Válassza az Oldal lehetőséget

Aktuális

Pofátlan duguláselhárító: a túlárazás nagyon ment, több tizmillió forintot viszont elfejetett bevallani az adóhatóságnak

Papíron szüneteltette a tevékenységét, mégis tovább dolgozott egy duguláselhárítással foglalkozó vállalkozó. Számlát pedig nem mindig adott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-budapesti igazgatóságának ellenőrei több mint 20 millió forint adókülönbözetet tártak fel. Túlárazta munkáját  2024-ben egy ideig egyéni vállalkozóként működő, majd a tevékenységét szüneteltető, sürgős duguláselhárításra szakosodott adózó az interneten hirdetett, de a munkájával több minőségi probléma volt, illetve túlárazási és számlázási kifogás is érkezett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Nem fizetett adót Az adózó nem működött együtt az adóhatósággal, de a NAV rendelkezésére álló adatállomány […]

Tudj róla

Halálra gázolt egy embert a vonat Agárdon, a vasúti átjáróban

A Veszprémből 4:58-kor Budapestre elindult sebesvonat Agárdon a Camping utcai fénysorompós vasúti átjáróban elütött egy gyalogost, aki a balesetben életét vesztette. Az érintett vonalon jelentős forgalmi változásokat vezetett be a MÁV.  Gázolt a vonat Vasárnap reggeltől baleseti helyszínelés miatt Gárdony és Székesfehérvár között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, a székesfehérvári vonalon a menetidő 15-20 perccel megnőhet, vonatkimaradásokra is számítani kell. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Forgalmi változások: Pótlóbuszok járnak A távolsági vonatok Kápolnásnyéken és Gárdonyban megállnak. Gárdony és Székesfehérvár között pótlóbuszok is közlekednek. A dél-balatoni […]

Ezt olvastad?

Belső vizsgálatot rendelt el a honvédelmi miniszter, miután ismeretelenek alkatrészeket loptak a kecskeméti MiG–29-esekből

Két héttel ezelőtt ismeretlenek jutottak be a kecskeméti katonai repülőtér területére, és a MIG-29-es vadászgépek orrkúpjai alatti lokátortérből vittek el alkatrészeket. Az információk szerint a tolvajok egyszerű módszerrel jutottak be a stratégiai pontra. Átvágták a drótkerítést, felhajtották, majd besétáltak a területre. Belső vizsgálat indult  A Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatot indított, miután ismeretlenek több MiG–29 vadászgépet rongáltak meg a kecskeméti katonai bázison. A tolvajok a kerítésen keresztül jutottak be a területre, ahol néhány orosz gyártmányú gépből alkatrészeket vittek el.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Kivonták a […]

Ne hagyd ki

Elgázolt egy embert a vonat, leállt a közlekedés Pestszentimre és Gyál között

Budapest és Gyál határán elütött egy embert a vonat csütörtök félelőtt. Az utasokat pótlóbuszra szállítják át. Baleseti helyszínelés miatt Pestszentimre és Gyál között nem közlekedhetnek a vonatok, ezért a délelőtti órákban a lajosmizsei vonalon hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítani. Forgalmi változások A pótlóbuszok megállóhelyei Gázolt a vonat Erdőteleknél Kedd éjszaka vonat gázolt el egy embert Kál és Erdőtelek között. A helyszínre érkező füzesabonyi hivatásos tűzoltók emelték ki a sérültet a szerelvény alól, majd átadták őt a mentőszolgálat munkatársainak. Túlélte a balesetet  Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője  a heol.hu-nak azt mondta, egy 50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel, de […]

Hírek

Olyan rossz állapotban van a Flórián téri felüljáró, hogy novemberig nem végeznek a felújítással

A tervezettnél tovább tart majd a Flórián téri felüljáró felújítása, mert rosszabb állapotban van, mint azt a szakértők gondolták. A felüljáró déli hídját március 1-jén zárták le, és az eredeti terv szerint őszig tartott volna a korszerűsítés. A lezárás az autósokat és a tömegközlekedést is egyaránt érinti, hiszen az Árpád hidat a Szentendrei úttal összekötő szakaszon naponta több tízezer ember közlekedik. Nem készül el a felüljáró A vártnál tovább fog tartani a Flórián téri felüljáró felújítása, ugyanis rosszabb állapotban van, mint azt a szakértők elsőre gondolták. Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője a Magyar Hangnak azt mondta, hogy az ütemezetten elvégzett […]

Hírek

Halálos baleset Veszprémnél: előzés közben leesett a motorról, majd két autó is áthajtott a 45 éves férfin

Összeütközött három személygépkocsi és egy motorkerékpár a 7217-es út Veszprém és Szentkirályszabadja közötti szakaszán, a 2. kilométernél, kedd este – közölte a Katasztrófavédelem. Az elsődleges hírek szerint egy autós előzésbe kezdett, de még a manőver befejezése előtt visszatért a saját sávjába.  Áthajtott rajta az autó  Mögötte egy motoros is előzni próbált, azonban az előtte haladó autótól nem láthatta a szemből érkező járművet. Amikor az autó visszasorolt, a motoros már nem tudott kitérni és a szemből érkező kocsi bal oldalának ütközött. A 45 év körüli férfi a baleset során leesett a motorról. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

Hírek

Halálra késelte a pultosnőt a mezőberényi kocsma törzsvendége, mert a nő nem viszonozta a férfi szerelmét

Még tavaly nyáron késelte halálra a 25 éves pultoslányt egy 47 éves törzsvendég az egyik mezőberényi sörözőben. A vád szerint a férfi beleszeretett a fiatal nőbe, akinek közben lett párkapcsolata, boldog volt. A férfi egy hétig készült a szörnyű tettére, élete végéig börtönben maradhat. Késelés a sörözőben Tavaly júniusban, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába bejelentés érkezett, hogy Mezőberényben, egy sörözőben két ember megsérült. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Halálra késelte a nőt  Egyikük a pultos nő volt, aki a helyszínen életét vesztette, a másik pedig egy férfi, […]

Hírek

Leesett a biciklijéről és meghalt egy férfi Balatonbogláron

Biciklizés közben rosszul lett egy ötvenes éveiben járó férfi Balatonbogláron a hétvégén. Elesett, majd nem sokkal később meghalt. A múlt napokban két kerékpáros is meghalt biciklizés közben.  Súlyos koponyasérülése volt  A szemtanúk a baleset után azonnal mentőt hívtak a magatehetetlenül fekvő kerékpároshoz, majd az odaérkező szakemberek mentőhelikoptert és mentőtiszti kocsit is riasztottak a helyszínre. Az akkor már nem lélegző férfi újraélesztését egy szabadnapos orvos kezdte meg. A koponyasérülése azonban olyan súlyos volt, hogy nem sikerült megmenteni az életét. A rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben – írja a tenyek.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 […]

Hírek

Tragédia a Pilis-tetőn, a súlyos sérüléseket szenvedett férfiért mentőhelikopter és speciális egységek érkeztek – Fotók

Nagyszabású életmentő akció helyszíne volt a Pilis-tető alatti rét. Egy súlyos sérüléseket szenvedett férfire talált egy biciklis, aki értesítette a hatóságokat, ezt követően indult az akció. A mentésről készült képeket a cikkünk alján lehet megnézni. Elindult a mentés Szombaton a késő délutáni órákban egy 55 éves férfi öngyilkossági szándékkal kárt tett magában a Pilis-tető alatti rét bokros területén, vélhetően felvágta az ereit. Vasárnap reggel egy biciklis vette észre a földön fekvő, súlyos sérüléseket szenvedett bajbajutottat és értesítette a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálatot, a HUNGO-t. Az ilyenkor meghatározott eljárásrend szerint a jelzést továbbították a hatóságoknak és ezzel elindult a mentési folyamat. A Budapest […]

Hírek

Visszavette az Orbán-kormány a ferihegyi repteret, máris kitiltották az autósokat a legjobb parkolókból

Utasok tízezreinek tette kényelmetlenné az életét a ferihegyi reptér. Eddig bárki megállhatott ingyen 5 percre a terminál előtt, hogy kitegye vagy felvegye a rokonait, ismerőseit családját és a bőröndöket. Az Orbán-kormány 1200 milliárd forintért vette vissza a repteret, most kitiltották az autósokat a legjobb parkolóból, mától marad a gyaloglás, bőröndökkel, kisgyerekekkel. Vége a terminál előtti ingyenes parkolásnak Közvetlenül a terminál be és kijáratánál eddig pár percet lehetett parkolni ingyen. Ez pont arra volt elég, hogy a bejárathoz a legközelebb kiszálljon a család a bőröndökkel együtt az autóból, majd apuka elvitte az autót a távolabbi Smart vagy Holiday parkolóba. Onnét visszasétált […]

Ne hagyd ki

„Saját szemünkkel láttuk azt a fájdalmas veszteséget” – elhunyt egy fiatal mentőtiszt és a férje, bajtársai nem tudták megmenteni az életüket

Péntek este közlekedési balesetben életét vesztette Szigeti Barbara Júlia, valamint a vele egy gépkocsiban utazó férje Fejér vármegyében. A történtekről az Országos Mentőszolgálat közösségi posztjában számoltak be. A házaspár autója frontálisan ütközött egy Audival.  Baleset Soponyánál Tragikus baleset történt tegnap este Fejér megyében, egy fiatal mentőtiszt és a férje veszítette életét. A rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 8-án 19 óra 15 perc körül a Soponyát Kislánggal összekötő úton, Soponya felé közlekedett Suzuki típusú autójával, az adott útszakaszra maximálisan megengedett 40 km/h sebességhatárt túllépve egy 30 éves nő.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már […]

Hírek

A Ruszwurm Cukrászda után, a napokban elhunyt Szamos Miklós másik budavári cukrászdáját is lezárták a végrehajtók

Amint arról beszámoltunk, szerda reggel a végrehajtók bezárták az 1. kerületben lévő Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos, Szamos Miklós pár órával később, szívinfarktust kapott, majd meghalt. Péntek reggel pedig a néhai cukrászmester másik üzletét, a Dísz tér sarkán fekvő Korona Cukrászdát is végrehajtók foglalták el, rendőrök kíséretében. Végrehajtók a Korona Kávéháznál A Ruszwurm néhai tulajdonosának másik cukrászdájánál, a Korona Kávéháznál is végrehajtók jelentek meg péntek reggel hét órakor a budai Várban, amivel pont került egy másfél évtizede húzódó bérleti vita végére. A Ruszwurm Kft. ügyvezetője, Gálné Kis Mária Zsuzsanna, a behajtóknak könnyes szemmel elmondta, hogy „a Ruszwurm Kft. vezetősége fenntartja az álláspontját, […]

Hírek

Felháborító: Az utcán végzik a dolgukat, nem törődnek senkivel – Érd polgármestere, Csőzik László is kiakadt a botrányos fotókon 

Érd belvárosában az utcán és a TopShop üzletközpont lépcsőin végzik el a dolgukat a hajléktalanok – állítja egy érdi hölgy, aki fotót és videót készített az éppen dolgát végző emberekről. A képek kiverték a biztosítékot Érden, a polgármesternek kellett közbeavatkoznia. Csőzik László állítja: folyamatosan járőröznek a városrendészet munkatársai a központban. Szarnak, hánynak, hugyoznak A kétségbeesett érdi hölgy így fogalmazott az egyik helyi csoportban: “A sétáló utca használhatatlan, mert éjjel nappal ott fetrengnek, sz*rnak, h*gyoznak, hánynak, és b*sznak. Mindezt akar fényes nappal is. Talán ez a kisebb baj, bár kétlem, hogy bárki kiváncsi lenne rá, vagy örülne, ha a gyermeke megpillantaná” […]

Hírek

Tilos a fürdőzés a Duna verőcei, alsógödi és felsőgödi szakaszán

Átmenetileg tilos a fürdőzés a verőcei Duna-szakaszon, illetve a Duna alsógödi és felsőgödi strandszakaszon. A budapesti kormányhivatal határozata szerint a folyón levonuló árhullám miatt a vízben az egyik baktérium koncentrációja jóval meghaladja a megengedett mértéket.  Tilos a fürdés Verőcén A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Vízminőség-vizsgáló Laboratóriuma által Verőce Község Önkormányzata részére megküldött, augusztus 4. és 6.  között készült természetes fürdővíz vizsgálati jegyzőkönyv alapján a Duna vize Verőcénél fürdőzésre jelenleg nem alkalmas, a fürdőzés tehát átmenetileg tilos. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Magas a baktérium koncentrációja  […]

Hírek

Három évvel ezelőtt agyonverte és a kertjében eláasta nőismerősét egy somogyi férfi: a holttestet csak most találták meg

A Somogy Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki még 2022-ben bántalmazta olyan súlyosan nőismerősét, hogy az belehalt a sérüléseibe. Együtt ittak A férfi, évek óta ismerősi viszonyban állt a rendezetlen életvitelű asszonnyal. A nő a férfi lakására járt ruhát mosni, ilyenkor alkoholt is fogyasztottak, illetőleg időnként pénzt is kért tőle. Korábban előfordult, hogy a nő, részegen balhézott a férfi házába. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Verte a nőt A tulajdonos ilyenkor dühös lett és többször megverte a […]

Hírek

Leállította Komáromban a vasúti közlekedést a Katasztrófavédelem, órákig fennakadás lehet a győri és a székesfehérvári vonalon

A Budapest-Győr–Hegyeshalom és a Székesfehérvár–Komárom vonalon hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítani, mert Komárom állomáson a Katasztrófavédelem 7:20-tól bizonytalan időre leállította a vasúti közlekedést – közölte a Mávinform. Leállították a forgalmat  Egy Szlovákia felől Komáromba érkezett tehervonat két tartálykocsijánál füstöt észleltek a teherpályaudvaron, emiatt leállították a vasúti forgalmat.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Forgalmi változás  Újra járnak a vonatok  A Katasztrófavédelem engedélyezte a vonatközlekedést Komáromnál, így ismét teljes útvonalon közlekedhetnek a vonatok, nem kell pótlóbuszra átszállni a Budapest-Győr–Hegyeshalom és a Székesfehérvár–Komárom vonalon. Fokozatosan csökkennek a késések, […]

Hírek

Autósok brutális verekedése az Árpád hídnál és Csepelen, kalapáccsal akart ütni az egyik, a másik durván földre verte a másikat – Videó

Döbbenetes felvételek kerültek nyilvánosságra a minap. Az egyik videó az Árpád hídnál készült, ott egy fekete autós férfi megver egy sovány BMW-s fickót. A másik videó Csepelen készült, ott kalapáccsal akarta megverni a hátsó autó vezetője az előtte haladó sofőrt. A két videót a cikkünk alján lehet megnézni. Az elkövetőek akár 3 év börtönt is kaphatnak – feltéve, ha a rendőrség nyomozást indít és elítélik a tetteseket a bíróságon. Balhé az Árpád hídnál A Budapesti Autósok egyik olvasója meghökkentő videót küldött a portálnak, amelyen egy súlyos közterületi konfliktus látható. Az események egy közúti nézeteltérés nyomán fajultak el, majd perceken belül óriási […]