Rettegett attól, hogy 4,5 alá esik az átlaga, az a 17 éves fiú, aki órán megszúrta tanárnőjét. Társai szerint előre jelezte, hogy végezni akar tanárnőjével, de ők nem vették komolyan.

A fiú átlagos, normális családban nőtt fel egy Veszprém megyei kisvárosban. Általános iskolában is jó tanuló volt, a reál tantárgyakon kívül a zene érdekelte, a kedvenc hangszere a trombita. Középiskolába Győrbe került, ahol kollégiumban lakott. Szüleinek soha nem kellett őt noszogatni azért, hogy tanuljon, ő maga választotta, saját magát hajszolta a tanulásba.

 „Korábban is többször mondogatta, hogy le kellene szúrni a tanárnőt, de mi mindig azt hittük, hogy ezek csak üres szavak. Szerda reggel azt mondta, ne tanuljunk fizikára, meg a többi órára, elintézi, hogy ne írjunk semmiből” – mondta a Blikknek az egyik osztálytársa.

A végzetes óra

Óra előtt még a fülhallgatóját is odaadta valakinek, mondván, neki már nem lesz szüksége rá. Aztán kivitte a tanárnőnek a füzetét, hogy ellenőrizze a benne lévő feladatot.

Beállt a tanárnő mögé és úgy csinált, mintha ököllel meg akarná ütni a pedagógust. Ám ütés helyett a zsebéből előhúzta a kést, és hátba szúrta vele a tanárnőt. Amikor látta, hogy mindenki halálra rémült, annyit mondott, hogy ne féljenek az osztálytársai, őket nem akarja bántani.

A nő a földre esett, s a dulakodásban a kezén is megsérült, a tanártársak mentették ki, miközben a fiú a pedagógus székében ülve várta a rendőröket.

A tanárnő

A Bors azt írja, a fizika-matematika szakos jelenleg kórházban van még. Karját megműtötték. A testi fájdalmak mellett a lelki traumával is meg kell küzdenie. Ő volt H. András Csaba osztályfőnöke.

A LikeNews.hu az esetről ebben a szóló cikkben írt, ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: helyszínelés a győri szakközépiskolában – Forrás: police.hu