Nem csak a palacsintasütőkhöz vagy a hajápolási termékekhez használható ez a különleges anyag. Módosított változata egy speciális szövet részeként kiemelkedő szerepet játszik a cipőgyártásban. Az ezzel ellátott lábbelik könnyűek, tartósak, és annak ellenére jól szellőznek, hogy teljesen vízállók.

A vegyipar két csodáját, a világ talán leghíresebb polimereit, a nejlont és a teflont is a harmincas évek második felében fedezték fel. Előbbit egy célzott kísérletsorozat eredményeként szintetizálták, utóbbit viszont csak a vak szerencsének köszönhetjük, hiszen egy tudományos kísérlet nem várt melléktermékeként kezdték el tanulmányozni.

A teflon (lánykori nevén politetrafluoretilén) számtalan lenyűgöző és hasznos tulajdonsággal rendelkezik. Ez az egyik legnagyobb ismert molekula. Színtelen, szagtalan, kémiailag stabil, magas az olvadáspontja, és a vegyületek többségének ellenáll. Az általa alkotott felület súrlódása rendkívül kicsi, és szinte semmi sem tapad hozzá, még egy gekkó tapadókorongos lába sem (ezt kísérletek igazolják). A Guiness Rekordok könyve egy korábbi bejegyzés szerint a legcsúszósabb anyagként tartja számon.

Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően gyakorlatilag nincs olyan iparág, ahol ne hasznosítanák valamilyen termékhez vagy gyártási folyamathoz. A hadiipar, a papíripar, a szépségápolás, a gépgyártás és a telekommunikáció is szerepel ezen a hosszú listán, amelyen a korábban említett nejlont előszeretettel használó textilipar is helyet kapott a 60-as évek második felében.

Ehhez egy zseniális amerikai kutató, Bob Gore felfedezése vezetett. A mérnöki végzettséggel rendelkező Gore a 60-as évek végén jött rá, hogy a teflon meghatározott körülmények között olyan membránná alakítható, amelynek lyukacsos a szerkezete. Az amerikai kutató hamar felismerte, hogy komoly üzleti lehetőségek rejlenek az általa kifejlesztett technológiában, ezért azt és az átalakított szerkezetű anyagot GORE-TEX néven gyorsan szabadalmaztatta.

Nemcsak a teflon, de a belőle készült membrán is lenyűgöző tulajdonságokat tudhat magáénak. Egy négyzetcentiméternyi felületén mintegy 1,4 milliárd lyuk található, amelyek olyan aprók, hogy átmérőjük közel 20 ezerszer kisebb egy vízcseppnél. Ennek eredményeként az anyag vízálló, hisz a lyukak nem eresztik át a vizet, a sokkal kisebb levegő és vízgőzmolekulákat viszont igen.

Hamar meglett a GORE-TEX membrán textilipari felhasználásához szükséges következő lépés, egy különleges eljárás, amelynek segítségével az anyag szövetté alakítható. Ez az előbb ismertetett okokból kifolyólag vízlepergető, ugyanakkor jól szellőzik és szabadon távozhat rajta keresztül a pára.

Az új szövetet gyorsan felfedezték a ruha- és cipőgyártók. A GORE-TEX technológia felhasználásával készült nadrágokat, kabátokat, kesztyűket és különböző lábbeliket ma már sportolók, katonák, speciális munkát végzők és hegymászók is előszeretettel viselik. Ezek a ruhadarabok strapabírók, könnyűek, vízhatlanok és akadálytalanul távozik belőlük a testmozgás miatt keletkező pára is.

A GORE-TEX forradalom hosszú évekkel ezelőtt a gyerekcipő gyártókat is elérte. Az alapanyag egyre több modellben megtalálható, különösen az őszi és téli cipőknél, illetve a sportoláshoz használható termékeknél. Egy GORE-TEX membránnal ellátott gyerekcipőnek a latyak, a sár és egy kövér pocsolya sem jelenthet komoly ellenfelet.

Támogatott tartalom. Ha ön is szeretne ilyent, Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő hírportálján, akkor kattintson ide!