hogy ne mondja el, mit művel vele a nevelőapja
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki éveken keresztül bántalmazta 12 év alatti gyermekeit egy nyírségi kistelepülésen. Az ügyészség 18 év fegyházbüntetést indítványozott. A férfi egyik rokona megdöbbentő részleteket árult el a Penészleken történt borzalmakról: alultápláltság, drogok és az anya, aki a bántalmazó pártját fogta. Veréssel kényszerítette A férfi és felesége 2020 óta neveltek közösen nyolc kiskorú gyermeket – hatot a férfi sajátjaként, kettőt a felesége korábbi kapcsolatából. A vádirat szerint, a férfi 2018-tól veréssel fenyegetve kényszerítette az akkor 9 éves nevelt lányát arra, hogy házaséletet éljen vele. Később egy másik nevelt lányával és saját, akkor 8 éves vér szerinti […]
Tudj róla
Karácsonyi tragédia: egy tálca süteménnyel a kezében összeesett és meghalt egy férfi Szentlőrincen
Tragédia történt karácsony első napján, csütörtökön Szentlőrincen, az Attila utcában. Az utcán sétált egy középkorú férfi, amikor váratlanul összeesett. Egy közelben élő egészségügyi dolgozó is a helyszínre sietett, a mentős díszpécser segítségével próbálták újraéleszteni a férfit, sajnos sikertelenül. Meghalt a férfi A helyszínre pár perc alatt kiérkeztek a mentőszolgálat munkatársai, valamint a rendőrség is. A szemtanúk szerint a férfi minden előzetes jel nélkül esett össze, egy tálca süteménnyel a kezében igyekezett, vélhetően a családjához, vagy ismerőseihez. A tragédia az egész környéket megrázta – írja a bama.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen […]
Szponzorált cikkek
Virág vagy vibrátor? Mi fog tetszeni egy modern nőnek Valentin-napon
A Valentin-nap azzal a kérdéssel jár, hogy milyen ajándékkal kedveskedjünk a párunknak. Bár a...
Ezt olvastad?
Dráma a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy férfi, a TEK is a helyszínre ment
Véget akart vetni saját életének egy ember a rácalmási temetőben szenteste napján. A segítség szerencsére időben érkezett, a TEK is a helyszínre vonult. A napokban a Kőröshegyi völgyhídnál is végezni akart magával egy nő. Hozzá férje hívott segítséget. Rendőrök érkeztek Jelentős rendőri jelenlét volt tapasztalható Rácalmáson, szentesete délutánján. A településre sorra érkeztek a rendőrautók, nagy volt a rémület a temető környékén élők körében. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Fegyver is volt nála A rendőrség közleményében azt írta, hogy december 24-én bejelentés érkezett hozzájuk, hogy egy 54 éves férfi […]
Szponzorált cikkek
Nyári gardrób kislányoknak: kötelező darabok szandáltól az alkalmi ruháig
A nyári hónapok közeledtével minden szülő fejében megfogalmazódik a kérdés: milyen...
Ne hagyd ki
VV Fanni utolsó napja: Felfedjük Magyarország legrejtélyesebb gyilkosságának különös eseményfonalát
Novozánszki Fanni, ismertebb nevén VV Fanni 2017 novemberében tűnt el. A bírósági ítélet szerint B. László megölte és a Dunába dobta a holttestet. Valódi krimi sorozatunk mostani részében a bírósági és rendőrségi jegyzőkönyvek segítségével felelevenítjük, mi történhetett azon a napon, Fanni utolsó napján. Hosszúra nyúlt pillanat Hirtelen megijedtek a madarak, és hangosan csaptak fel a […]
Szponzorált cikkek
Mi történt a derekunkkal? – Az emberek 80%-ának fáj a dereka!
A derékfájdalom szinte mindenki életében megjelenik legalább egyszer. Krónikus változata egyre...
Hírek
Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból
A családja előtt gázolt halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román tűzoltót egy szintén román sofőr reggel az M1-es autópálya bőnyi csomópontjánál. Baleset az M1-esen Amint arról beszámoltunk, kettős tragédia történt az M1-es autópályán Bőnynél. Hétfőn délelőtt egy középkorú, háromgyerekes családapa egy Opellel haladt a belső sávban, amikor egy román sofőr nekiütközött az autójának. Mindkét jármű a szalagkorlátnak csapódott, majd a sofőrök félreálltak a leállósávba, hogy felvegyék a láthatósági mellényt, illetve elvégezzék a szükséges papírmunkát – közölte a Tények. Egy rendőrt és egy tűzoltót ütött el A rendőr, aki családjával utazott, Budapest felé tartott, amikor hátulról beléjük ment egy román tűzoltó […]
Hírek
Óriási dugót okoznak a tiltakozó kamionok Budapesten, már az Árpád hídon tart a konvoj
Hétfő délig már 3 kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es km között. A torlódás hat az M0-s autóút forgalmára is, mindkét irányban feltorlódtak a járművek ott, ahol az M3-as autópályára lehet lehajtani. A rendőrség is torlódásokról írt ezen a szakaszon. Ezen az útvonalon mennek A bejelentett gyűlés résztvevői a bejelentéssel érintett útvonalon elindultak, így torlódásra és forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autópálya – M3 bevezető útszakaszokon. A Budapesti […]
Hírek
Drágul a parkolás a KÖKI Terminálban, megszüntetik az ingyenes várakozási időt is
Januártól jelentősen emelik a parkolás díjakat a KÖKI Terminálban. Ráadásul nem csupán megemelik a díjat, de az eddigi ingyenes várakozási időt is megszüntetik. Emelik a parkolási díjakat Budapesten a 19. kerületi KÖKI bevásárlóközpont parkolási díjai 2026 január 1-jétől emelkednek, a pláza garázsában 16,6 százalékkal nőnek a várakozási díjak. Eddig az első 10 perc ingyenes volt, ám januártól ez is megszűnik. Eddig az első két óra 300 forintba került, majd minden megkezdett óráért újabb 300-at kellett fizetni. Ez most 350-re emelkedik.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. A P+R […]
Szponzorált cikkek
Őszi esős napok – Hogyan foglaljuk le a gyerekeket?
Az ősz varázslatos évszak, amikor a levelek színes ruhát öltenek, és a hűvös szellő hozza a friss...
Hírek
„Volt olyan időszak, amikor mindennap felvágta egy gyerek az ereit” – állítja a fóti gyermekotthon egyik nevelője
„Az első egy hónapomban szinte mindennap ki kellett hívni a mentőt, mert valamelyik gyerek felvágta az ereit” – mondta a Partizán interjújában Oláh Zsuzsanna Viktória, aki 2024 februárjától novemberéig dolgozott a fóti gyermekotthon speciális részlegén. Kiszivárgott felvétel Ez abban az időszakban volt, amikor a fóti gyermekotthon egyik dolgozója fojtogatott egy gyereket. Erről az esetről a napokban szivárgott ki egy videofelvétel. A napokban közzétett videóról Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár azt mondta, hogy előtte két fiatal szóváltásba keveredett, aminek verekedés lett a következménye, és a férfi csak lefogta a gyereket, „hogy megvédje a többi fiatalt és a többi kollegát”. A gyermekotthonban […]
Hírek
Budapest 5 legjobb karácsonyi vására, ma Aranyvasárnap – árak, szolgáltatások és VIDEÓ a Bazilikára vetített páratlan fényfestésről
A karácsonyi időszak Budapest egyik legerősebb szezonja: a város ilyenkor megtelik fényekkel, forralt bor illattal, zenével és turistákkal. Az elmúlt években a fővárosi karácsonyi vásárok nemzetközi szinten is komoly hírnevet szereztek, ugyanakkor az árak és a kínálat egyre több vitát vált ki a közösségi oldalakon. Összegyűjtöttük Budapest öt legjobb karácsonyi vásárát, megnézve, hol találhatók, mitől működnek jól, és mire számítsunk ma, aranyvasárnap. Vörösmarty téri karácsonyi vásár A legismertebb és legnagyobb budapesti karácsonyi vásár a Vörösmarty téren található, közvetlenül a belváros szívében. Turisták ezrei keresik fel naponta, de a budapestiek számára is ikonikus helyszín. A vásár egyik erőssége a kézműves termékek […]
Hírek
Hétfő délelőtt az M3-as bevezető szakaszán tiltakoznak a fuvarozók az útdíjemelések ellen
December 19-én az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) között megállapodás született a 2026-os útdíjemelésről. A kisfuvarozók szerint a kormány Európa legmagasabb útdíját akarja drasztikusan, 35 százalékkal emelni. Orosz Tibor, a fuvarozók egyik érdekvédője kijelentette, hogy a fuvarozók kihátrálnak az MKFE mögül, mert az rossz egyezséget kötött. A bejelentett útdíjemelés mértéke és hatása miatt a fuvarozók hétfőn tiltakozásra készülnek. Emelkednek az útdíjak A megállapodás értelmében a gyorsforgalmi utakon az útdíjak az infláció mértékével, 4,3 százalékkal emelkednek, azonban a főutakon közlekedő teherautók esetében akár ötven százalékos díjnövekedés is várható, igaz csak márciustól. Orosz Tibor szerint ez […]
Szponzorált cikkek
Hogyan állítsunk össze egy arcápolási rutint érzékeny bőrre?
Egy megfelelő szépségápolási rutin összeállítása már önmagában sem egyszerű feladat, de mindezt...
Ne hagyd ki
Mellkason szúrtak egy 15 éves lányt a Nagymező utcánál, Józsefvárosban fogták el az elkövetőket
Szombat hajnalban megkéseltek egy 15 éves lányt a 6. kerületi Peaches & Club nevű belvárosi szórakozóhelytől nem messze. Az eset a TikTokra feltöltött videóból derült ki. A fiatalt mellkason szúrták, súlyos sérülésekkel vitték a mentők kórházba. Kórházba vitték Egy videó kezdett el terjedni arról a TikTokon, miszerint szombat hajnalban megszúrtak egy fiatal lányt az egyik budapesti szórakozóhely előtt. A felvételek alapján a hatóságok jelen voltak a helyszínen, egy embert megbilincselve vittek el. A mentők azt írták, hogy egy fiatal lányt súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek […]
Hírek
Milyen büntetésre számíthat Majka az ittas vezetés miatt? – A celebek ezekkel a kockázatokkal nézhetnek szembe egy ilyen ügyben
Az ittas vezetés megítélése Magyarországon mindenki számára azonos, függetlenül attól, hogy civilről vagy ismert közszereplőről van szó. Ha egy országosan ismert médiaszereplőt, például ahogy most az RTL egyik legismertebb arcát, Majkát ért ittas vezetés miatti intézkedés, a jog ugyanazokat a szankciókat alkalmazza, mint bárki más esetében. A következmények azonban egy hírességnél a jogi mellett súlyos […]
Hírek
Ezt a két férfit keresik a dunakeszi rendőrök, nem hiszed el milyen bűncselekményt követtek el
A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható tolvajok azonosításához. Naná, hogy karácsony környékén karácsonyi lopás szárad a lelkükön. 50 ezer forint értékhatár felett már bűncselekményről van szó, amiért 2 év börtön is kiszabható. Megérte? Fóton loptak A rendőrség tájékoztatása szerint a képen látható férfiak december 2-án egy fóti áruházba mentek be és onnan több mint nyolcvanezer forint értékben loptak el szaloncukrot. Nem kispályáztak, rögtön egy talicskányi szaloncukrot nyúltak le. 50 ezer forint felett bűncselekménynek számít Magyarországon 80 ezer forint értékű lopás már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény, mivel az érték meghaladja az 50 000 forintos szabálysértési határt. Ilyen […]
Hírek
Gyilkosság a miskolci pályaudvaron: vonattal menekült a részeg férfi, miután közösülés közben megfojtotta a hajléktalan nőt
Tavaly márciusban női holttestet találtak a miskolci Tiszai pályaudvar közelében. Az elkövetőt hamar elfogta a rendőrség, az ügy részleteiről pedig a napokban a vármegyei rendőr-főkapitányságon tájékoztatást adott Miskolczi István ezredes, főkapitány-helyettes és dr. Korpás Lajos alezredes, a főkapitányság vizsgálati osztályának, valamint az ügy forró nyomos csoportjának vezetője. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat emelt egy férfi ellen, aki halálra késelte alkalmi partnerét. A pályaudvaron csavargott A vádirat szerint a cseh állampolgár, hajléktalan, több országban csavargó életmódot folytató vádlott 2024. március elején vonattal érkezett Miskolcra. A férfi nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, és este megismerkedett egy hajléktalan nővel, aki […]
Szponzorált cikkek
A luxusmedencékben élmény a strandolás
Léteznek csuda érdekes helyek a világban, ahol már majdnem szó szerint leesik az ember álla....
Hírek
Újra áll a bál a Szőlő utcai javítóintézetben: lemondott Varga László Balázs, a múlt héten kinevezett igazgató
Lemondott posztjáról Varga László Balázs, akit a múlt héten neveztek ki az óbudai Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézet igazgatójának és akinek megbízatása 2026. április 30-ig szólt volna. Varga László Balázst azután nevezték ki a Szőlő utcai intézet élére, hogy az ott zajló nyomozás részeként múlt héten látványos akció során három embert vettek őrizetbe, köztük az intézet korábbi megbízott igazgatóját, Kovács-Buna Károlyt is. Múlt héten nevezték ki Varga László Balázst még a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője, Sidlovits Ferenc mutatta be a dolgozóknak a múlt héten, miután lemondott posztjáról Kovács-Buna Károly. Kovács-Bunának azért kellett távoznia az intézmény éléről, mert Juhász Péter influenszer, olyan […]
Hírek
Februártól 300 ezer forintra emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel felső határa
Február elsejétől duplájára, 300 ezer forintra emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel felső határa. A lehetőség csak egy bankszámlához kapcsolható, és havonta legfeljebb két tranzakcióra vonatkozik. A két ingyenes tranzakció bármely magyarországi ATM-nél végrehajtható, nem kell a saját bank készülékét keresni. Szintén fontos kitétel, hogy a bankok a készpénzfelvétel műveletenkénti értékhatárát nem vihetik 150 ezer forint alá. Megemelt limit A pénzintézetek sok esetben korlátozzák az idegen kártyával egy tranzakció keretében felvehető összeget. A készpénzfelvételi limit emelésére vonatkozó javaslat azzal az indoklással kapott parlamenti támogatást, hogy több mint egy évtized után már éppen időszerű emelni az eddigi felső határon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit […]
Hírek
Káosz a DPD-nél: akadozik a csomagok kiszállítása Budapesten és környékén, Kóka János dühös levelet írt a cég vezetőinek
Az év végi, kiemelkedően nagy csomagforgalom miatt egyes budapesti és főváros környéki területeken kézbesítési késések alakultak ki, amelyről a címzettek számára folyamatos transzparens tájékoztatást adunk – írta keddi közleményében a DPD Hungary csomagküldő szolgálat. Nehézkes a csomagok kiszállítása A napokban több panaszt kapott a cég, hogy a karácsonyi időszakban sokan nem kapták meg a csomagjaikat, akik a DPD-re bízták a küldést. A DPD-károsulti Facebook-csoportnak már több tízezer tagja van. “Tisztában vagyunk vele, hogy sok ügyfelünk és családjaik számára a karácsonyi időszak különösen fontos és érzékeny, így őszintén sajnáljuk, hogy ezúttal kivételesen nem a megszokott magas színvonalon tudunk teljesíteni. Jelenleg minden kollégánk és partnerünk […]
Szponzorált cikkek
Amit a 3 részes ipari támasztólétrákról tudni érdemes
Akár csak a lakásban szeretnénk valamit egy magasabb polcról levenni, akár mindennapi munkavégzés...