Az énekesnő nem titkolja, hiányoznak számára az önfeledt baráti találkozók, a szerettei ölelése. Érzéseit most dalban is elmondja Rúzsa Magdi. 

Nem győznek hálálkodni a rajongók

Nem kis komment-cunamit indított el a legnagyobb videomegosztó oldalon Rúzsa Magdi új dala, amelynek klipje alatt nem győznek hálálkodni a rajongók. A ’Szembeszél’ című dal ugyanis maga az életigenlés, amelyre Rúzsa Magdi, – és a rajongók kommentjeit látva – sokak szerint most, a járvány sújtotta helyzetben igencsak szükségünk van. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ilyen dalt szeretett volna írni

„Szerettem volna egy olyan dalt írni, amely arról szól, hogy elég a sötétségből, hagyjuk magunk mögött, már a napfényt várjuk. Nézzünk előre, éljünk, ne temessük el magunkat ebben az időszakban sem! Ezt mindenképp szerettem volna kommunikálni” – árulta el az énekesnő a 95.8 Sláger FM-en, aki képi világában egy felhőtlen, bulizós videoklipet álmodott meg.

Ez volt a cél

Mint mondja, éppen az volt a célt, hogy felidézzük, milyen fantasztikus dolgok ezek, ne felejtsük el mi állhat előttünk, még ha most elérhetetlennek is tűnik.

Mutatjuk a dalt:

Az emberi kapcsolatok

„Ebben az időszakban még inkább felértékelődtek az emberi kapcsolatok. Ha belegondolok, a barátaimmal már mi sem öleljük meg egymást, nincs puszi, maximum egy-egy ökölpacsi, az is csak ritkán.”

Az érintés hiánya

„Hiányzik az érintés! Már el is felejtettük, hogy milyen úgy bulizni, hogy mások is ott lihegnek körülöttünk, hogy milyen érzés az, amikor ezt „szabad”. Hiányoznak ezek a dolgok, ahogy az érintés is. Erre nemcsak a léleknek, de a testnek is szüksége van” – mondta Rúzsa Magdi, akinek Karma című lemeze nemrég jelent meg. Az énekesnő bár hívő, hisz a sorsszerűségben.

Semmi sem történik véletlenül

„Semmi sem történik véletlenül, talán ez a mostani helyzet sem. Hiszen rávilágít arra, hogy hogyan élünk…vagy hogyan kellene élnünk. Több dalon keresztül feszegetem ezt a témát, hiszen biztos vagyok benne, hogy minden, mindennel összefügg. Istenhívő vagyok, nevezhetjük bárhogy, de abban hiszek, hogy van az az „Egy”, ami mindent összefog, a múltat, a jelent és a jövőt is. Ezért is bátorkodtam a lemeznek a Karma címet adni, szerintem nagyon különleges lett ez az album” – tette hozzá a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Rúzsa Magdi. 

Nemrég beoltották

Mint ahogyan azt a LikeNews.hu hírportál is megírta a csinos énekesnő is megkapta a koronavírus elleni vakcinát néhány nappal ezelőtt.

Gyorsabban visszakaphatjuk az életünket

“Ha mindenki oltat, előbb indulhat meg az életünk. Fontos, hogy mindenki dolgozni tudjon mielőbb, fontos, hogy akik egy éve bevétel nélkül vannak, el tudják tartani a családjaikat. Minden oltással egy lépést teszünk, hogy gyorsabban visszaálljunk, hogy pörögjön a gazdaságunk, hogy szabadabban lélegezzünk. Te is felelős vagy! Oltass!” – írta pár nappal ezelőtt a bejegyzésében Magdi.

Megjelent a 8. stúdióalbuma

Karma címmel megjelent Rúzsa Magdolna nyolcadik stúdióalbuma. Az énekes elektronikus poplemezén ismét Szakos Krisztiánnal dolgozott együtt. “Mivel korábban már megszoktuk, hogy ketten írjuk és rögzítjük is a dalokat, a járvány, a karantén ebből a szempontból nem jelentett változást. Persze az ember ilyenkor egy kicsit mentálisan megborul, de nagyon termékenyek voltunk, hiszen a Karmán tizennégy dal hallható” – mondta Rúzsa Magdolna az MTI-nek.

Ő írta a dalokat

A Karma dalait, szövegeit az énekesnő írta, a zenék társszerzője, a hangszerek megszólaltatója, emellett a zenei producer és a hangmérnök Szakos Krisztián volt, akárcsak az Érj hozzám (2016) és az Aduász (2018) című album, valamint a tavaly kiadott zenés mesekönyv, az Angyalkert dalai esetében. EZ IS ÉRDEKELHET! Így jött össze Bereczki Zoltán Rúzsa Magdival

Pozitív hangulatú

“Pozitív hangulatú lemezt szerettem volna készíteni, az anyagra felkerült darabok azért is születtek, hogy a nyári fesztiválokon, ha egyszer újra lesznek, meg lehessen táncoltatni a közönséget. Azért jelen van a lírai oldalam is, az album két utolsó dala, a Lábnyomok és a Domine is ilyen” – mesélte az előadó.

Erről szólnak a dalok

A számok a mindennapokról, érzelmekről, szerelemről szólnak. A lemez első klipes dala, a Szembeszél azt mutatja meg, mennyire hiányzik neki a koncertek, fesztiválok közönsége és hogy nagyon várja már az újratalálkozást. “Kellenek az előremutató dalok, amelyek talán energiát tudnak adni a folytatáshoz. Nehéz és nem az igazi karanténból kapcsolatot tartani a rajongókkal, ezért is döntöttem úgy karácsony előtt, hogy 2020 februári dupla teltházas Aréna-koncertem felvételét ajándékként felteszem a YouTube-ra”.

Ezelőtti lemeze 2019-ben jelent meg

Legutóbbi stúdiólemezére, a 2019-ben megjelent Lélekcirkuszra Presser Gábor írt neki dalokat, közösen turnézott is vele. Rúzsa Magdolna az MTI-nek elmondta: tervezik a folytatást. “Úgy érzem, a felszabadult, táncos énem jól megfér a mélyebb, érzékenyebb, az inkább a színházi környezetbe illő oldalammal, és a közönség is szereti bennem ezt a kettősséget”.

Ezt csinálta tavaly

Az előadó tavaly koncertek, turnék hiányában mesekönyvet írt dalokkal Angyalkert címmel, amit nagyon kedvezően fogadott a közönség. “Hatalmas öröm, hogy túlléptük a nyolcezer eladott példányt, ami a mai könyvpiacon nagy szó. Szeretném, ha az Angyalkertből rajzfilm készülne és szó van egy musicalről is, amivel kapcsolatban bölcs tanácsokat kaptam Presser Gábortól”.

Még mindig hátráltatja a pandémia

A pandémia miatt tervezni még most sem lehet, de “ceruzával már vannak beírva koncertdátumok a naptárba”. Az énekes hozzáfűzte: hosszú folyamat lesz, amíg a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba és sok mindent teljesen újra kell kezdeni. “Huszonegy fős koncertstábbal dolgozom, sajnos egy éve nem tudtam munkát adni ezeknek az embereknek”.

Hatalmas sikereket ért el

 A másfél évtizede a legsikeresebb hazai énekesnők közé tartozó Rúzsa Magdolna 2007-ben Magyarország képviseletében Aprócska blues című számával a 9. helyen végzett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon. Volt önálló estje a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, szerepelt a közmédia dalválasztó műsora, A Dal zsűrijében. Eddigi hét stúdióalbuma mellett öt koncertlemezt készített; kapott Fonogram-díjat, Artisjus-díjat és Petőfi Zenei Díjat. Alkotótársa, Szakos Krisztián korábban játszott Ákos zenekarában, dolgozott együtt mások mellett a Compact Discóval, Kállay-Saunders Andrással, Kozma Orsival és Caramellel is. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Rúzsa Magdi – Forrás: M5