Site icon LikeNews

Teljes zárlatot rendeltek el az országban, itt vannak kőkemény szigorítás részletei

Rendhagyó kormányinfóval jelentkezett a mai napon Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, ugyanis a Karmelita kolostorból jelentkeztek be és közölték, hogy egy kormányülés jelenleg is tart, így mindenről most nem tudnak, de a legfontosabb döntésekről számot adtak.

Meghozták a döntéseket

Gulyás Gergely a kormányinfó elején elmondta, hogy a kormány meghozat a döntéseket, számok alapján világossá vált, hogy a járvány erőteljesen terjed, növekedést mutat a halálos áldozatok száma és az új fertőzöttek aránya is. A miniszter tovább arról is beszélt, hogy ma további döntések születhetnek, erről Orbán Viktor holnap reggel beszél majd a Kossuth rádión. „A harmadik hullám nagyon erős, a jó hír, hogy rendelkezésünkre áll vakcina” – mondja Gulyás. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Teljes lezárás

Gulyás Gergely ismertette az elmúlt napok szomorú, romló járványügyi adatait, mindezek fényében pedig közölte, hogy a kormány döntésének értelmében az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják. Az üzleteket március 8-tól március 22-ig két hétre bezárják, ez alól kivétel a élelmiszerboltok, a patika, a drogéria és a benzinkút. Ugyanezen intervallumban minden szolgáltatás szünetel, kivétel a magánellátások. FONTOS!
Fontos dolgot jelentett be ma Müller Cecília, ez várható a hétvégén, erre kért mindenit a tiszti főorvos

Itt vannak a pontos döntések

Gulyás Gergely elmondta, hogy csak a kontaktusszámok, a találkozások radikális csökkentése vezethet eredménybe, ezért szakértők javaslata alapján szigorú korlátozásokat vezet be a kormány. Ha most nem zárnánk, akkor a nyitás is későbbre tolódna – mondja a miniszter. A konkrét döntések:

Az újranyitás kérdése

Gulyás Gergely egyébként arról is beszélt, hogy az újranyitás március 22-én megkezdődik, de fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt. Úgy véli, ha a jelenlegi intézkedéseket mindenki betartja, akkor korábban tudunk nyitni.

Elfogadják majd Európában a magyar oltásigazolást?

Az EU-nak pillanatnyilag nincs egységes szabályozása, az ezzel kapcsolatos információk álhírek, egyelőre semmilyen döntés nincs. Angela Merkel egyértelműen azt mondta, hogy a nemzeti hatóságoknak kell az oltásigazolásokat kiadni, és azokat el kell fogadni a többi országnak. Ha valaki ezt nem tenné meg, akkor viszonossági alapon Magyarország sem fogadná el azoknak az országoknak az igazolását, melyek a magyart nem fogadják el – mondta el az oltásigazolásokról Gulyás Gergely. EZT IS OLVASD EL! Zacher Gábor pár napja még nagyon nem ajánlotta a kínai vakcinát, mostanra viszont máshogy látja, mi változott?

Egyelőre nem kell FFP2-es maszk

Az előzetes sajtóhírekkel ellentétben Gulyás Gergely egyelőre nem beszélt arról, hogy az üzletekben FFP2-es maszk viselése lenne kötelező, azonban ezt még akár holnap bejelentheti a kormányfő reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában.

Romló járványügyi adatok

Mint ismert a járvány harmadik hulláma elérte hazánkat is. Mint megírtuk csütörtökre 6278 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 152, többségében idős, krónikus beteg. Kórházban 6554 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen. IDE KAPCSOLÓDIK: Fekete csütörtök: rég nem látott magasságokban az új koronavírus fertőzöttek száma, meghalt 152 ember

A kormányinfó itt nézhető vissza:

Galgóczi Ágnes már napokkal ezelőtt beszélt a teljes lezárásról

A teljes lezárásról egyébként a napokban a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes is beszélt, aki egyértelműen azt mondta, hogy meg kellene fontolni a plázák rövid időre történő bezárását. Továbbá elmondta, hogy a járványügyi adatok azt mutatják, hogy a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés, így az alsó tagozatosok számára is érdemes lenne bevezetni a digitális oktatást.

A kontaktusok számának csökkentése

„A legfontosabb a kontaktusok számának csökkentése az emberek között. A közösségek találkozását kell csökkenteni, rendezvényeket már rég nem tartunk, de például az üzletek nyitva tartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva. Azt gondolom, ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat” – mondta Galgóczi Ágnes, aki szerint a lezárás alatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnának haladni. Ez így hatékony lenne, és a járvány megfékezését szolgálná – vélekedett. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Exit mobile version