Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt hat évnyi együttlét után szakított Szabó Zsófi és a férje, Zsolt. A páros öt évvel ezelőtt világraszóló lakodalom közepette mondta ki a boldogító igen, ám hiába az álomesküvő és a közös gyermek, a kapcsolatuk sajnos megromlott.

Még Rogán Antal is ott volt az esküvőn

2016 októberében igazi álomesküvőn kötötte össze életét Szabó Zsófi és Kis Zsolt. A csili-vili esküvőre még Rogán Antal és akkor felesége, Cecília is meghívást kapott, ahová helikopterrel érkeztek – írja a BudapestKörnyéke hírportál.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Törökbálinton éltek

A család Törökbálinton építkezett, ott éltek boldogan, eddig. Azt már az elmúlt néhány hónapban lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben, hiszen Zsófi közösségi felületein ritkulni kezdtek a közös családi posztok, majd teljesen el is tűntek, sokan pedig azt pletykálták, az sem véletlen, hogy Zsolti egyre ritkábban indul Nyíregyházáról Törökbálintra, ahol Zsófi és a közös kisfiuk, Mendel lakott, számol be róla a Blikk.

A gyermek miatt próbálkoztak

Zsófiék azonban pontosan Mendel miatt próbálták rendbe hozni a házasságukat, a színésznő még segítséget is kért, ám a párterápia nem jelentett megoldást. A házaspár egyik ismerőse szerint a férfi nem az a típus, aki szakember segítségét kéri. Így végül Zsófi volt az, aki kimondta: legyen vége!

A Reggeli műsorában vallotta be

„Ma reggel elmondtam, milyen időszak van mögöttem. Nem volt könnyű. Sem megélni, sem kimondani, elmondani pedig végképp nem. Zsoltival különváltak az útjaink, de továbbra is közös a legfőbb célunk: a kisfiúnkat boldoggá tenni” – írta ki pénteken az Instagram-oldalán Szabó Zsófi.

„Látni fognak minket együtt”

„Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiúnkat, aki élő bizonyítéka annak, hogy ez egy valódi szerelem volt, egy komoly kötődés, nagyon intenzív hat évünk volt együtt” – mondta Szabó Zsófi.

Két külön világot képviselnek

„Ha az ember küzd és küzd azért, ami egy idő után nem működik, akkor abban elfárad. És ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem” – mondta Szabó Zsófi. Férjével két különböző világot képviseltek, felmerül a kérdés, hogy akkor ez miért kellett nekik: Mert szerelmesek voltunk egymásba.

Azt hitte, élete végéig tart

„Tényleg azt gondoltam, mikor Zsolti mellett letettem a voksomat, hogy ez életem végéig fog szólni. Eltökéltem magam, hogy feleség legyek, édesanya legyek, és most nagyon nagy a változás, és ez annak tudható be, hogy nekünk már nem megy tovább” – mondta Szabó Zsófi, azt is hozzátéve, hogy a döntést ő hozta meg.

Fél a médiafelhajtástól

Szabó Zsófi azt is elmondta, hogy nagyon fél a most következő médiafelhajtástól. „Egy csomó cikk lesz, és fáj, hogy mi vár ránk, egy csomó címlap, nagyon jó lenne ezt megúszni. Lehet, hogy volt egy hangzatos esküvőnk, de mi soha nem kifele éltünk, meg kellett küzdenünk ezért a kapcsolatért, ami eddig tartott. Együtt maradunk, de nem mint férj és feleség”.

Sokáig magában tartotta a gondjait, anyukája előtt is titkolta

“Sokáig magában tartotta a gondjait, egyedül akarta rendezni. Csak ő és Zsolti tudtak arról, válságba került a kapcsolatuk. Zsófi a barátai és még az anyukája elől is sokáig titkolta, hogy baj van, csak nemrég mondta el a szeretteinek, hogy különválnak. Pálma asszony mindenben támogatja, most sokat is van Zsófival és a picivel, de még a testvére, Gyuszkó is erősíti lelkileg a nővérét, nagyon összezárt a család” – árulta el Zsófi egyik ismerőse a Blikknek.

Még nem adták be a válópert

“Egyelőre nem adták be a papírokat. Csendes, békés válást szeretnének, úgy tűnik, nem lesz gond se az anyagiak, se a gyermekük felügyeletét illetően, mindenben meg tudnak majd egyezni, ahogy a közös cégüket is együtt vezetik tovább. Jó maradt a viszonyuk, sok időt töltenek hármasban, és így is tervezik, szeretnék közösen nevelni Mendelt, mert érte mindketten mindent megtesznek.” – mondta az ismerős a lapnak.

Az RTL klub Reggeli című műsorának beszélgetését itt tudod visszanézni

 A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szabó Zsófi – Forrás: RTL klub