Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Családi tragédia Pasaréten: a feleséggyilkos testévre is meg akarta ölni párját pár évvel ezelőtt, börtönben is ült a bűncselekmény miatt

Amint arról beszámoltunk, hétfőn délután egy hetven év körüli nőt holtan találtak saját lakásában. Zsuzsát férje gyilkolta meg, majd magával is végezni akart. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy rohammentővel vitték kórházba, ahol most is őrzik. Állapota pedig napokkal a cselekmény után is nagyon súlyos. A szomszédok elmondása szerint a nő lánya talált rá anyja holttestére. A kozmetikusként dolgozó Zsuzsa férje egy visszavonultan élő zenész volt, akinek testvére szintén meg akarta ölni feleségét. Emiatt börtönbüntetést is kapott.  A bátyja is ölni próbált  A zenész bátyja évekkel ezelőtt ugyancsak megpróbálta megölni a második feleségét. A labdarúgó-NB I-ben korábban 179 alkalommal pályára […]

Tudj róla

Vége! Válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Elválik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára. Erről a DK EP képviselője írt közösségi oldalán. A házaspárnak 3 közös gyermeke született. A politikus úgy fogalmaz, életük legnehezebb döntését hozták meg. A volt miniszterelnöknek a harmadik házassága ment tönkre. Bejelentés  „Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen – írja Dobrev Klára közösségi oldalán.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Közös […]

Ezt olvastad?

„Szerintem öngyilkos lett valahol” – ismerősei szerint azért nem találják a barátnőjét fejbe lövő Papp Krisztiánt, mert végzett magával

Napok óta már egész Európában keresik azt a Veszprém környéki férfit, aki Ausztriában, egy bevásárlóközpont parkolójában fejbe lőtte volt barátnőjét. Papp Krisztián Ausztriában dolgozott, ott ismerkedett meg Jennyvel. Pár hónapja szakítottak, szombaton pedig azért találkoztak, hogy a férfi visszaadja a nő lakásának kulcsait.  Fejbe lőtte Jennyt A találkozóra Jennyt elkísérte barátnője, sejtették, hogy baj lehet. A lakóhelyükhöz közeli Billa áruház parkolójában találkoztak. A későbbi áldozat barátnője az autóban maradt, onnan nézte végig, hogy a férfi hidegvérrel fejbe lövi Jennyt. A barátnő elmondása szerint minden hirtelen történt, ő már semmi nem tudott tenni. A nő a helyszínen meghalt, Papp Krisztián pedig […]

Szponzorált cikkek

Ne hagyd ki

Kombájnnal ütközött egy autó Kőröstetétlennél, ketten meghaltak, egy ember életéért küzdenek

Frontálisan ütközött egy kombájn és egy személyautó a 4613-as út 19-es kilométerénél, Kőröstetétlen külterületén csütörtök reggel. A kocsi a baleset következtében az árokba borult. A személygépjárműbe hármam utaztak, egyiküket a ceglédi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.  Ketten meghaltak  Két ember meghalt, egy harmadik életveszélyesen megsérült, miután összeütközött egy kombájn és egy személygépkocsi a 4613-as úton, Kőröstetétlen külterületén – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. A sofőr […]

Hírek

Elindult a terézvárosi kukakommandó: rengeteg palackot és illegális szemetet szedtek össze

A napokban írtunk arról, hogy szigorított a kukák kihelyezésének szabályain Terézváros Önkormányzata, miután a visszaváltható palackok a kukák mellett hevernek. Ezzel egyidőben több guberáló is megjelent a kerületben. Az önkormányzat, hogy mérsékelje a károkat, akár 200 ezer forintos bírságot is kiszabhat a társasházakra. Kukakommandó  Soproni Tamás szerdán, közösségi oldalán jelentette be, hogy megkezdte a munkáját Terézvárosban az éjszakai “kukakommandó”. Az önkormányzat takarítói és a polgárőrök kedd éjszaka csaknem egy teherautónyi illegális szemetet gyűjtöttek össze, mintegy 100 kuka körül tettek rendet.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Több […]

Hírek

Jó hír! Jön az újabb árrésstop, olcsóbb lesz 30 háztartási- és piperetermék, itt a lista

Akár 16–18 százalékkal is olcsóbbá válhatnak az alapvető higiéniai és tisztítószerek, amennyiben ma a kormány elfogadja az újabb, árrésstopot bevezetéséről szóló határozatot. A 30 terméket felsoroló listán többek közt ott van a fogkrém, az öblítő és a tampon is. A háztartási cikkeket május közepétől lehetne olcsóbban beszerezni.  30 termékre vonatkozik Nagy Márton kedden jelentette be, hogy a további 30 termékkategóriára szeretnék kiterjeszteni a márciusban bevezetett árrésstopot. Ezúttal a háztartási cikkek áraira vezetnének be korlátozást, ami a reményei szerint 16-18 százalékos árcsökkenést hozhat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. […]

Hírek

„Egy velőtrázó sikolyt hallottam” – lánya talált rá halott anyja a 2. kerületben, a nőt férje késelte halálra, majd magával is végezni akart

Amint arról korábban beszámoltunk, hétfő délután egy nő holttestét találták meg egy 2. kerületi lakásban. A Battai utcában élő férfi a nap folyamán először feleségével végzett, majd saját életét is ki akarta oltani.  A rendőrök kiérkezésekor ugyanis maga a férfi is tiszta vér volt, így őt a helyszínről végül rendőrökkel kísért rohamkocsi vitte kórházba, ahol jelenleg is rendőrök őrzik.  Több szúrással vitték kórházba A férfin több, szúrt sérülés volt.  Bár feleségét a  mentők még megpróbálták megmenteni és többször is újraélesztették, már nem lehetett rajta segíteni: a helyszínen elhunyt. Az OMSZ az esettel kapcsolatban azt mondta, “a helyszínről egy 65 év körüli […]

Hírek

20 év fegyházat kapott P. Henrietta gyilkosa, aki ezúttal testvérét akarta megfojtani: 15 évet már ült börtönben, miután megerőszakolta és felgyújtotta a 18 éves lányt

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte nővére fojtogatásáért a Szegedi Törvényszék azt a K. Andrást, aki 2006-ban megerőszakolta és felgyújtotta P. Henriettát. A Muki becenévre hallgató makói férfi 2022 tavaszán, tíz hónappal a szabadulása után akart végezni a testvérével. A 34 éves férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Megerőszakolta és fához közte 2006. július 19-én a 18 éves Henrietta és barátnője az esti busszal Makóra indultak. Barátnője az este folyamán egyedül tért haza, Henrietta pedig a néhány hete megismert barátjával a városban maradt. Barátja hajnali négy óra körül egyik ismerősét, a 15 éves K. Andrást bízta meg azzal, hogy kísérje haza a lányt, míg ő horgászni megy. A Csongrád […]

Hírek

Szélhámos házaspár: egy orosházi romos épület felére cseréltették el a pszichiátriai beteggel a Balaton-parti ingatlanát

Ügyészi kereset eredményeként szerezhette vissza Balaton-parti ingatlanát egy pszichiátriai beteg, akivel a vádlott előzőleg szociális intézmény vezetőjének kiadva magát együttműködési megállapodást kötött. A Veszprém Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a csaló egy jóval kisebb értékű ingatlan tulajdoni hányadát kínálta fel a balatoni ingatlanért. Bizalmába férkőzött Az áldozat 2021 decemberében, pszichiátriai ellátása után került haza az egyik Balaton-parti településen lévő otthonába. Ekkor ismerte meg a vádlottat, aki a környék szociális szolgáltatója intézményvezetőjének kiadva magát együttműködési megállapodást kötött vele. Az áldozat megbízott az asszonyban, és az egészségi állapotáról, vagyoni helyzetéről is beszámolt neki. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

Hírek

Az utcán akart megerőszakolni egy 12 éves kislányt a pakisztáni férfi: a gyermek sírva rohant hazáig

Három év börtönre ítélte jogerősen a Debreceni Törvényszék azt a pakisztáni férfit, aki egy évvel ezelőtt követett és vágyai kielégítésére  kényszerített egy hatéves gyerekekkel sétáló tizenkét éves kislányt Hajdúszoboszlón. A Debreceni Törvényszék tájékoztatása szerint az elkövetőt öt évre kiutasították Magyarország területéről. Az interneten hirdette magát  A férfi azért utazott Debrecenből Hajdúszoboszlóra, mert egy internetes oldalon nemi szolgáltatását hirdető ismeretlen nővel találkozót beszélt meg. A férfi találkozott az örömlánnyal, akivel egy közeli fás-bokros területre sétáltak. Itt a pakisztáni férfi átadta a kialkudott összeget a nőnek, de végül nem közösültek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is […]

Ne hagyd ki

Vonatbaleset Tiszalökön: traktorral ütközött egy szerelvény, mentőhelikopter érkezett a helyszínre

A Tiszalökről 14:30-kor elindult személyvonat (36416) Tiszalök határában egy andráskeresztes vasúti átjáróban egy traktorral ütközött össze, a balesetben a vonaton utazók közül nem sérült meg senki. Hétfő hajnalban egy embert gázolt halálra a vonat Pest megyében.  Baleset Tiszalökön Hétfő délután baleseti helyszínelés miatt Tiszalök és Görögszállás között pótlóbuszok közlekednek. A vonat menetrendi idejéhez képest 60 perces késéssel közlekedik pótlóbusz – írja a MÁV. A Görögszállásról 15 órakor Tiszalökre induló személyvonat (36423) pótlóbusza várhatóan 20 perces késéssel indul. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. A buszok megállási helyei Mentőhelikopter is […]

Hírek

Láncfűrésszel ment neki több közmunkásoknak egy férfi: a támadó napok óta részeg volt

Hat év nyolc hónap börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki láncfűrésszel támadt közmunkásokra Debrecenben. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Két napig ittak  Az ítélet szerint a bűncselekményt megelőző este az indulatos és agresszív természetű férfi nagyobb mennyiségű alkoholt ivott az egyik barátjával, majd az italozást másnap délelőtt is folytatták. Kora délutánra elfogyott az alkohol, így az ekkor már részeg, s bódító szer hatása alatt is álló terhelt elment a közeli boltba, hogy további szeszes italt vásároljon. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A […]

Hírek

Tűz az újbudai mélygarázsban: egy közeli étterem dolgozói találtak rá a 49 éves nő holttestére

Egy közeli étterem dolgozói vették észre a földön fekvő embert két autó között abban a mélygarázsban, amelyben tűz ütött ki pénteken. A 11. kerületben több autó is leégett. A tűzoltók, miután eloltották a tűzet és kiszellőztették a garázst, elvonultak. A 49 éves nő holttestére ezután találtak rá a futárok.  Kigyulladt autó Amint arról beszámoltunk, péntek hajnalban tűz ütött ki egy 11. kerületi társasház mélygarázsában, a mínusz második szinten. A lángok több járművet is elértek, köztük egy kisteherautót és hat másik autót. A tűz vélhetően egy töltés alatt lévő elektromos autóból indult ki. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva […]

Hírek

Dráma a Rám-szakadékban: súlyosan megsérült egy 10 éves kisfiú, 14 barlangi mentő érkezett a helyszínre

Egy 10 éves kisfiú sérült meg a Rám-szakadékban szombat este. 14 barlangi mentő sietett a segítségére. A gyermeket az esztergomi kórházba szállították. Vasárnap pedig Telkiben, az erdő közepén törte el a lábát egy turista.  Segítséget kértek  Szombat délután 15:03-kor a Magyar Barlangi Mentőszolgálattól kértek segítséget, miután egy 10 éves fiú szenvedett térdsérülést a Rám-szakadékban. “Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mint utóbb kiderült, nem a kitett, tényleg veszélyes részeken csúszott meg, hanem minden veszélyesnek tűnő rész után, közvetlenül a felső pihenőhely közelében. Habár a sérülése elsőre nem tűnt súlyosnak, a sérült végtag fájdalmas volt és nem volt terhelhető” – írták közösségi oldalukon […]

Hírek

Tragédia Újbudán: töltés közben kigyulladt az elektromos autó, egy 49 éves nő holttestét találták meg a mélygarázsban

Péntek hajnalban tűz ütött ki egy 11. kerületi társasház mélygarázsában, a mínusz második szinten. A lángok több járművet is elértek, köztük egy kisteherautót és hat másik autót. A tűz vélhetően egy töltés alatt lévő elektromos autóból indult ki.  Nem volt víz a lakásokban A garázsban hatalmas károk keletkeztek, a levegőben még órákkal az eset után is mérgező anyagok voltak jelen, ezért csak a tűzoltók mehettek le. A garázslejáratot rendőrségi szalaggal zárták le, a bejáratnál rendőrautó állt. A lift nem működött, és több lakásban víz sem volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 […]

Hírek

Motorosbaleset Cegléden: nem adta meg az elsőbbséget az autós, a 65 éves férfi a helyszínen meghalt

Halálos baleset történt csütörtök délután Cegléden, a Bajza utca és az Összekötő út kereszteződésében. Egy személygépkocsi és egy motor ütközött. A motoron ketten utaztak, a motor vezetője a helyszínen elhunyt. Utasát mentőhelikopter szállította súlyos sérüléssel kórházba. A gépkocsi vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Ketten ültek a motoron  Amint arról beszámoltunk, halálos motorbaleset történt Cegléden. A helyszínre 4 mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett. Az egyik ceglédi lakossági csoportban egy szemtanú csütörtökön ezt írta: “Ketten voltak a motoron valószínűleg, mert ketten feküdtek a földön bukósisakban, az egyikőjük valószínűleg hölgy, akkor még nem volt ott a mentő, de sokan segítettek már”.  A Budapest és […]

Hírek

Munka közben lett rosszul, majd meghalt Lipták László: az egykori focista 46 éves volt

Elhunyt Lipták László, a Diósgyőr egykori játékosa, akit 46 évesen, tragikus hirtelenséggel ragadott el a halál. Az egykori sportoló külföldi munkavégzés közben halt meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.  Tornyi csapatában játszott  A miskolci születésű Lipták Diósgyőrben kezdett el focizni, 19 évesen a Tornyi Barnabás vezetőedző irányította DFC-ben mutatkozott be felnőttek között, az élvonalban, a 1998. május 23-án lejátszott DFC – FTC (0-2) bajnokin, csereként.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. A Honvédhoz szerződött Diósgyőrtől, 2000 nyarán – amikor a hetedosztályba zuhant a csapat –, 31 élvonalbeli […]