Aktuális
„Attól félek, nem hisznek a páromnak” – a holtan talált kéthetes csecsemő anyja azt állítja, egy fekete autós rabolta el a kis Attilát
Augusztus 20-án borzasztó tragédia történt Nagydorogon. A rendőrség tájékoztatása szerint egy kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A picit előtte eltűntként kereste a rendőrség. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd. Sétálni vitte az anyja A tragédia délelőttjén, a picit édesanyja sétálni vitte a faluba. Haza pedig már a csecsemő nélkül érkezett. A nő elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott. A bejelentés […]
Tudj róla
Kútba esett egy nő Sajópüspökiben, a szomszédok kezdték meg az újraélesztését
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi lakos összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhetően sikerült megmenteni egy idősebb nő életét, aki fejjel lefelé zuhant egy udvari kútba Sajópüspökiben. Kútba esett Augusztus 15-én kora esti órában riasztották a Készenléti Rendőrség közterületi járőreit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Sajópüspökibe, ahol a bejelentés szerint egy nő esett a családi ház udvarán található kútba. A helyszínre érkező rendőrök megkezdték az eszméletlen asszony újraélesztését, valamint megkérték az OMSZ segítségét. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Megkezdték az újraélesztését Az asszony életét a családtagok és szomszédok gyors […]
Szponzorált cikkek
Potencianövelő, amit sok férfi választ bizalommal
Előfordulhat, hogy egy férfi úgy érzi, most nem a legjobb formáját hozza. A mindennapi nyomás, a...
Ezt olvastad?
Három állami gondozott lány tűnt el Tiszakürtől, egyelőre senki nem tudja, hol lehetnek a kiskamaszok
Az elmúlt napokban három fiatal lány eltűnése miatt adott ki közleményt a rendőrség, mindegyikük Tiszakürtön élt. A lányok feltehetően a helyi lakásotthonok egyikében laktak. Egyelőre senki nem tudja, hol lehet a három kamasz. Eltűnt 3 lány Két nap leforgása alatt három fiatal lány tűnt el Tiszakürtről. A kunszentmártoni rendőrök feltételezése szerint közösen hagyhatták el gondozási helyüket, és jelenleg is együtt lehetnek – írja a szóljon.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Egyszerre mentek el A három eltűnt gyermek közül a legfiatalabb a 12 éves Cintina, akit utoljára május 16-án láttak. […]
Szponzorált cikkek
Biztonságos potencianövelő használat
A modern életvitel, a stressz és az egészségi állapotok egyaránt hozzájárulhatnak a merevedési...
Ne hagyd ki
Ígéretcunamit zúdított az Orbán-kormány Budapestre és környékére valamint az egész országra: minden megépül, amit a legutóbbi választások után töröltek
Öt új híd a Dunán, három új gyorsforgalmi út, HÉV-ek felújítása, az M0-ás folytatása. Újra hatalmas ígérethalmazzal állt elő az Orbán-kormány a választások előtt fél évvel. 40 ezer milliárd forintból építenének rengeteg közlekedési fejlesztést szerte az országban. Ezeket a projekteket a legutóbbi választások előtt is megígérték, kampányoltak is ezekkel az ígéretekkel a képviselőik, aztán miután a Fidesz megnyerte a választást, a háborúra és a brüsszeli szankciókra hivatkozva minden projektet töröltek. Úgy tűnik a négy éve bevált receptet ismét előveszi a Fidesz. Minden képviselőjük ismét megígérhet mindent a kampányban, aztán majd keresnek egy okot, hogy miért nem lesz az egészből semmi. […]
Szponzorált cikkek
Az ideális orsó feeder horgászathoz
A feederezés a horgászat egyre népszerűbbé váló válfaja, ezért az ehhez illeszkedő felszerelés...
Hírek
Augusztus 20: itt lesznek forgalomkorlátozások és lezárások a tűzijáték miatt
Budapest belvárosában több helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt, amelyek a közösségi közlekedést is érintik. A tűzijáték szerda este 21 órakor kezdődik. Előtte két órával már lezárják a Margit híd és a Szabadság híd között hidakat, rakpartokat és a környező utcákat is. Forgalomkorlátozások a belvárosban Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 […]
Hírek
Elgázolt egy embert a villamos Budapesten, az érintett szakaszon pótlóbuszok járnak
Elgázolt egy embert egy villamos a főváros 19. kerületében az Üllői úton hétfő reggel, a baleset miatt az 50-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon, írja az MTI. Szintén a 19. kerületben, hétfő reggel két autó ütközött össze. Tűzoltók emelték ki Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt írta, hogy a gázolás a Fő utca és a Batthyány utca közötti szakaszon történt. A tűzoltók kiemelték a szerencsétlenül járt embert a szerelvény alól, majd átadták a mentőknek.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Nem jár a villamos A Budapesti Közlekedési […]
Hírek
Eltűnt egy terepfutó a szombati verseny közben Cserépfalunál, civilek és a rendőrség is keresi Zsoltot
A Cserépi Trapp terepfutóverseny a Facebook-oldalán közölte, hogy eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt. A faluba még visszaért, írta egri Kárpát Egyesület, 11:20-kor látta egy térfigyelő kamera Cserépfalun a Bethlen utcán, de a célba már nem ért be, telefon nincs nála. Eltűnt egy futó “Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Mi egész este a terepet jártuk extrém helyekre is elmentünk. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit a párkeresés során szinte senki sem úszhat meg?
A feltett kérdést olvasva minden bizonnyal a szerelmi csalódások, a kínos randik és a még cikibb...
Hírek
Gyomorforgató! Két fogyatékos benntlakóval is közösült egy karbantartó a Máltai Szeretszolgálat intézetében, a férfit nem rúgták ki a munkahelyéről
Két mentálisan sérült betegét is megerőszakolta egy dolgozó a Szabolcs vármegyei Gacsályon. A férfit a napokban gyanúsította meg az ügyészség nemi erőszakkal annak ellenére, hogy ő mindent tagad. Az év elején pedig azért tört ki a botrány ebben a bentlakásos otthonban, mert egy gondozó megvert és megrugdosott egy beteget. Többen is végignézték, de nem léptek közbe, mert féltek. Kihasználta a fogyatékos nőket Egy karbantartó ellen indult nyomozás a fogyatékkal élők gacsályi otthonában, miután a gyanú szerint két, mentális sérüléssel élő nővel is közösült. A fenntartó belső vizsgálatot indított, a férfit pedig áthelyezték. A férfit idén márciusban vitték el a rendőrök. A […]
Hírek
Öt kisgyermek élt az érpataki bordélyházban, miután letartóztatták szüleiket, a nagynénjükhöz kerültek: a rokon élelem nélkül napokra magukra hagyta a kicsiket
Az öt gyerek kálváriája ez év márciusában kezdődött, amikor kommandósok lerohantak egy érpataki családi házat, mivel a gyanú szerint az apa és az anya bordályházat üzemletettek az ingatlanban. Mindezt úgy, hogy a házban öt kiskorú gyermek is nevelkedett. Intézetis lányokat csábítottak el A megalapozott gyanú szerint a 16 és 20 éves fiúk különböző internetes fórumokon összeismerkedtek korábban intézetben nevelkedett vagy gyermeküket egyedül nevelő fiatal nőkkel, majd őket a szüleikkel közösen lakott érpataki lakásba vitték. Itt szerelmet vallva, kiszolgáltatott helyzetüket felhasználva, szállást biztosítottak nekik, és a családtagok együtt rábírták őket arra, hogy férfiaknak pénzért szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A Kékvillogó legfrissebb híreit […]
Hírek
„Ott feküdt a kisunokám, a kocsi alatt volt a feje” – megszólalt a halálra gázolt 9 évdes kislány nagymamája
Döbbenetes tragédia történt hétfő késő délután. Halálra gázoltak egy kislányt Sátoraljaújhelyen. Egy autó kanyarodás közben elsodort és elgázolt egy azonos irányba haladó kerékpáros gyermeket. A 9 éves kislány a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják a baleset körülményeit. Átment a testén az autó A 9 éves Lívia, miután az autó alá került, a kocsi átment a testén. A helyiek azonnal az utcára sereglettek, többen könnyes arccal nézték végig, ahogyan a mentősök a vérző gyerekhez rohannak. Hamarosan a zsaruk sátrat is vontak a lezárt helyszín köré, hogy a mentősök zavartalanul dolgozhassanak. Bár ők mindent […]
Szponzorált cikkek
Hogyan kell ápolni a szarvasmarhák csülkét és patáját?
Ahhoz, hogy magas szintű legyen a termelés, fontos, hogy ne hanyagoljuk el a szarvasmarhák...
Ne hagyd ki
Egy nap alatt két BKV-busz gyulladt ki Budapesten, veszélyben vannak az utasok
A tegnapi József Nádor téri busztűz után ma délelőtt is kigyulladt egy kék busz, ezúttal a budai oldalon. Mi történik a fővárosi buszokkal? Biztonságban vannak az utasok? Teljesen kiégett Kigyulladt a 16-os BKV-busz szerda délelőtt Budapest belvárosában, a József nádor tér közelében, a lángok a motortérben csaptak fel és átterjedtek a szomszédos épületre és a jelzőlámpára is. A tűzoltók 46 perc alatt eloltották a tüzet, a busz teljesen kiégett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Újabb busz lángolt A tegnapi baleset után csütörtök reggel újabb busz […]
Hírek
Halála előtt pár nappal a szomszédjára hagyta rózsadombi lakását egy haldokló nő, a rokonok a bíróságon támadták meg a végrendeletet
Szomszédjára hagyta a rózsadombi lakását egy idős, rákbeteg asszony. Halála után a rokonok beperelték az örököst, szerintük Máriát alkohollal itatta a nő és amikor aláírta a végrendeletet, nem volt beszámítható állapotban. Halála előtt írta alá a végrendeletet 2019 májusában a végstúdiumban szenvedő Mária kórházi kezelés alatt állt. Ekkor írt alá egy végrendeletet, amelyben minden vagyonát a szomszédjára, egy szintén idősebb nőre hagyta. Hét nappal később elhunyt, így az örökös rögtön hozzá is jutott egy rózsadombi lakáshoz és annak minden ingóságához, egy garázshoz, 11 millió forint készpénzhez és még néhány százezer forint értékben különböző kötvényekhez. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit […]
Hírek
Tragédia Sopronban: rohamot kapott az erkélyen, majd kizuhant a negyedik emeletről a 16 éves fiú
Hétfőn reggel egy soproni lakótelepi ház negyedik emeletéről lezuhant egy 16 éves fiú, A helyszínen élők szerint a fiatal a lakás erkélyén lett rosszul, nekiesett az üvegkorlátnak, ami eltört, és a fiú a mélybe esett. A mentők három percen belül a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni. Tragédia Sopronban Halálos baleset történt Sopronban, augusztus 11-én reggel egy fiatal, 16 éves fiú esett ki egy negyedik emeleti lakás erkélyéről, miután az üveglapokból álló, régi erkély kitört. A fiú rosszul lett az erkélyen, és nekicsapódott a több mint 40 éves üvegnek. A mentők hamar a helyszínre értek, de nem tudták megmenteni […]
Hírek
Kiszivárgott az új KRESZ! Elképesztő dolgokra kell felkészülniük az autósoknak, gyalogosoknak, rollerezőknek
Ahogy azt korábban az elsők között megírtuk, hónapok óta dolgoznak a szakemberek a 2026-ban életbe lépő új KRESZ vagyis közlekedési szabályok módosításán. Tilos lesz a gyalogosoknak a zebrán telefonálni, a kütyü nyomkodni, ugyanakkor az autósok akár 140 km/h-val is mehetnek ott, ahol majd megengedi a közútkezelő. Ezen kívül számos újdonság vár ránk, a rollerezők biztosan meglepődnek majd. Nem vezethetnek túl erős autót a friss jogsisok Korábban többször írtunk friss jogsis balesetekről. Ezt a törvényalkotók is olvashatták, ugyanis 2026-tól lényeges szigorítás léphet életbe a frissen megszerzett jogosítványokkal kapcsolatban: az új szabályozás szerint a kezdő sofőrök nem ülhetnek majd 300 kilowatt (azaz […]
Szponzorált cikkek
Hogyan nyerd vissza bőröd ragyogását és természetes egyensúlyát?
A bőrünk sok mindenről árulkodik, többek között az egészségi állapotunkról és a korunkról is. Az...
Hírek
Kunfehértói kettős gyilkosság: kórházban volt az asszony, mielőtt végzett vele, majd magával is az idős férfi
Megölte feleségét, majd magával is végzett egy 78 éves férfi Kunfehértón – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn. A férfi vasárnap 18 óra körül kunfehértói otthonukban megölte a feleségét, majd ezt követően végzett önmagával is. Az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Kórházban volt a nő Az idős házaspár zárkózottan élt. Úgy tudni, mindketten betegeskedtek. A bakon.hu szerint két gyermekük van, egyikük egy közeli településen él, a másik a családjával egy távoli földrészen. A falbeliek elmondása szerint a tragédia előtt egy héttel az idős férfi arra panaszkodott, hogy a felesége kórházban van. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]
Hírek
Emberi maradványokat találtak egy hajdúsámsoni területen, ahol lakópark építését tervezik
Emberi maradványokra bukkant egy fiatal fiú Hajdúsámson egyik belvárosi, lakatlan telkén szerdán. A helyszín nem ismeretlen a helyieknek, hiszen korábban református temető működött itt, később pedig magántulajdonba került. Most lakóparkot építenének oda. Csontokat találtak Murguly Gábor alpolgármester elmondta, nem ez az első eset, hogy csontokra bukkannak a területen. Volt már, hogy gyerekek, máskor kutyasétáltatók jelezték, hogy emberi maradványokat találtak, pedig a korábbi információk szerint az elhunytakat már exhumálták. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. A Református Egyházé volt a terület Mivel a telek nincs elkerítve, bárki bemehet oda. Az […]
Hírek
„Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához” – meghalt a 12 éves kislány, akinek kosárlabda edzés után állt le a szíve
Gyászol a szekszárdi kosárlabdázás, a gyerekcsapat egyik tehetséges tagja halt meg. Dóri mindössze 12 éves volt, amikor az edzése után rosszul lett és megállt a szíve. A mentőknek sikerült újraéleszteniük, de pár nap múlva a kislány, a kórházban meghalt. Leállt a szíve Szörnyű pillanatok játszódtak le kedden délelőtt a szekszárdi Baka István Általános Iskolában. Egy fiatal lány, aki a Tarr KSC Szekszárd kosárcsapatának játékosa, edzés után lett rosszul. Először remegni kezdett, majd minden előjel nélkül összeesett és leállt a szíve. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Újraélesztették a […]
Szponzorált cikkek
Mi az, amit feltétlenül pakolj be a bőröndbe?
Amikor végre eljutunk oda, hogy a szabadság előtti utolsó munkanapnak is vége, akkor kerülnek elő...