Szilveszterkor meghalt egy 56 éves dunavarsányi férfi. Négy nappal később megtalálták holttestét, további öt napra rá kiderült, megölték. A  rendőrök 24 óra múlva elfogták az elkövetőt.

Január 4-én otthonában családtagjai holtak találtak egy 56 éves dunavarsányi férfit. A helyszínen nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért közigazgatási hatósági eljárás indult az elsődleges orvosi vélemény szerint a 2019. év utolsó napján, a szilveszteri buli közben bekövetkezhetett halál körülményeinek tisztázására.

Az igazságügyi szakértő bevonásával végzett boncolás alkalmával öt nappal később a férfi testén bántalmazásból eredő sérüléseket rögzítettek, ezért az eljárást immár a büntetőeljárás szabályai szerint, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatták a Pest megyei életvédelmi nyomozók.

A rendőrök 24 órán belül azonosították és elfogták a gyanúsítottakat. A bűncselekményt nagy valószínűséggel hárman követték el: a 36 éves B. Krisztián, élettársa a 41 éves N. Károlyné és fia, valamint annak 18 éves fia, N. Tamás.

Körözést adtak ki ellenük, miközben kapcsolatrendszerüket igyekeztek minél szélesebb körben feltérképezni. Így jutottak el a Komárom-Esztergom megyei Naszály településre, ahol késő este egy Kinizsi utcai háznál, egy Suzuki körül két, ismerősnek tűnő férfit láttak meg.

A járműbe szálló és azzal elinduló két férfi útját egy Pest megyei nyomozókkal teli rendőrautó állta el.

B. Krisztián és N. Tamás kezén már bilincs volt, amikor az erősítésként megérkező komáromi és további Pest megyei rendőrök a házból felszólításra kilépő N. Károlynét elfogták. A bujkálásra használt házat ezek után átkutatták, és számos, a megölt dunavarsányi férfi otthonából származó mobiltelefonokat, ékszereket, élelmiszert lefoglaltak. Miután kiderült, hogy a Suzukit lopás miatt körözik, azt is lefoglalták.

B. Krisztián, N. Károlyné és N. Tamás tiborszállási lakosok ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vételük miatt eljárás folyik.

Kiemelt kép: az egyik gyanúsított elfogása – Forrás: police.hu