Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának több halálos áldozata van, köztük egy gyermek is – közölte a helyi sajtó. Húsz sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.

Apára és fiára dőlt egy ház

Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe.

Még több halálos áldozat

Az Index.hr hírportál jelentése szerint további öt halottja van természeti katasztrófának. Egy 20 éves férfi, egy apa és fia, valamint egy idősebb férfi és még egy személy. Mind az öten a Glinához közeli Majsko Polje településen haltak meg, rájuk dőlt a ház. Egy embernek pedig még küzdenek az életéért.

KAPCSOLÓDÓ!

Egy 12 éves kislány meghalt horvátországi földrengésben, a kutatómentők keresik az áldozatokat – Sokkoló felvételek a helyszínről

Nem biztonságos az egyik kórház

Húsz sérültet szállítottak a közeli, sziszeki kórházba, közülük kettőt súlyos sérülésekkel. Eközben a kórház egyik szárnyából, amely nem biztonságos, egy másik, félig kész szárnyba evakuálják a betegeket. Negyven beteget átszállítottak Zágrábba. Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben.

Ezt mondta a horvát miniszterelnök

A kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: Petrinjában az épületek nem biztonságosak, ezért a legtöbb ember nem térhet vissza otthonába. „Ez egy igazi tragédia” – mondta.

Sokan otthon nélkül maradtak

Konténereket és sátrakat állít fel a katonaság a lakosság részére. A közeli Glina településen is közel kétszázan maradtak biztonságos fedél nélkül. 

A horvát földrengések utórengése lehetett

Ahogy azt tegnap megírtuk erős földrengés volt Horvátországban Sisek közelében. A mostani rengés is abban a térségben alakult ki, így a mai rengés biztosan a horvátországi földrengés erős utórengése volt.

Miért reng a föld?

A Föld felszíne nem egységes, hanem kisebb-nagyobb kőzetlemezekből áll össze. A lemezek határát általában hegyek vagy völgyek jelzik. Horvátország a földmozgásokat tekintve nagyon aktív terület, hiszen Afrika évente néhány centimétert nyomódik Európa felé. A nagy nyomás miatt a kisebb kőzetlemezek folyamatosan rendeződnek a mélyben, ezek okozzák a rengéseket, a mostanit is egy ilyen hirtelen elmozdulás okozhatta.

Több országban érezték

A földrengést Horvátország egész területén érezték, de Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában, Szerbiában és még Olaszországban is sok helyen.

Kiemelt kép: Részlet a Horvát Vöröskereszt Twitteren megjelent videójából