Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Szájfeltöltés után került kórházba a 21 éves lány, a beavatkozást nem orvos végezte: Zsófi arcán maradandó károsodás történt

A közösségi oldalon jelent meg egy bejegyzés, amely egy 21 éves lányról szól, akinek egy kozmetikus végzett szájfeltöltést. A beavatkozás után vörös foltok és hólyagok jelentek meg az állán, az ínye pedig elfehéredett, illetve visszahúzódott a fogáról. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot a kozmetikussal, aki azt mondta, valószínűleg allergiás a töltőanyagra, ezért azt kérte, menjen vissza hozzá, és feloldja a töltőanyagot.  Kozmetikus végezte a beavatkozást  “Már ott, a kezelés közben éreztem, hogy fáj az állam. Mire hazaértem, az állam teljesen bekékült, másnapra pedig az ínyem is elkezdett kékülni. Írtam neki, hogy nagyon fáj, és megkérdeztem, hogy ez normális-e. Erre azt mondta: […]

Tudj róla

„A pulzusát már alig tudtam kitapintani. Hab jött a szájából” – megszólalt a magosligeti egyik baleset áldozatának édesapja, mindenki Attilát és Ibolyát gyászolja

Amint arról beszámoltunk, kedd este, Magosliget irányából Huszka felé tartott egy gépkocsi, amikor a település végét jelző táblától mintegy 70 méterre iszonyú nagy sebességgel kisodródott egy jobbos kanyarban a jármű. A megközelítőleg 100-110 kilométer per órás sebességgel haladó gépkocsi egy vasbeton oszlopnak ütközött majd a tetején állt meg. Az autó, fékezés nélkül csapódott a kanyar után egy betonoszlopba. A járműben ketten utaztak, mindketten meghaltak.  Egy fiatal pár halt meg  Attila 32 éves volt, Ibolya 28 esztendős, a két családban három gyerek maradt félárván. “Hallottam a kocsi hangját, érzékelhető volt a nagy sebesség, de mire az udvarról kiszaladtam az utcára, már megtörtént […]

Ezt olvastad?

Lázár János minisztériuma szerint semmilyen építésügyi szabályt nem kell figyelembe venni a 8. kerületi Pázmány Campusnál

Botrányok közepette épül a Magyar Rádió egykori székházának helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa. Eddig is lényegében semmibe vették a helyiek kéréseit, most pedig papírjuk is van arról, hogy semmilyen építésügyi szabályt sem kell figyelembe venniük. A katolikusoknak korábban Piliscsabán épített az állam egyetemet, az nem tetszett nekik, mert túl távol volt a fővárostól, most újat építtetnek maguknak az adófizetők pénzén. Lázár János minisztériuma mindenben segíti az építkezést, a helyiekkel pedig egyáltalán nem foglalkozik. Nem érdekli az Orbán-kormányt a budapestiek véleménye Figyelmen kívül hagyták a józsefvárosi önkormányzat tiltakozását abban a rendeletben, amely a szerda esti Magyar Közlönyben jelent […]

Ne hagyd ki

Dráma a biciklitúrán: átszúrta az egyik bringás lábát egy faág Balatonfüreden, társa pánikolva hívta a mentőket

Súlyos balesettel végződött egy balatonfüredi biciklitúra, amikor egy faág Balatonfüreden, a Jókai kilátó közelében biciklizett két férfi, amikor egyikük lábát váratlanul átszúrta egy faág. A másik kerékpáros pánikolva hívta a mentőket, de nem tudta pontosan megmondani, merre járnak az erdőben, valamint a térerő is akadozott Eldugott helyen történt a baleset  A biciklis társa azonnal segítséget hívott, de mivel a baleset egy nehezen megközelíthető, eldugott helyen történt, nem tudták pontosan megmondani, hol vannak. A hatóságok ezért egy helyi lakost és a balatonfüredi erdészetet is bevonták a keresésbe, akiknek sikerült gyorsan megtalálniuk a sérült férfit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! […]

Hírek

Autósüldözés a belvárosban: menekülés közben taxival ütközött a bedrogozott ámokfutó, elfogták a rendőrök – videó a cikkben

Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy járművezetéstől eltiltott sofőr, akit a közlekedési rendőrök akartak ellenőrizni. A balesetet okozó férfi még az ütközés után is menekülni akart, de nem úszta meg; a Blaha Lujza téren a járőrök utolérték és elfogták. Az autósüldözésről készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  Menekülőre fogta Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy vezetéstől eltiltott sofőr, akit a rendőrök akartak ellenőrizni július 11-én Budapesten, a Nyugati téren – közölte a Facebookon a BRFK. A sofőr úgy tett, mintha együttműködne az intézkedőkkel, ám amikor a járőrök elindultak az autóhoz, gázt adott, és nagy sebességgel továbbhajtott. A Budapest és Környéke hírportál […]

Hírek

„Vasárnap már ki volt kapcsolva a telefonja” – hiába próbálta elérni telefonon Nyári Károly Schmuck Andort, már nem tudott vele beszélni

Schmuck Andor utolsó nyilvános rendezvényén is részt vett Nyári Károly. A népszerű zongorista és a volt politikus évtizedek óta barátok voltak. Így nem véletlen, hogy Karcsi volt az az ember, aki talán utoljára beszélt telefonon Andorral. Schmuck Andor holttestét hétfőn találták meg a rendőrök Sas utcai lakásában. Ismerősei hívták a rendőröket  Már két napja nem tudták elérni ismerősei és barátai Schmuck Andort, ezután értesítették a hatóságokat. A volt politikus lakását a tűzoltók törték fel, a rendőrök pedig megtalálták Schmuck Andor holttestét, aki egy ideje már halott lehetett, barátai szombaton beszéltek vele utoljára.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva […]

Hírek

“A százhalombattai polgármester lapít, mint szar a fűben” – írják Vezér Mihályról, miután kiderült, hogy a MOL szemétégetőt akar építeni a városban

Kommunális hulladékégetőt akar építeni a MOL Százhalombattán. Az engedélyezési eljárást megkezdték a Pest Vármegyei Kormányhivatalnál. A százhalombattaiak szinte semmit sem tudnak az egészről, a szomszédos Érd polgármestere, Csőzik László hozta igazán nyilvánosságra, amikor posztolt erről a közösségi oldalán. Független szakértőket kér fel, hogy megmondják káros lesz az egészségre a hulladékégető a jelenlegi tervek alapján vagy sem. Sokan arról posztolnak, hogy a százhalombattai polgármester, Vezér Mihály nem sokat tett azért, hogy a helyiek alaposan megismerjék a beruházás részleteit és megtudják milyen előnyökkel, hátrányokkal jár az új gyár Százhalombatta és a környéken élő sok százezer ember számára. Újabb veszélyes üzemet tervez a […]

Hírek

„Annyit látott, hogy a kapun belül valaki lóg a fán” – egy budafoki ház kertjében akasztotta fel magát Józsi, aki élőben közvetítette halálát az interneten

Amint arról korábban beszámoltunk, egy 18 esztendős fiatalember dobta el életét fővárosi otthonában, az önakasztást élőben, online közvetítette egy közösségi felületen. A chatszobában többen látták, nézték, senki nem volt azonban, aki segített, vagy segítséget kért/hívott volna. A BRFK   Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt nyomoz – írta néhány nappal ezelőtt a Belügyminisztérium Rendészeti Államtitkársága.  Egy járókelő talált rá  Az eset áprilisban történt egy budafoki házban, ahová tűzoltók és rendőrök érkeztek a tragédia napján. A közeli állatorvoshoz tartott egy járókelő, aki az ominózus délelőttjén vette észre, hogy a kapun belül valaki lóg az egyik fán. A fiú fülén egy fejhallgató […]

Hírek

„Be fogok tartani” – halála előtt pár nappal egy rejtélyes szívességet kért Schobert Norbitól a hétfőn holtan talált Schmuck Andor

Hétfő délelőtt, rendőrök lepték el a Tisztelet Társasága irodájának környékét, ahol Schmuck Andor, a szervezet alapítója is élt. Ekkor derült ki, hogy meghalt a volt politikus. Ismerősem napok óta nem tudták elérni, ezért értesítették a hatóságokat, akik megtalálták Schmuck Andor holttestét.  Rejtélyes körülmények közt halt meg Halálának körülményei még tisztázásra várnak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy önkezével végzett magával, vagy természetes halállal halt meg. A helyszínelés során megállapították, hogy idegenkezűség nem történt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Életmentő kezelések vártak rá  A nyilvánosság márciusban, a TV2 Nagy […]

Hírek

Kizárta a lakásból és bántalmazta a győri házaspár a nő idős szüleit, akiknek a nyugdíjából élt a két munkanélküli

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy házaspárral szemben, akik beköltöztek a nő idős szüleihez, majd bántalmazták őket. Miután meghalt a nyugdíjas férfi, az idős asszonyt bántalmazta házaspár férfi adja. Volt, hogy a lakásból is kizárták.  A szülők nyugdíjából éltek  A házaspár 2020 körül költözhetett a nő szüleihez egy győri lakásba. A lakás nagyszobájában lakott a férfi, a konyhában a felesége, míg a kisszobában az idős házaspár. A férfi és a nő nem dolgoztak, jövedelmük nem volt, az idős asszony támogatta őket a nyugdíjából. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]

Ne hagyd ki

Holtan találták a váltókezelőt Körösladányban, a férfira kollégái találtak rá

Tragédia történt vasárnap hajnalban a körösladáanyi vasútállomáson.  A 37510-es vonat személyzete holtan találta a váltókezelőt, miután a szerelvényük nem kapott szabad jelzést.  A férfi halálának körülményei egyelőre nem ismertek.  Holtan találták a vasutast  Vasárnap hajnalban drámai esemény történt Körösladány vasútállomáson.  A 37510-es vonat reggel 5 óra környékén megállt a bejárati jelző előtt, és várakozott a szabad bemeneti jelzésre. Amikor a szabad jelzés nem érkezett meg, a vonat személyzete úgy döntött, hogy gyalog elmegy a váltókezelői őrhelyre, hogy kiderítse a késedelem okát. Ekkor találtak rá a halott férfira. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is […]

Hírek

Nem működött a klíma a soproni IC-n, az egyik utast újra kellett éleszteni

50 percig állt Tatán a soproni InterCity, mert egy felszálló utas rosszul lett és újra kellett éleszteni. A kocsikban elviselhetetlen hőség volt, a klíma nem működött, az utasok alig kaptak levegőt. A vonat majdnem egy órát vesztegelt Tatán, miközben mentőt hívtak a rosszul lett férfihoz. Rosszul lett az utas Vasárnap délután rosszul lett egy utas a Budapest-Kelenföldről 13:35-kor induló Scarbantia InterCityn – számolt be róla az ATV.hu egyik olvasója. Az utas szerint a vonaton már az indulástól nem működött a klímaberendezés, a kocsikban pedig alig volt levegő. A hőség miatt többen is nehezen viselték az utazást. A peronon élesztették újra  A vonat […]

Hírek

Férgnek és kutyának nevezték egymás közt a nevelőszülők a 2 éves Sanyikát, akinek holttestét a csomagtartóba tette a nő, majd napokig autózott vele

Féregnek és kutyának hívták egymás közt a nevelőszülők azt a 2 éves kisfiút, akinek holttestét napokig az autója csomagtartójába hordozta a nő, majd feladta magát a nyíregyházi rendőrségen. Bár Sanyika halálát fulladás okozta, de kijelenthető, hogy a gyermek éhezett. Három hét alatt több kilót fogyott. Az ügyben a napokban hallgatta ki a bíróság a nevelőanyát.  Nem volt képes ellátni a gyereket  A vádirati tényállás szerint, a nő nevelőszülőként dolgozott 2018-tól. Az évek során házassága megromlott, valamint egészségügyi problémái is kialakultak, így a gyermekvédelmi intézmény munkatársának állásfoglalása szerint az asszony képességét már meghaladta a háztartásában elhelyezett kiskorú gyermekek ellátása, így kérte […]

Hírek

“A Fidesz a spekulánsok érdekei mellett áll” – mondja Soproni Tamás, a 6. kerület polgármestere az újra fellobbant AirBnb-vita kapcsán

Újra fellágonlt a vita a rövidtávú lakáskiadás, vagyis az AirBnb kapcsán a 6. kerületben. A fideszes kormányhivatal vezetője, Sára Botond felszólította az önkormányzatot, hogy engedélyezze az AirBnb-s lakáskiadásokat annak ellenére, hogy a lakók ezt nem akarják. A polgármester szerint a Fidesz egyértelműen a spekulánsok oldalára állt az emberekkel szemben. A Fidesz gazdasági hátországának a szolgálata „Sára Botond főispán és a fideszes kormányhivatal felszólított, hogy módosítsuk az Airbnb-rendeletünket. Nem fogjuk”– írja Terézváros, vagyis a 6. kerület polgármestere, Soproni Tamás a közösségi oldalán. Soproni szerint a kormányhivatal azzal érvel, hogy a „vállalkozás szabadsága” sérül a rövid távú lakáskiadást tiltó önkormányzati szabállyal. Ő […]

Hírek

Döbbenetes: Megölte a fiát a kegyetlen apa, aztán elásta a patak parton, 25 év után most került elő a holttest – Mi történhetett?

Ifjabb K. Péter eltűnését édesanyja 2001. február 19-én jelentette be a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A bejelentés arról szólt, hogy a fia 2000 júniusa óta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról.  Gyanús eltűnés A rendőrkapitányság az ügyet gyanús eltűnésként kezelte, melyben a széles körű adatgyűjtés mellett kollégáink számtalan tanút hallgattak ki. Információ merült fel arra, hogy a fiút 2000 nyarán apja ölhette meg, majd a házukkal szemben lévő Perint patak partján elásta. A feltételezett elkövető időközben már elhunyt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. 25 évig nem került elő Az elmúlt […]

Hírek

Gyászol Leányfalu: a volt polgármester-jelöltesett le a létráról a vihar utáni helyreállítás közben, János holtttestét csak másnap találták meg

Amint arról beszámoltunk, a keddi pusztító viharnak emberi áldozata is van. Egy férfi holttestét Leányfalun, saját kertjében találták meg. János egy létráról esett le, amikor megpróbálta helyreállítani a vihar okozta károkat. Amikor rátaláltak, már legalább 12 órája halott volt. János tavaly polgármesterjelölt volt a választásokon. A Pest Vérmegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a halálának körülményeit. Gyászol Leányfalu P. Jánost az egész településen ismerték, hiszen 2024-ben még a polgármesteri választáson is indult független jelöltként. Habár nyugdíjaskorú volt, a haláláig aktívan dolgozott egy építész mellett műszaki szakemberként és ellenőrként.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél […]

Hírek

Lemondott Kiskunfélegyháza polgármestere, aki tavaly decemberben részegen, öngyilkossággal fenyegetőzött

Lemondott Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, akit tavaly a szavazatok 76,46 százalékával választották meg harmadszor is a város élére. Balla László, a Bács-Kiskun vármegyei város alpolgármestere a Félegyházi Közlönynek azt mondta, hogy Csányi az üzleti életben folytatja tevékenységét, és a jövőben tanácsadóként vállal szerepet a város fejlődése érdekében. Botrányt okozott  2023 decemberében Kiskunfélegyháza lakói nem mindennapi jelenetnek lehettek a szemtanúi: a központi szórakozóhelyen rendőri jelenlétbe torkollott egy dulakodásnak, amelyben maga a polgármester volt állt a középpontjában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Részeg volt a polgármester  Csányi József minden valószínűség […]